… aztán becsengetni WC-papírért – Avagy miért nem fogunk üzletet kötni?

Szerző: | máj 17, 2013 | bélyegző, bélyegző készítés, bélyegzőkészítés, dombornyomó, nyílt levél | 17 hozzászólás

Két napig gondolkoztam, hogy ezt megírjam-e. Vagy kezeljem diszkréten. Vagy csak egyszerűen ne válaszoljak semmit.

Aztán úgy döntöttem, hogy ha egyszer már úgy alakult, hogy ha valaki az ablakom alá pottyantott, és becsengetett WC-papírért, akkor vagyok abban a helyzetben, hogy ne kelljen fölöslegesen moralizálgatnom azon, hogy diszkrét legyek-e vele. Úgy döntöttem, nem leszek.

Ezért ez itt most műfaját tekintve egy nyílt levél lesz, nevek, cégnevek adatvédelmi okokból kitakarva. De nem is a személyek vagy a cég neve számít, hanem a jelenség. Nem a magánsérelem, hanem a tanulság.

És köszönöm a magas labdát, van abban nekem némi kaján öröm, hogy lecsaphatom.

Árajánlat kérés dombornyomó szárazbélyegzőreKedves Ibolya!

Mindenekelőtt elnézést kérek, amiért két napig nem is válaszoltam Önnek, valamint azért is – és emiatt sokkal inkább, mint az előzőért -, hogy a választ ebben a nyílt levélben adom meg. Még a kezdetek kezdetén szeretném leszögezni, hogy sem a műfaj, sem a hangvétel, sem a kellemetlen tények nem az Ön személyének szólnak. Tisztában vagyok vele, hogy Ön csupán munkatársa egy cégnek, amelynek nevében ajánlatot kellett kérnie. Ezt a munkát a legjobb tudása szerint elvégezte, biztos vagyok benne, hogy a legjobb szándékkal.

A minap a Bélyegző Expressz honlapján Ön kitöltötte a viszonteladóknak szóló űrlapunkat, és jelezte, hogy a cég, melyet képvisel, szívesen lenne Partnerünk. Konkrétan dombornyomókat (szárazbélyegzőket, más néven ügyvédi bélyegzőket) szeretnének folyamatosan rendelni tőlünk. Az alábbiakban azt fogom elmondani, hogy erre az üzleti kapcsolatra miért fogok nemet mondani. Hogy miért nem tehetek mást.

Feltételezem, hogy az előzményeket nem ismeri, legfeljebb annyit tud, hogy a céggel, amelyet levelében képvisel, közel 10 évig voltunk üzleti kapcsolatban. Bélyegzőket gyártottunk nekik. Ekkor még más volt a tulajdonos, a vállalkozás egy kis papír-írószer boltként üzemelt. Szerettünk együtt dolgozni. Aztán őket is – mint sajnos annyi másik nyomtatványboltot – utolérte a végzet: az elektronikus bevallások elvették tőlük a piacot. A régi tulajdonos kiszállt, újak jöttek. Még további évekig együtt dolgoztunk. Úgy tűnt, hogy ez az üzleti kapcsolat sokáig működni fog.

Ám egyszer minden véget ér.

Néhány éve az új tulajdonosok egyre gyakrabban jöttek személyesen a pecsétekért. El-elnézték a lézergravírozó gépet, amellyel a bélyegzőket gyártottuk, és sokat kérdeztek arról, hogy hogy is kell ezt csinálni. Mennyibe kerül egy ilyen berendezés. Hogyan szervezzük a munkát. Majd egy napon megtudtuk tőlük, hogy az áraink magasnak bizonyultak, és vagy odaadjuk nekik a bélyegzőket padlóáron, vagy vége az együttműködésnek. Ilyen helyzetben mindig udvariasan el szoktuk mondani, hogy miért nem érdemes a jót olcsóbbra cserélni, de az árból nem szoktunk engedni. Mert ha ezt tennénk, akkor a minőségből is engednünk kellene, azt pedig a vevőink érdekében nem szeretnénk megtenni. Így ért véget a kapcsolatunk. Van ilyen.

Aztán egyszer csak látom ám, hogy az én régi vevőm – a cég, amelynél azóta Ön is dolgozik -, azt hirdeti a Google AdWordsben, amivel mi is foglalkozunk. Bélyegzőkészítést. És valamiért ismerősek a mondatok a honlapon.

Talán Ön nem is tudja, de a Bélyegző Expressz egyik nagy erénye, hogy elsőként vállaltunk örök garanciát a nálunk gyártott bélyegzőkre. Azt is elárulom, hogy ezt a garanciát nekünk nem nyújtotta az osztrák cég, akitől a bélyegzőházakat vesszük. Az ezzel kapcsolatos kockázatot mi vállaltuk be. Aztán ez annyira megtetszett a Trodatnak, hogy azt mondták, ők is partnerek lesznek ebben. Mert ők is, mi is tudtuk, hogy a termék elég jó ahhoz, hogy ezt vállalni merjük. A mai napig kérdés nélkül cserélünk minden olyan bélyegzőt, ami nálunk készült, és a vevő bármi miatt nem elégedett vele. Elenyésző hányadban adódnak valódi hibák. Sajnálom, hogy stratégiai okokból most nem mondhatom el, miért, de biztosak vagyunk a munkánkban, és kifejezetten jó ötletnek bizonyult a garancia. Ez azonban valódi jótállás.

Ezért is ütött szíven egy kicsit, amikor láttam, hogy honlapjukat, mely mind szerkezetében, mind szövegezésében – mit szépítsük – kifejezett hasonlóságot mutat a miénkkel, az alábbi hirdetési szöveggel promotálták: "Bélyegzőkészítés azonnal – Most felár nélkül 5 perc alatt kész – Örök élet garanciával." Ez a hirdetés bizonyos pontokon szó szerint egyezett a miénkkel, csak egy kicsit csavartak rajta, hogy jogilag támadhatatlan (?) legyen. Az is szíven ütött, hogy bár Önök nem Trodat bélyegzőt árulnak, hanem egy noname kínai terméket, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most bélyegzőnek, de mindketten tudjuk, hogy kb. 300 forintos áron kerül be az országba, ehhez méltó minőségben, a Trodat kulcsszóra is hirdetnek, ekképpen:

"Trodat bélyegző
Örökélet garanciával, felár nélkül most 5 perc alatt kedvező áron."

Érdekes módon arra a márkanévre, amelyre ez a tárgy – nevezzük most bélyegzőnek – hallgat, nem hirdetnek. Pedig ugyanez a bélyegzőház hol ilyen, hol olyan felirattal – két különböző márkanéven, de azonos kivitelben – jelen van a magyar piacon. Csak valahogy senki nem olyan büszke rá, hogy a saját márkanevén hirdesse. Tán mert ez a név nem hozna elegendő számú vevőt.

Tekintsünk el attól, hogy a webáruházunk koncepcióját lemásolták (amennyire sikerült). Attól is, hogy a honlapjuk bélyegzős része a Bélyegző Expressz honlapjának másolata kreatív újragondolása. Több más bélyegzőkészítővel ellentétben az Önök cégét olyanok vezetik, akik tudják, hogy a szerzői jog útvesztői rögösek. Ezért nem a mások által szokásos kopipészt megoldást választották, hanem némileg átírták a szöveget. Tekintsünk el attól is, hogy Önöknél még a próbavásárlás során sem találtunk Trodat bélyegzőt. Szerintem nagyon vakarnák a fejüket, ha be kellene mutatniuk egy számlát arról, hogy mikor is került a raktárukba olyan termék, amelyet reklámoznak. Valószínűleg utoljára akkor, amikor még tőlünk vásároltak. Ugyanis Önöknél jelenleg nem lehet Trodat bélyegzőt kapni. A kb. 300 forintos áron beszerezhető távol-keleti terméket lehet megvenni, amit természetesen jóárasítva dobtak piacra.

Tekintsünk el attól, hogy a fenti reklám minimum a fogyasztó megtévesztése. Mert nyilván arról van szó, hogy a hirdetés Trodat minőséget ígér, majd amikor a vásárló rendel, kap egy másik, bélyegzőnek látszó tárgyat. Ugyan ki fog foglalkozni azzal, hogy mi van a dobozra írva? Hagyjuk a dolog jogi hátterét, a morális hátteret pedig főleg hagyjuk, mert semmi értelme feszegetnünk. Még egyszer elnézést kérek, amiért ezt Önnek mondom, tudom, hogy nem Ön a cégvezető, mindez nem az Ön felelőssége. Ön csak ajánlatot kért. Megnyomta a csengőt a helyiségben, ahol már egy ideje szivárog a gáz. És most Ön hallja a pukkanást. Kérem, ne vegye magára, nem Önnek szól, hanem a jelenségnek.

Tekintsünk el tehát mindentől, ami jogi vagy morális kategória.

És foglalkozzunk csak az üzlettel. Tudja, az évek alatt megtanultam, hogy az üzlet azért más, mint a magánélet, mert az üzletben nincsenek megromlott kapcsolatok. A morál is csak luxuscikk. Hagyjuk most tehát szegény morált. És nézzük azt, hogy miért nem üzlet Önökkel együttműködnünk.

1. Ami nem probléma: nem baj, hogy egyszer elpártoltak tőlünk. Számos olyan viszonteladónk van, aki egyszer otthagyott bennünket, mert kapott egy olcsóbb ajánlatot, majd visszatért. Mert többet ért neki az, hogy megbízható munkát kapott, atombiztos szállítási határidővel, igazi garanciával, jó minőségben. Sokszor a legtöbb, amit egy partner megtartásáért tehetünk, az, hogy hagyjuk elmenni, és megvárjuk, míg megismeri a piac másik oldalát. Később sokkal többre értékel bennünket, és soha többet nem kell indokolnunk az árainkat.

2. Ami probléma. Az Önök cége sokat ártott mind az általunk forgalmazott márka, mind a bélyegzős szakma árainak. Önök azt hirdetik, hogy nem érdemes megfizetni egy megbízható márka árát. És azt is, hogy egy prémium szolgáltatás – az azonnali gyártás – nem ér meg egy ésszerű felárat. Számtalan esetben kérdezték tőlünk vevők, akiknek azonnal kellett a bélyegző, hogy nálunk miért feláras, amikor Önöknél nem az. Aztán amikor kiderült, hogy mi tényleg Trodat bélyegzőt adunk, ráadásul a kért felárért házhoz is szállítjuk őket, maximum 2 órán belül, vagyis nem kell értük jönni, akkor megértették, hogy ez a jobb üzlet. De sokba került nekünk, és ma is sokba kerül, hogy Önök – mint sokan mások – az árak letörésével próbálnak piacot szerezni. Ha Önökkel dolgoznánk, ezt a munkát támogatnánk, és ez nem jó üzlet. Sem nekünk, sem a vevőknek. Az Önök vevőinek sem.

3. A másik probléma: az Önök által forgalmazott bélyegző nem üti meg azt a műszaki szintet, ami mellé odatenném a Bélyegző Expressz termékét. Elnézést, ezt nem tudom szebben mondani. Nem véletlen, hogy a gyártó, akitől a párszáz forintos tárgyat – amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most bélyegzőnek – veszik, nem tud Önöknek dombornyomó házat szállítani. Az ugyanis egy precíziós szerkezet, ráadásul fémből van. Kérem, gondolja meg: jó üzlet-e nekem, ha egy prémium Trodat dombornyomót együtt engedek ajánlani egy távol-keleti, se nem tartós, se nem precíz szerkezettel, ami bélyegzőnek látszik?

4. Ez egy kis ország, és ha valaki nyitott szemmel jár, sok mindent meg tud figyelni. Tudom, hogy egyik nagyobb forgalmazónak sem érdeke, hogy az annyit emlegetett, jóárasított, távol-keleti termék mellé a saját márkájú dombornyomóját adja. Azt is tudom, hogy Önöknek nem sok választásuk van, ha dombornyomót szeretnének rendelni. Csak néhányan tudunk ilyet készíteni Budapesten. Az egyik a Bélyegző Expressz. A másik egy olyan cég, aki bő 10 évig egy bizonyos néven forgalmazott írószert, bélyegzőket is, majd amikor megértette, hogy a Bélyegző Expressz neve többek közt a gyorsaság miatt is jól cseng, felvett egy olyan domain nevet, amely a gyors bélyegzőkészítésre utal. Az már az Önök személyes pechje, hogy az Önök cége épp ezt a domaint másolta le nem túl sok kreativitással, egyetlen szó betoldásával, és ezzel legalább is meghökkentette a Kollégát. (Erre szoktam mondani, hogy egyszer mindenkinek szembejön a Nagy Kék Ifa.) Feltételezem, hogy a Kolléga – ha egyáltalán kérnek tőle árajánlatot – nem lesz elragadtatva az ötlettől, hogy együtt dolgozzanak.

5. A fentiektől eltekintve van egy megfellebbezhetetlen érvem. Ez: ugyan miért lenne érdekem, hogy egy olyan versenytársamnak, aki honlapját az én szellemi termékemből próbálja felépíteni, reklámszövegeit az én több éves szlogenjeimből átalakítva írja, az áraimat megpróbálja tönkretenni, de nem tud teljes termékportfolióval a vevői rendelkezésére állni, szóval miért lenne érdekem betömni a lyukat, ami a szolgáltatásán tátong? Mindezt nagykereskedelmi áron? Tényleg miért?

Kedves Ibolya! Rengeteget dolgoztam ezen a blogbejegyzésen. Kérem, mentsen fel az alól a kínos kötelesség alól, hogy egy külön e-mailben válaszoljak az Ön ajánlatkérésére. Cégük egy privát e-mail címmel egyébként is fel van iratkozva a hírlevelemre, amint a bélyegzős szakma számos képviselője is, és az Ön által képviselt cég tulajdonosa előbb fogja megtudni ebből a cikkből, hogy nem fogunk együtt dolgozni, mint ha Önnek írnám meg, és Ön mesélné el neki.

Nincsenek kétségeim: fognak találni beszállítót, és az együttműködéshez előre is sok sikert kívánok. De hadd ne legyek én az.

Higgye el, semmi értelme.

Addig is, ha közben egy vevőjük dombornyomó szárazbélyegzőt szeretne rendelni, nyugodtan mutassa meg neki ezt a linket.

Kedves Ibolya!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen helyzetben találkoztunk. Kérem, higgye el: ez itt mind nem Önnek szól. Ezekről Ön nem tehet. Ön biztosan remekül végzi a munkáját, és ezért tisztelet illeti. Nem Ön tehet róla, hogy abba a helyzetbe került, hogy épp tőlünk kellett ajánlatot kérnie. Remélem, megérti, hogy ez az üzenet azoknak szól, akik erről a helyzetről tehetnek. És azért nyilvános, mert erről az egész jelenségről is szól. A szellemi tulajdonról, a szerzői jogról, piaci szokásokról. Esetleg egy kicsit a morálról is.

De ezekről tényleg nem Ön tehet. Sajnálom, hogy Önnek osztották ezt a szerepet.

Köszönöm, hogy megkeresett. Sajnos nem fogunk tudni együtt dolgozni.

Köszönettel:

Horváth Attila
Bélyegző Expressz

17 hozzászólás

  1. Talabos Viktória

    Attila, le a kalappal előtted. A másik cég (meg a többi jóképességű is) sértődhet, hisztizhet, elhatárolódhat, de ennyi erővel gondolkodhat is. Utóbbira kevés a sansz, az üzletpolitikájukat látva eddig se tették, miért most mozdulnának meg a rozsdás fogaskerekek.

    Elszomorító, felháborító, gusztustalan történet minden szakmában van, az enyémben is. Néha hozád hasonlóan kiviszem a plénum elé. Néha egyes képmutatók be is kommentálják, hogy kit érdekel a szakma belügye, a vevők pont lekakkantják, őt a termék érdekli.

    Ez nem igaz.
    A vevőt ugyanannyira érdekli, hogy kitől rendel. Most arra a vevőre gondolok, aki 10 Ft kedvezmény miatt nem… öö… nem szépen, de egzaktul fogalmazva: nem „kurvul el” azaz nem köt ki más rivális ágyában.

    Van az a pont, ahol nem lehet és nem is szabad a szőnyeg alá söpörni dolgokat. Ez itt az a pont.
    Gratulálok hozzá, mert látszik, hogy ember vagy. Jó ember. Jó szakember.

    És a legklasszabb bélyegző csakis tőled jön! 🙂

  2. Misi

    Attila,

    Nagyon sajnálom és egyetértek veled, vannak ilyen emberek sajnos… A jó ötleteket viszi aki egy picit is okos, tehát lesz még ilyen ügyed DE az pofátlanság, hogy a gyártást és a know-how-t is nyúlják és utána visszajön…

    Amiben viszont nincs igazad! Az örökélet garanciát te is vagy a tanácsadód, szakértőd, marketingesed is nyúlta az USA-ból 🙂 A magyar marketingesek többsége amcsiból importálja (nyúlja lefordítja) a módszereket és hidd el, hogy az is lehet hogy 20 éve már vki használta kinnt az USA-ban az örökélet garanciát amikor mi még apróságok voltunk.

    Ennek ellenére pofátlan ez a cég, neked van igazad 🙂 Üsd a vasat ameddig meleg :-))))))

  3. Bélyegző Expressz

    Szia, Misi!

    Nem a garanciával van gond, hanem a hirdetés szövegezésével. Az volt (az is) a nyúlás. (Az említetteken túl.)

  4. Misi

    Gondolom nem lehet tudni ki ez? Kiváncsi vagyok erre a másológépre :-))))))

    Engem is másoltak, sőőőt ha pl. kikísérletezek egy jó SEO kampányt és megosztom a blogban elkezdik megcsinálni a konkurenseim. Most azonban szívnak (még 1-2 nagy is aki klubtag nálatok), mert nem reprodukálható a legújabb SEO kampányom amivel 5 millió oldalból 1. vagyok :-)))))

    A tudásra vigyázz Attila, a know-how ami érték!!!!

  5. Bélyegző Expressz

    Misi, nem szeretném kiposztolni, hogy kiről van szó. Egyébként is a jelenség a fontos.

  6. Bálint Balázs

    Szervusz Attila !

    Na ezt túl szépen vezetted le. Én biztos nem ezzel kezdtem volna, és nem ilyen szépen mondtam volna el.
    Tőled ( is ) tanultam, hogy a plagizálást érdemes csírájában elfojtani, már én tettem is ilyen lépéseket, vissza nem jeleztek, de azonnal eltűntek az illető bejegyzések, cikkek, amiket úgy közöltek, hogy arra nem adtam engedély. Hozzá teszem, minden alkalommal felajánlottam, hogy ha eredet megjelöléssel közlik, akkor mehet, de hát konkurenciák vagyunk, nem értékelték az ötletem.
    A lényeg :
    Szerintem ha valóban megáll a szerzői jog megsértése, tedd meg a megfelelő lépéseket. Ha ilyen nincs, csak hasonló a szöveg, akkor hagy terjedjen szájról szájra a hír, és előbb utóbb ( bár ez ilyenkor neked sokba kerülhet ) de csak bedőlnek.

    Én akkor is Tőled rendelem a bélyegzőket, mert meg vagyok elégedve a munkátokkal, hozzáállásotokkal, és azért is mert megtehetem :-))

    További sok sikert!

  7. Fülöp Tamás

    Tőlem is (weboldalról) nyúltak, ezt nem lehet megúszni. De szeretni sem kötelező őket. 🙂

  8. Bélyegző Expressz

    Szia, Balázs!

    Egyetértünk: a plagizálást minden eszközzel gyomlálni kell. De soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy mennyi a mozgástered. Ebben az esetben nem a szokásos Ctrl+C – Ctrl+V megoldással állok szemben, így itt finomabb módszerekkel lehet csak dolgozni.

