bitcoinÚgy vagyunk a globális felmelegedéssel, mint az az ember, aki kíváncsiságból leugrott egy toronyház századik emeletéről, és a hetvenötödik környékén zuhanva fülig érő szájjal azt mondja: "idáig tetszik". Magyarországon eddig még csak a kissé enyhébb tél, a melegebb tavasz, a hosszabb balatoni szezon élményét hozta a global warming.

A 2018. február végi - március eleji mínuszok már nem annyira tetszetősek, meg erre szoktuk azt mondani, hogy na, hol itt a globális felmelegedés. Pedig ez is az: a nagy áramlatok úgy keveregnek, hogy az Északi-sarkról érkező hideg levegő van itt, meg a mínusz 20, ott meg néha plusz 6 fok. Fogalmunk sincs, mivel játszunk.

Ráadásul egyre inkább látszik, hogy az emberi mohóság miatt rohanunk a klímaváltozás ismeretlenébe. Arra azonban álmunkban se gondoltunk volna, hogy már a pénzrajzolás is a bolygó felmelegedését gyorsítaná.

Fokvárosban 2018. április 22-én elzárják a csapokat, ha addig valami csoda folytán annyi eső nem esik, hogy legyen utánpótlás. Már hónapok óta kiporciózott vízmennyiséggel élnek. Ez akkor, amikor mindezt írom, fejenként és naponta 50 liter. Ivásra, fürdésre, öntözésre, wc öblítésre, kocsimosásra. És nincs 60 nap addig, amikor már ennyi sem lesz.

Hol vagyunk még a 2 Celsius fokos felmelegedéstől és következményeitől? Logikusnak tűnne, hogy akkor, amikor elérkezett az első olyan pillanat, amit világszinten komolyan kellene venni, akkor az emberiség arra költ gigaösszegket, hogy a tengervizet sótalanítsa és hogy, hogy a szén-dioxid kibocsátást csökkentse. Méghozzá egy fegyverkezési verseny tempójában.

Ám épp ellenkezőleg: a világ elkezd Bitcoint bányászni. A Bitcoin annyiban hasonlít az aranyra, hogy mindenki szeret ebbe fektetni, és hogy a mennyisége véges. Ezért van egy megegyezés szerinti értéke. És abban különbözik az aranytól, hogy az arany valódi fém, a mennyisége valóban véges, de legalább tényleg van. Valódi anyag, az alkimisták óta tudjuk, hogy nem lehet "csinálni". Míg a Bitcoint bizony lehet. A Bitcoint úgy rajzolják. A mögötte álló érték nem más, mint a megegyezés.

A technológia valóban forradalmian új: a "banki" naplófőkönyv minden "bányász" gépen mentve van, így manipulálhatatlan. Ez nagyon klassz dolog, mindamellett, hogy - ez mondjuk magánvélemény - maga a Bitcoin szerintem egy lufi. Ebben vagy igazam van, vagy nem. De azt biztosan tudom, hogy míg a Bitcoin forgalom a világ pénzügyi forgalmának csak töredékét adja, az ebben a kriptovalutában történő tranzakciók számítógépes könyvelése és maga az egész bányászatnak nevezett tevékenység energiaigénye hihetetlen tempóban nő, és 2017 decemberében meghaladta azt az energiamennyiséget, amelyet Magyarország egy év alatt használ fel. Paks 1 és Paks 2 a töredékét sem tudná kitermelni annak, amit akkor, 2017 decemberében erre a rajzolt pénzre füstölt el a világ.

Gondoljuk meg még egyszer: több energiát éget el a világ arra, mint Magyarország egy teljes évi fogyasztása, hogy a pénzügyi forgalmának töredékét adó Bitcoint a pénzügyi körforgásban tartsa. És ez az energiamennyiség ijesztő tempóban növekszik: 2017. júliusában még kevesebb mint a fele volt a decemberi adatnak. Mindössze 5 hónap alatt emelkedett a két és félszeresére.

Ott tartunk tehát, hogy az egyik legdinamikusabban erősödő környezetszennyező tevékenység pusztán a - ráadásul teljesen virtuális - pénzforgalom nyilvántartása. Ehhez képest a Volkswagen dízelbotránya semmi. Sőt: ebből nincs is botrány. Például nem vonul az utcára a Greenpeace, hogy védjük meg a jegesmedvéket. Sőt, a Greenpeace azt közli, hogy Bitcoinban is elfogad adományokat.

Egyáltalán, mire jó a Bitcoin?

Nyilván annál sokkal többre, mint amit itt most kiemelek, de ez az egyik legérdekesebb: számos, egyébként nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhető tranzakció lebonyolítására.

