Miben különbözünk Burkina Fasótól?

Szerző: | jan 30, 2014 | burkina faso, közösség, oktatás | 2 hozzászólás

Nem, a kérdés most nem az, hogy ez itt egy következmények nélküli ország-e. Ha választási ciklusonként egyszer minimum egy évig jobb dolgunk sincs, mint azon lelkendezni, hogy ugyanazokat a politikusokat cserélgetjük más-más márkanevek alatt, ha ettől reméljük a sorsunk jobbra fordulását, és ha azt hisszük, hogy ezért érdemes élni, akkor persze igen. De most egyáltalán nem erről akarok beszélni. A kérdés inkább az, hogy mi, akik ebben az országban élünk, vagyunk-e annyira bölcsek és alázatosak a mieink, az utódaink dolgaiban, mint Burkina Faso népe. No politika. Csak elmélkedjünk.

De előbb egy másik afrikai történet.

Egy barátom néhány évvel ezelőtt egy afrikai szafarin járt. Hazatérve elmesélte, hogy az út során konkrétan egy nagyon szegény, valami pidzsin nyelvet beszélő bennszülött törzs mellett laktak, akikre megérkezésükkor az európai ember minden rosszindulatot mellőző, ámde ösztönös, mintegy szeretetteljes felsőbbrendűségével néztek. Aztán ez az érzés nagyon hamar megváltozott.

Rossz sört adnak, faragnak

Ennél a törzsnél két dolgot lehetett kapni. Nagyon rossz sört és kis faragott szobrokat. Ezek a kedves emberek, amikor épp nem vadásztak, behúzódtak valami árnyékba, és apró kis szobrokat faragtak. Pár dollárért adták őket az odalátogató turistáknak. A barátom azt mondta, még soha nem látott embereket ennyire ráérősen tenni-venni. A törzs tagjai pedig folyton azt mondták, hogy a fehér ember izgága.

Megvan az a történet, amikor a bennszülött megkérdezi a fehér embert, hogy mi az a csuklóján?

– Óra.
– És az mire való?
– Azzal mérjük az időt.
– Milyen különös. Magának van órája, nekem meg van időm.

Iskola a határon túl

Sikerült érzékeltetnem, mekkora távolságban van a gondolkodásmódjuk a miénktől? És ne legyünk benne biztosak, hogy mi vagyunk filozofikusabbak. De vajon mire kellett nekik a pénz, amit a faragott szobrocskáikért kaptak?

Minden évben kiválasztották a törzs legtehetségesebb fiatalját, és fizették a taníttatását. A legtöbbször valahol külföldön. Vagy Kenyáig kellett menni egy ilyen fiatalnak, vagy még messzebb. Olyan is volt, aki Európába is eljutott.

Aztán ezek az emberek visszajöttek a törzshöz. Belőlük lettek a tanítók, az orvosok, a mérnökök. Ők voltak azok, akik a törzs boldogulásáért tenni tudtak. És kivétel nélkül mind hazamentek. Tudták, hogy a közösség számít rájuk.

A fehér ember totemállata a politika

Amikor nemrégiben elmeséltem ezt a történetet a Facebookon, jellemző módon kifejezetten fehéremberes kommenteket kaptam. Többen mondták, hogy tanmese, meg hogy ezzel a kamu történettel nem lehet legalizálni a honi oktatásügy szégyenteljes helyzetét. Meg ne bélyegezzük meg a fiatalokat, akik elmennek az országból. Érdekes, hogy mennyire úgy érezzük, hogy mindenben a politikát kell keresni. Ha minden ilyen haszontalan beszélgetés helyett faragnánk egy 2 dolláros szobrocskát… Mennyire manipulálható emberek vagyunk!

Nem az oktatásügyről beszélek. És egyáltalán nem politikáról. És eszemben nincs megbélyegezni senkit – ki vagyok én, hogy ezt tegyem? Az a fehér ember hülyesége, hogy mindig idáig jut a gondolkodásban – már ha lehet ezt annak nevezni. Egyszerűen arról van szó, hogy ennek a törzsnek igaza van: a fehér ember tényleg izgága. Lehet, hogy nem vagyunk elég nagy bajban ahhoz, hogy azokkal a dolgokkal törődjünk, amelyek tényleg fontosak.

És nagyon remélem, hogy akik elmentek és eztán elmennek itthonról, azoknak a döntése nem végleges. Igaz, néha el kell menni ebből az országból. Van, amikor azért, mert meg kell tanulni valamit, amit mások jobban tudnak nálunk. Van, amikor azért, mert megsértettek bennünket. Van, amikor azért, mert itthon nem látszik, hogy merre tovább, és jó azt hinni, hogy máshol látszik. Van, amikor azért, mert más országban többet mosolyognak az emberek, és ezt át kell élni. Ez tényleg nem mindennapi élmény, érdemes eltanulni tőlük.

Mit tudnak ott, amit mi itt nem?

Tudnak valamit ebben az afrikai országban, ahol a barátom járt – és mindjárt meglátja, hogy Burkina Fasóban is -, amit mi itt Magyarországon nem tudunk. Valami olyat tudnak adni a fiataljaiknak, amit a mieink tőlünk nem kapnak meg. Nem tudom, milyen Burkina Faso kormánya. (Megnéztem: kicsi.) Nem tudom, hogy egyáltalán politizálnak-e ott az emberek. Tartok tőle, hogy nem. Talán annyival bölcsebbek nálunk, hogy nem a jól vagy rosszul megválasztott politikusaiktól várják a boldogulásukat, hanem megmozdulnak érte.

Nagy-nagy öröm ért, amikor megtaláltam a következő videót. Mert ez ugyanaz a történet, amit a barátom mondott el jó néhány éve, és amit annak idején én is továbbmeséltem.

A világ egyik legszegényebb országa

Diébédo Francis Kéré a világ egyik legszegényebb országában, Burkina Fasóban született, és ma is ott él. 7 évesen el kellett költöznie a családjától, hogy iskolába járhasson. Minden szünidőben hazalátogatott, és amikor visszament abba az iskolába, ahol százötvenen nyomorogtak egyetlen kis épületben, búcsúzáskor a faluja asszonyai a kötényükből az utolsó pénzüket nyomták a markába. Hozzájárultak a taníttatásához, mert bíztak benne, és azt remélték, hogy messzire eljut, és onnan majd úgy tér vissza, hogy a tudásával majd a közösség javára lesz. Már kisfiúként ezt vitte magával. Érezzük, mekkora ereje van ennek? Elmondjuk mi a gyerekeinknek ezt?

Mert neki mindvégig ez lebegett a szeme előtt.

Francis menni Németország

Akkor is, amikor eljutott Németországba, ahol építészetet tanult. Érdemes megnézni, mekkora csodát alkotott aztán ebből otthon. Létrehozott egy teljesen új technológiát. Úgy öntötte az agyagot, mint mi a betont. Csodálatos épületeket hoztak létre. Az övéivel. Akiknek mindvégig élvezte a bizalmát, és akikért tanult. Akik számára a tanulmányai ideje alatt 50 ezer dollárt kalapozott össze, hogy iskolát, középiskolát, könyvtárat építhessen nekik, és szakmát adhasson emberek kezébe, hogy otthon is pénzt tudjanak keresni, ne kelljen messze a családjuktól dolgozni.

Lehet, hogy az egész rejtély megfejtése az ország nevében keresendő. Burkina Faso jelentése moré és dioula nyelven ennyi: Becsületes Emberek Országa.

Ha csak egyetlen TED videót néz meg évente, akkor az idén ez legyen az:

2 hozzászólás

  1. Bálint Balázs

    Kedves Attila nagy igazság van a mögött és abban amit írsz, de le legyünk naivak, hogy ez csak úgy megváltozik. Amíg vannak olyan „Magyar” emberek, akik határon túlról a Forint ellen spekulálnak, aki „Magyar2 íróként Nobel díjat kap, majd külföldről megtagadja magyarságát, Addig mit várhatunk a kis embertől, akinek az lebeg a szeme előtt, hogy holnap is megéljen, és a gyerekeit valahogy el tudja indítani az életbe. Én is annyit szeretnék elérni, hogy ha elérkezik az idő, mind három gyermekemnek legyen hasznos szakmája ( az egyiknek már van ), és tudjak alapot adni az élethez, esetleg egy lakhatás megteremtésével. Annyit szeretnék nekik adni minimum amennyit magam is kaptam szüleimtől. Ha ez megvan, boldog leszek, és büszke.
    Mind e mellet bizony magam is gondoltam arra, ha fiatalabb lennék, kötetlenebb, akkor már lehet, nem itt élnék, ahol a becsületes munkának nincs sok értelme, ahol azt látom magam körül amit ( hagy ne részletezzem ), dolgoztam külországban, tudom mit beszélek.
    Szóval komoly szemlélet váltásra volna szükség, és ahogy mondák fejétől büdösödik a hal ( vagy Hofi szerint a láb ).
    Uff.

  2. krepleristván

    Kedves Attila!
    köszönöm!
    jobbá tetted a mai napomat!

Trackbacks/Pingbacks

  1. Ufókra és ebolára költünk a fiammal | Bélyegző Expressz Blog - [...] ott gyógyítsanak, tanítsanak, építsenek. Meséltem neki erről a Burkina Faso-i fiatalemberről, és arról, hogy mi az értelme annak, amikor egy…