Bármit is tegyek a "Beatles utáni" időben, a gyászbeszédemnek így kell kezdődnie: "John Lennon, ex-Beatle..."

(John Lennon)

Az idén tizennyolcadik évemet taposom a bélyegzős szakmában. Aki akkor született, amikor először üzletszerűleg bélyegzőt fogtam a kezembe, ma már büntethető. Míg én ezeket a kütyüket szórtam szét a világban, csecsemők nőttek fel, és akár több nyelvvizsgát is szereztek, pár év múlva pedig már diplomáznak. Velük egy csomó minden történt, míg velem látszólag csak annyi, hogy bélyegzőket adtam-vettem.

18 év után - ebből 15 a Bélyegző Expressz élén - itt az ideje elmesélni, hogy kerülök ide. Elmondom dióhéjban.

Kókuszdióra kell gondolni.

Kissrácként rendkívül megbízható gyereknek tartottak. Minden évben szállítottam a kitűnő bizonyítványt. Egyedüliként az osztályunkban. (Noha szerintem nem én voltam a legokosabb, a legszorgalmasabb pedig biztosan nem). Egészen az általános iskola végéig. Aztán a gimnáziumban, ahová akkor még a mainál komolyabb felvételi után lehetett csak bekerülni, egy olyan osztályban találtam magam, ahol szinte mindenki a saját általános iskolai osztályának ügyeletes strébere volt (a legjobb értelemben).

Úgy éreztem magam, mint az újonc Forma-1-es versenyző, aki idáig minden kategóriát megnyert, és most megérkezett azok közé, akik eddig szintén csak győzni tudtak.

Ezzel egy időben történt, rögtön a tanév első, pénteki napján, hogy - mint minden páratlan pénteken - iskolai klubdélután volt. Az ilyen alkalmakon léptek fel a gimnázium házi rockzenekarai a tornateremben. Éltanulói karrierem itt ért véget, ezen a napon.

:rock:

És itt kezdődött el életem legszabadabb, legirigylésreméltóbb időszaka. A tankönyveket a szüleim és az iskola számára elviselhető legnagyobb távolságból tiszteltem, ámde zenekart alapítottam, és azt csináltam, amit szerettem. Kezdetben annyira nem voltam jó zenész, hogy néha keresnem kellett, melyik a gitár eleje, de learning by doing alapon érdemeimnél messze magasabb sikereket értem el. Azóta se vállalok mást, mint amit szeretni tudok. Azt a merészséget, hogy bele merek vágni abba, amit szeretek, mert tudom, hogy azt meg is lehet tanulni, itt, ekkor éreztem először. És azóta is. Mindig.

Bár nem voltam éltanuló, korrekt jegyeim voltak. Volt azért néhány dicstelen osztályzatom is, a 3. év végi kémia kettesemre például csak én vagyok büszke, a Tudomány nem annyira. De amit szerettem, azt tudtam is, így matekból, fizikából, magyarból és idegen nyelvekből jó voltam. A többit meg megúsztam.

Nagyon kapacitáltak, hogy nyelvi vonalon menjek egyetemre. Volt már nyelvvizsgám, így ésszerűnek tűnt volna, de engem akkoriban a repülés vonzott. 

Első kanyar: MALÉV

Ehhez legközelebb a MALÉV Oktatási Központ repülőgép navigációs- és elektroműszerész szakága állt a legközelebb, így oda felvételiztem.

Két emlékezetes évet töltöttem itt. Ha egyszer Ferihegyen a Liszt Ferenc Repülőtéren jár, és meglátja a HA-MOG nevű IL-18-ast, amely utolsó éveiben csirkéket szállított Kuvaitba, morzsoljon el egy könnycseppet. Annak a gépnek én szereltem utoljára a tűzoltó rendszerét. Ma múzeumi tárgy.

Ha ezen a képen - itt egy TU-134-es szárnyán - nem ismer fel elsőre, az nem az Ön hibája.

malév-tu-134

Azt a tulajdonságomat, hogy bármilyen ember alkotta szerkezetet szét merek szerelni, azzal a meggyőződéssel, hogy össze is tudom rakni, itt szedtem össze. Generáloztam már Trabant motort lakótelepi lakás erkélyén - és hibátlan lett. Ha érdekli, elárulom, hogy egy repülőgép-műszerésznek összesen két dologra van szüksége, hogy egy gépet repülésre kész állapotba hozzon: ha valami szikrázik, és nem kéne neki, akkor szigetelőszalagra, ha nem szikrázik, de kéne, akkor kontaktsprayre. Kellemes repülést!

A repszakmában mindig mindent legalulról kell kezdeni. Így aztán itt is volt kalapácsreszelés, meg vendégszereplésként fűnyírás a MÉM RSZ mezőgazdasági reptéren, meg szintén ott növényvédő szertől lucskos permetező automaták kiszerelése. Rengeteg történetem van, talán csak katonakoromból van több. Most, hogy már nincs MALÉV, ezek a sztorik legendaszámba mennek.

Egyetem előtt, alatt és helyett

Aztán voltam katona is, többször jelentkeztem az ELTE magyar és angol szakára, de sokáig nem vettek fel. Közben a nyelvvizsgáimmal tanárnak szegődtem egy békásmegyeri általános iskolába. Később dolgoztam a Máltai Szeretetszolgálatnál tanárként és egy hajléktalanszálló önkénteseként is. Fotóztam újságoknak, és még költöztetőnek is beálltam egyszer. Sőt, Mikulásnak is.