    Más a helyet olyankor, amikor adott grafikát, vagy szó szerint átvett szöveget találok: az ott sima ügy. Egy ánégyesnyi ügyintézés. Ez összetettebb feladat.

    Tudja is, aki másol, hogy ezzel nehezebb megfogni. De erre mondom azt, hogy egyszer mindenkiért eljön a Nagy Kék Ifa.

  9. Szekeres Júlia

    „Kiváncsi vagyok erre a másológépre” Én simán megtaláltam a cikkben leírt információk alapján. Néhányat kattintottam a hirdetésükre…

  10. Bélyegző Expressz

    Igyekeztem ügyelni rá, hogy ne lehessen megtalálni őket. Nem akarok bántani senkit, csak fontosnak éreztem, hogy megmutassam a jelenséget, mert tanulságos.

  11. Pintér Zoltán

    Hogy szeretem ezeket a bejegyzéseket olvasni:)
    És újabb jó érv a lézergépes checklist-ünkre: Kínai lézerrel nem lehet (ezt eddig nem is gondoltam…) domborklisét gyártani… Schön:)

    Szegény Ibolyát sajnálom, régen a „jó oldalon” dolgozott. Most meg nem csodálkoznék rajta, ha a „szorgos főnökei” egész nap kamerán néznék, mit csinál bent…

    Annyira feldobott ez a mai dolog, hogy arra gondoltam, megajándékoznám valamivel a hűséges Trodatos ügyfeleidet. A következő blogbejegyzésedig azt is kitaláljuk, mivel:)

  12. Wolf Gábor (Marketing Commando)

    Amíg nem posztol bringás videókat és nem növeszt bajuszt+szakállt, addig biztonságban vagy 🙂

    A válaszhoz gratulálok, a macerához képest élvezet volt olvasni.

    Örülök, hogy nem csak csöndben válaszoltál, hanem példát is statuáltál. Az is egy gyomírtó eszköz!

  13. Szabó Melinda

    Le a kalappal.

  14. Csaba

    Brávóó Attila! Ennél szebben és ennél érthetőbben szerintem ezt nem lehetett volna megfogalmazni. Kevesen vették volna a helyedben a fáradságot, hogy ne rövid úton küldjék el a hálátlan ügyfélből kinőtt konkurenciát melegebb éghajlatra. Nagyon egyetértek veled!

  15. Tornoczky Gábor

    Amit tettél, követendő példa. Sajnos a legegyszerűbb feltételezett módja a piacszerzésnek az, ha egy jól működőt lemásolunk!?

    Én ezt hívom a taxis effektusnak. Volt idő, amikor nagyon jól ment nekik. Azután annyi lett belőlük, hogy nem ment jól senkinek.

    Sajnos a morális oldalával tényleg nem lehet ebben az országban foglalkozni. Pedig lehet, hogy itt kellene kezdeni.

    Attila! Ha ez egy kicsit is megnyugtató: nem vagy egyedül…

  16. Kékesi Márti

    Kedves Attila, köszönöm az írást, nagyon fontos témát feszegetsz.
    Már rendeltünk névjegyeket a P..-től, de ezután nem fogunk.

    A másoló igenis veszítsen ügyfeleket.

    • Bélyegző Expressz

      Hű, de sokan írtatok! Köszönöm!

      @Pintér Zoli: Látod, arra nem is gondoltam, hogy esetleg a kínai lézergép is része a problémának. A felajánlást pedig köszönöm!

      @Wolf Gábor: No para, no fear, non pasaran! Ez az a tipikus helyzet, amikor nem megérős pereskedni, de túl nagy luxus volna szó nélkül hagyni. Talán van némi visszatartó ereje. Reméljük, olyanok is olvassák, akik még csak fontolgatják, hogy mástól szellemi terméket emeljenek át a saját anyagaikba.

      @Melind, @Csaba, @Gábor, @Márti – Köszönöm a szolidaritást! Márti, elnézést, a cégnevet még egy kicsit felismerhetetlenebbé tettem a hozzászólásodban. Nem akarok negatív reklámot senkinek – és nem is volna törvényes.