A következő néhány percnyi olvasnivaló során önmagamat fogom nagyképűen ünnepelni annak ürügyén, hogy párhuzamokat keresek egy imponálóan hosszú biciklitúra és a biznisz között. Végig úgy teszek majd, mintha ezt nem azért írnám, hogy mindenki egy végtelenül kigyúrt gladiátor állatnak tartson, amiért 43 évesen, amennyi idősen John Lennon már 3 éve halott volt, egy fenékkel végigtekertem a 206 kilométeres Balatonkört, hanem azért, mert tényleg van kapcsolat az üzlet és egy ilyen túra között.

Még a versenytársak száma is körülbelül ugyanannyi volt, mint a bélyegzős bizniszben. A lényeges különbséget abban láttam, hogy míg az üzleti életben nyírjuk egymást, itt mindenki segített a többieknek. De minimum nem akadályoztuk egymást. (Vagyis az úri közönség nem).

Ez annyira komoly eltérés a való élethez képest, hogy máig nem tudtam feldolgozni, ezért ezzel mint üzleti tényezővel nem is fogok számolni. Csak azt járom körül, hogy hogyan lehet egy látszólag lehetetlennek tűnő feladatot teljesíthetővé tenni olyan, teljesen átlagos képességű emberek számára, amilyen én is vagyok. És bár igyekszem végig álszerényen viselkedni, mert az a jólneveltség látszatát kelti, ezt vegye komolyan: semmivel sem vagyok jobb képességű, mint az átlag, csak betartottam azokat a szabályokat, amelyek szerint ezek a dolgok működni tudnak. Ezért végig tudtam hajtani a távot úgy, ahogy szerettem volna. Ez minden.

Ez egy relatíve régi történet. A cégem még nagyon fiatal volt, még csak egy-két éves, és annyira értettem a vezetéséhez, hogy kész csoda, hogy egyben tudtam tartani.

Nem volt még honlapunk, az internetes kereskedelemre is csak úgy tekintett még a piac, mint Petőfi apja a vándorszínészetre. Kivettem egy üzlethelyiséget a belváros belső szélén, mert azt hittem, az a jövő. Hogy ott a city, ott járnak a tömegek. De az a múlt volt.

Nem ott jártak a tömegek. Az én tömegeim legalább is.

Napi 16 óra egyáltalán nem hatékony, ötletszerű szervezőmunkával próbáltam ügyfeleket szerezni több-kevesebb sikerrel, amikor megpillantottam életem első bátor, nomád vállalkozóját. Aki nem egyszerűen az irodáját, de az egész cégét a biciklijén vitte.

A jó cég úgy működik a hétköznapokban, mint az átlagos cég akkor, amikor a cégvezető szabadságon van. Mindenki tudja a feladatát, ha helyzet van, cselekednek, és csak akkor csörren meg a telefon, ha olyan rendkívüli dolog történik, amelynek a megoldására már senkinek nincs jogosítványa.

Egy ilyen cég vezetése olyan, mint a kormányt elengedve biciklizés. Messziről ijesztően néz ki, de aki ott ül a bringán, az tudja, hogy minden rendben. Ez nem extrém sport: ez a vezetni tudás.

Ma szétszedjük a céget és a biciklit, aztán kitaláljuk, hogy milyen legyen, hogy mielőbb össze tudjuk rakni, hadd guruljon magától!

A múltkor ott tartottam, hogy a nomád cégvezető akkor igazán nomád, ha akár egy bicikliről is el tudja vezetni a vállalkozását. Azt is tisztáztuk, hogy nem kötelező így járni az irodába (egyáltalán, minek menne be?), tehát nem kötelező a nomád irodát egy biciklire építeni. Csak akár idáig is elmehetünk.

Egy biztos: egy jól szervezett céget fényévnyi távolságból is el lehet vezetni, ha...

... erről szól a mai bejegyzés, meg egy halál lepukkant, konkrétan közlekedésre alkalmatlan versenybicikliről, ami valójában egy csiszolatlan gyémánt, és 9500,- forintért vettem egy aukciós portálon. Momentán olyan, mint egy elhanyagolt cég: időigényes, életveszélyes, rossz ránézni. De majd adunk a testének, és mire kész lesz, mindenki ilyet akar majd. De csak nekünk lesz ilyen.

A Shakespeare drámákban az a nagyszerű, hogy már a szerző életében egyaránt szerette őket az irodalmat értő közönség és a kocsmák népe is. Úgy írta meg őket a Mester, hogy mindenki megtalálja a műben azt, ami neki érdekes.

Nekem ez ennyire nem megy jól, de azért teszek egy kísérletet arra, hogy a nomád cégvezetésről szóló sorozatot ugyanolyan érdeklődéssel kövesse az is, aki csak hatékonyabban szeretne dolgozni, és szívesen szervezné úgy az életét, hogy legyen hetente egy nap, amikor nem kell bejárnia, de azért ragaszkodna az irodájához, mint az, aki most azonnal kihajítaná az íróasztalát, és holnaptól egy vadászlesből vagy mindennap másik teaházból irányítaná a cégét.

Igyekszem megmutatni mindent, amit kipróbáltam és be is vált, aztán mindenki döntsön vérmérséklete szerint.

Azért a fanatikusoknak előre is üzenem: barátok leszünk! Nekik extra meglepetést tartogatok.

Melyik az a három tényező, amelyen az Ön cége értékesítéseinek hatékonysága áll vagy bukik?

Ismeri ezeket a kulcsfontosságú paramétereket?

Hogyan tudja befolyásolni ennek a három paraméternek az értékét?

Vagyis hogyan tud egy kis céges önismeret birtokában akár kétszeres, de legalább is az eddiginél jóval nagyobb hatékonysággal értékesíteni?

Lehet, hogy most azt hiszi, hogy amennyiben a Ravasz és az Agy jól dolgozott, akkor a cégét már egy idióta is ki tudja szolgálni. De ne gondolja, hogy a két füstölgő puskacső szerepét biorobotokra kell osztani! Véletlenül sem!

Fontos, hogy a cégében minden folyamatot olyan részletességgel szabályozzon, hogy átlagos képességekkel is bárki hibátlan munkát tudjon végezni, de ez nem azt jelenti, hogy Önnek kifejezetten képzetlen munkatársakkal kellene együtt dolgoznia.

A két füstölgő puskacső egy profi lőfegyver jól megkonstruált alkatrésze kell hogy legyen, és nem készülhet olcsó anyagból. Egyaránt fontos, hogy egy céllövő egyszerre legyen erős fejben, ne remegjen a keze, és tökéletes fegyvere legyen. A céllövő most az Ön cége.

Ha a cégében csak egy lázálmoktól zavaros agyú --- az a dolga, hogy ilyen legyen --- Ravasz, kreatív ember lenne, a vállalkozása hamarabb menne tönkre, mint rátalálna az első igazi nagy ötletre, és arra, hogy azt hogyan is lehet kivitelezni.

Ezt a tapasztalatot én sem ingyen szereztem, és remélem, időben szólok Önnek.

A lángelmék mindent felgyújtanak maguk körül, ha nincs kontroll. Kell tehát valaki a Ravasz mellé.

Átlagos ember nem alkalmas arra, hogy a Ravasz terveit a megfelelő kontroll alatt tartsa --- az átlagos emberek magát a Ravaszt akarnák gondnokság alá helyezni. Ez azonban ártana az ügynek, és nagyon rövid idő alatt ellehetetlenítené a közös munkát.

Ezért kell minden cégnek az Agy.

Ha már megvan --- nem úgy homályosan, hanem a lehető legkonkrétabban ---, mi is az, amiért élni szeretne, akkor ideje elindulni felé. Hiszen minden nappal, amit nem azzal tölt, hogy ezt a célt elérje, az életcélját odázza el, nemde?

FIGYELEM! Az, hogy "szénné akarom keresni magam a cégemmel" nem életcél. Ez legfeljebb megteremt bizonyos feltételeket ahhoz, hogy Ön elérhesse az életcélját --- ha történetesen ehhez egy halom pénzre van szüksége. Az életcél az, amit azok után érhet el, amikor már minden előfeltételt kipipálhat. Ha csak odáig van meg a terve, hogy gazdag akar lenni, akkor Ön még nem tervezett el semmit. Sőt. Az sem biztos, hogy az Ön életcéljához a gazdagságon keresztül vezet az út.

De ha úgy döntött, hogy ehhez az életcélhoz egy vállalkozáson keresztül szeretné megtalálni az utat --- figyelem, nem csak ilyen utak léteznek!!! ---, akkor Önnek három útitársra lesz szüksége.

Ma megismerkedhet az elsővel.

Az Ön cégén --- ha jól működik --- hárman dolgoznak: a Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső.

Nem, ezt a cikket nem háromfős vállalkozásoknak írtam. Sietve szólok, hogy ez a modell minden cégre igaz, amelyik jól működik, az egyszemélyes vállalkozásoktól egészen az ezerfős nagyvállalatokig.

Biztos vagyok benne, hogy rövidesen Ön is egyet fog érteni velem ebben --- egyelőre arra számítok, hogy a legtöbben csóválni fogják a fejüket.

Ki tehát ez a három figura? És miért van szüksége rájuk minden jól működő cégnek?