Fiatal voltam, és kellett a pénz.

Közben felvettek az egyetemre, magyar szakra. 4 és fél év alatt mindent végiglátogattam, ami érdekelt, ami meg nem, azt a maradék egy félévre hagytam. Majd beláttam, hogy ennyi érdektelen tantárgyat ilyen rövid idő alatt nem lehet elvégezni, meg minek is, amikor tényleg semmi közöm ezekhez. Így mielőtt karnyújtásnyi közelségbe került volna a diploma, leléptem innen is. Ha nem teszem, ma valószínűleg egy NAV ügyintézői átképző tanfolyamon ülök.

Így nem lettem APEH átképzős

Így kerültem a kereskedelembe. 18 évvel ezelőtt indult egy bélyegzőkészítő cég, ahová kerestek egy embert. Olyat, aki tud beszélni, van némi műszaki érzéke, ért egy kicsit angolul, szeret és akar dolgozni, és learning by doing alapon beletanulna a kereskedelembe. Hamar megegyeztünk.

Egy amerikai-magyar főnököm volt, akivel részletesen megállapodtunk mindenről: munkáról, munkabérről, jutalékról. Hamar jöttek az eredmények, el is jött az első jutalékfizetés napja. Mint kiderült, a cégvezető nem pont úgy értette a jutalékszámítást, ahogy én, de ez kizárólag a nyelvi nehézségek miatt lehetett, mint mondta. Mindenesetre a jutalékom pontosan a fele volt annak, mint amit az én értelmezésem szerint megbeszéltünk. Belenyugodtam, hogy ilyen nehéz a magyar nyelv, és mivel tudtam, hogy még a pálya elején állok, előttem még sok fényes siker, bíztam benne, hogy a fele jutalék is egy szép magas összeg lesz egyszer.

(Ny)elvi nehézségek

Aztán a későbbi növekedéskor is úgy alakult, hogy a fél jutaléknak is csak a felét kaptam. Ekkor már gyanakodtam, hogy nem a nyelvi nehézségekkel lesz a baj, de lenyeltem, és dolgoztam tovább.

Később, amikor ezt az összeget is elkezdtem rendszertelenül vagy el-elmaradozva kapni, szóltam, hogy ha ez nem változik meg, akkor elmegyek, és saját cégben folytatom. Ekkor a főnököm kinevetett. Aztán egy tavaszi napon meghívtam egy ebédre, és elmondtam neki, hogy bejegyeztettem a Bélyegző Expresszt. Nem bántom azt, amit itt megszereztem neki, de ezen a vonalon megyek tovább, és ma voltam itt utoljára.

Ekkor már nem volt őszinte a mosolya.

Hát így lettem bélyegzőkészítő.

És bármit is tegyek a "Bélyegző Expressz utáni" időkben (ha lesz olyan), a gyászbeszédemnek így kell kezdődnie: "Horváth Attila, ex-Bélyegző Expressz..."


Ha tetszett ez a bejegyzés, kérem, nyomja meg az Ajánlom (magyarul: Recommend) gombot.

Ha szeretné, hogy a Google+ is tudjon rólunk, kérem nyomjon egy Pluszegyet!

Ne iratkozzon fel a Bélyegző Expressz Blog blogértesítőjére, ha nem szeretne értesülni az ilyen hírekről. Ha mégis szeretne, és Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor  gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, örök garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., 1. emelet 115.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313

Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu

Kövessen a Twitteren!

Csatlakozzon a Bélyegző Expressz rajongóihoz a Facebook-on!

Miért érdemes követnie a Twitteren és a Facebook-on is?

Azért, mert

  • minden új blogbejegyzésről előbb értesülhet;
  • egy csomó olyan hírt is megosztok Önnel, amit máshol nem;
  • naponta mutatok valami érdekeset, amiről úgy gondolom, Ön is hasznát veheti;
  • a Twitter és a Facebook azoknak is ideális, akik nem szeretnek e-mailt kapni.
Írta: belyegzoexpressz  @ 2015/01/22 17:51
 
A(z) „Én sem voltam mindig bélyegzőkészítő, de a gyászbeszédemben biztos benne lesz” című bejegyzéshez már 2 komment olvasható.

Bélyegző Expressz

Kedves Balázs!

Egy árnyalatnyi pontosítás: nem gépész vagyok, villanyász. Persze egy futómű véghelyzetkapcsoló már némileg gépész munka is, de a repülős szakma két nagy részre van felosztva. Vannak a sárkány-hajtóművesek, akiket a szakma gyíkoknak hív (a sárkánygyík után), és vannak a navigációs- és elektroműszerészek, akiket a szakma hőskorában elterjedt elektroncsövek után csőgörényeknek neveztek el.

De – mint a ductape-WD40 kombóból látom – előbb-utóbb minden szakma eljut a végső igazsághoz!

Csőgörényi üdvözlettel:

Horváth Attila

Bálint Balázs

Attila szívemből szólt legtöbb sorod, lévén magam is “őrült” gépész. A nagy igazság nálam így szól : ha mozog és nem kéne akkor duck tape, ha nem mozog és kellene, akkor wd40.
Szép napot !

Szóljon hozzá ÖN is! Ha van ideje, küldje el véleményét
ehhez a bejegyzéshez:

A csillaggal jelölt mezők kitöltésére, kérjük figyeljen!

FONTOS: Véleménye elküldéséhez kérem, írja be az ellenőrző összeadás helyes eredményét!



Kérem, írja ide az összeget számjegyekkel: