Hány rabszolgát ettünk meg az idén?

Szerző: | máj 5, 2016 | csokoládémúzeum, kakaóbab, rabszolga | 2 hozzászólás

Amikor várost nézünk, mindig megbeszéljük a gyerekekkel, hogy lesznek olyan múzeumok, amelyeket esetleg nem fognak annyira érdekesnek találni, mint a kifejezetten nekik kinézett gyerekprogramokat. De legyenek kitartóak, mert ha már itt vagyunk, ezt látni kell, és ha mást nem, azt meg fogják belőle jegyezni, hogy majd amikor nagyok lesznek, ide érdemes visszajönni.

Legutóbb a barcelonai Picasso Múzeum időkorlát nélküli bejárását kellett így felvezetni, mert nem gondoltam előre, hogy ők is ennyire élvezni fogják. Ezt a gesztust később a múzeum shopban bőkezűen megjutalmaztuk, egyszer talán majd mesélek azokról a szellemes, gyerekeknek való dolgokról, amelyeket ott lehet kapni. Lám, ha kreatív, egy múzeum is minimum duplázni tudja a forgalmát a shopban (magyarul: bót). De most valami másról írok.

A Picasso Múzeumot egy csokimúzeummal boltoltuk le. Nem volt rossz ötlet, felnőtteknek is kifejezetten érdekes volt.

Amikor beálltunk a sorba a jegyért, mondtam a srácoknak, hogy ha ezt a múzeumot én vezetném, én papír helyett csokiból adnám a belépőt. Eléggé meglepődtem, amikor a pénztárnál ezt nyomták a kezünkbe:

csokimuzeum-belepo-1

Úgy éreztem magam, mint amikor 5 évesen feltaláltam a limonádét, és kiderült, hogy valaki megelőzött. És hogy hogyan kellett vele átmenni az elektronikus beléptetőn? A csoki túloldalán volt egy QR-kód. Azt kellett a szkenner felé fordítani, és már be is engedett.

csokimuzeum-belepo-2

A kiállításon minden volt, ami csokoládéból elkészíthető, és az is, ami nem. Természetesen a Star Wars is erősen felülreprezentáltan ott volt a tárolókban, és ezt, mint a látogatók többsége, én sem bántam.

Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy épp egy csokimúzeumban jön szembe egy megrázó gondolat. Az egyik sarokban a kakaóbab egykori értékéről írtak igencsak megdöbbentő dolgokat.

kakaobab-penz-helyett

Ez a tábla röviden arról mesél, hogy régen az aztékok a kakaóbabot úgy használták, mint mi a pénzt. És úgy is hordták, mint annak idején mások a pénzt: kis bőr zsákocskákban.

kakaobab

10 kakaóbabért már nyulat lehetett kapni, vagy a vigalmi negyedben ugyanennyiért igénybe lehetett venni egy hölgy szolgálatait. (Egy tábla Milka, gondoljunk csak bele…)

De ezt lehet még fokozni.

Rabszolgát már 100 kakaóbabért lehetett kapni. 100 kakaóbab elfér a két tenyeremben. Egy ember élete.

Az már csak érdekesség, hogy egész városok kakaóbabban fizethettek adót, és hogy ezt is hamisították, mint a pénzt. Persze ugyanolyan szankciók jártak érte, mintha aranyat hamisítottak volna. Például rabszolgasorsa lehetett jutni.

És aki rabszolga lett, az 100 szem kakaóbabért… Szóval – mai szemmel – olcsó volt az emberélet.

Nem tudom, hogy egy tábla Milkában hány szem kakaóbab lehet. De eltűnődtem, hogy vajon tudjuk-e, milyen jól is élünk, amikor egy átlagos háztartásban havonta egy rabszolgányi csokoládét biztosan elfogyasztunk.

Ahogy azon is eltöprengtem, hogy mennyire relatív a dolgok értéke.

Tegnap egy marék kakaóbabért adtuk-vettük az emberéletet. Ma éppen aranyért vagy pénzért hajtunk.

Egyszer majd talán nevetni fognak rajtunk, hogy egy szatyor papírpénzért harcoltunk az üzleti arénában, ahelyett, hogy boldogan éltünk volna a családunkkal.

2 hozzászólás

  1. Pali

    Érdekes párhuzam: Az angol salary (fizetés) kifejezés a salt (só) szóval hozható összefüggésbe. (Brit tudósok szerint, ugye. 🙂

    Ha a bean lett volna a „fizetés” alapja, akkor az most beanary lenne? (esetleg az IT-ban használt binary kifejezés anyukája is a kakaóbab? 🙂

  2. Horváth Attila

    Vagy beancoin esetleg? 🙂