A családom megbocsátó türelemmel viseli, hogy bárhol járunk, bármit csinálunk, amint meglátok valami eredeti ötletet, azonnal le kell fényképeznem. És ami veszélyesebb: azonnal arról kezdek beszélni, hogy ez miért zseniális.

A mai bejegyzés rekord rövidségű lesz.

Három magyarországi példa, mindegyik kisvállalkozásoktól.

Egy merész, egy brutális és egy végtelenül szellemes.

Közös tulajdonságuk, hogy mindhárom feledhetetlen.

Az tegye fel a kezét, aki az elmúlt hetekben nem azon rágta a körmét, hogy mi lesz a görögökkel, meg mi lesz az olaszokkal, meddig emelkedik még az euró és a svájci frank, és marad-e az Európai Unió, vagy szétesik. És persze azon, hogy ebből mennyi trutyi potyog a mi nyakunkba.

Senki?

Oké. Akkor mindenre figyeltünk, csak arra nem, amivel épp foglalkoznunk kellene. Mert amíg az ilyen témájú híreket figyeltük kocsiban, munkahelyen, az interneten, addig se nem dolgoztunk rendesen, se nem koncentráltunk a teendőinkre, se nem tanultunk semmi újat, amit esetleg használni lehetne egy ilyen helyzetben.

Homer Simpson, amikor sör-virsli versenyre készült, és Bart, a fia megkérdezte tőle, hogy megnyeri-e, így válaszolt:

- Fiam, ha sportversenyen indulsz, nem az számít, hogy megnyered-e vagy sem, hanem az, hogy mennyire rúgsz be.

Na, ebben momentán jól állunk. De lehet, hogy van, aki ennél többre vágyik.

Nekik gyűjtöttem össze egy-két ötletet.

Egy cím, de két történet. Mindkettő a héten ütött szíven, és mivel ez is, az is átlóg a magánszférámból a közügyek halmazába, úgy döntöttem, befűzöm az ánégyest.

A történetek közös tulajdonsága, hogy mindkettő egy-egy ebéddel kapcsolatos ártalmatlan előkészület közben kopogtatott - mit kopogtatott? döngetett - be magánszférám ajtaján.

Bosszúból közüggyé emelem, hátha valaki profitál belőle.