Csak egy példa. Ha egy nagyon tehetős kínai üzletember el akar költözni az országból, a vagyona nagy részét jó eséllyel nem tudja kihozni az hazájából. Ilyenek a törvények. Se el nem tudja utalni, mondjuk egy európai bankszámlára, se bőröndbe nem tudja tenni. De ha vesz érte Bitcoint, azt lassan szinte bárhol Európában más valutára válthatja egyre több helyen, és már át is hozta a pénzt. Persze ez nem csak Kínára igaz, és nem csupán erre lehet használni a kriptovalutát. De egy tény: a Bitcoinban folytatott tranzakciók egyre népszerűbbek. És mivel a pénzforgalom utáni jutalékból az úgynevezett bányászok - valójában a gépi adminisztráció hardvertulajdonosai - is részesednek, egyre többen vesznek célhardvereket, majd az ezekkel megtermelt pénzekből újabb és újabb ilyen gépeket. Ezek fogyasztása pedig tetemes. Ahogy az előbb is írtam, és a belinkelt cikk is mutatja, 2017 decemberében ez az energiaigény már meghaladta Magyarország éves energiafelhasználását.

Miközben az emberiség - teljes joggal - rajongva üdvözli a villanyautózást, míg Berlin és Róma épp a dízelautók kitiltásáról tárgyal, terrawattórányi energiákat füstölünk el arra, hogy egy rajzolt pénzben tranzakciókat bonyolítsunk le.

Még ott sem tartunk, hogy a villanyautózásra szánt energiát tiszta forrásból, jó esetben megújulókból állítsuk elő. Valójában szenet és földgázt meg olajat szállítunk a villanyvezetékeken. De már derengett némi remény, hogy egyszer majd elterjed a tisztább autózás, és legalább részben elkerülhetjük a klímakatasztrófát. És akkor egyszer csak elkezdünk ezeken a villanyvezetékeken energiát szállítani azokba a giga szerverparkokba, amelyek a rajzolt pénz forgalmát bonyolítják.

Ha ez a folyamat ilyen ütemben gyorsul, lassan teljesen mindegy lesz, hogy szelektíven gyűjtjük-e a hulladékot vagy sem, hogy textil szatyorral járunk-e bevásárolni, vagy nejlonba tesszük az árut, hogy eldobhatós marad-e a Coca-Cola palackja, hogy autóval járunk vagy biciklivel.

Ez már tényleg olyan, mintha a Gazdálkodj okosan játékpénzeiért adnánk el a bolygót. Mint annak idején az indiánok a földjüket üveggyöngyökért.

Egy kis vigasztalás a végére. Ha az emberiség hirtelen a homlokára csapna, hogy mekkora őrültség ez, és a Bitcoin bányászat hirtelen abbamaradna, akkor ugyan megmaradna az erre elfüstölni szánt energia, és nem kellene a megtermelésével szennyezni a környezetet, de mivel kipukkadna a Bitcoin-lufi, jó eséllyel a nyakunkba zuhanna egy vidám kis pénzügyi válság.

Az egész olyan, mint egy Dürrenmatt dráma.


Ha tetszett ez a bejegyzés, kérem, nyomja meg az Ajánlom (magyarul: Recommend) gombot.

Ha szeretné, hogy a Google+ is tudjon rólunk, kérem nyomjon egy Pluszegyet!

Ne iratkozzon fel a Bélyegző Expressz Blog blogértesítőjére, ha nem szeretne értesülni az ilyen hírekről. Ha mégis szeretne, és Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor  gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, örök garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., 1. emelet 115.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313

Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu

Kövessen a Twitteren!

Csatlakozzon a Bélyegző Expressz rajongóihoz a Facebook-on!

Miért érdemes követnie a Twitteren és a Facebook-on is?

Azért, mert

  • minden új blogbejegyzésről előbb értesülhet;
  • egy csomó olyan hírt is megosztok Önnel, amit máshol nem;
  • naponta mutatok valami érdekeset, amiről úgy gondolom, Ön is hasznát veheti;
  • a Twitter és a Facebook azoknak is ideális, akik nem szeretnek e-mailt kapni.
Írta: belyegzoexpressz  @ 2018/03/02 15:17
Szóljon hozzá ÖN is! Ha van ideje, küldje el véleményét
ehhez a bejegyzéshez:

A csillaggal jelölt mezők kitöltésére, kérjük figyeljen!

FONTOS: Véleménye elküldéséhez kérem, írja be az ellenőrző összeadás helyes eredményét!



Kérem, írja ide az összeget számjegyekkel: