Chuck Norrisnak 12 holdja van. Ezek közül egyik a Föld. Hatalmas szerencsénk van, igazi megtiszteltetés, hogy annyi eltékozolt év után Magyarországon végre nem csak Elvis Presley tér van – ennek is épp ideje volt -, hanem Chuck Norrisról is elneveztek valamit.

Lehet, hogy nem mindenki emlékszik rá, de amikor elkezdték építeni Budapest új Duna-hídját, kiírtak egy névadó pályázatot. A szavazók bárkit jelölhettek, akiről úgy érezték, megérdemli, hogy a híd az ő nevét viselje. Ekkor merült fel Chuck Norris neve. Helyesbítek: amikor Chuck Norris úgy döntött, hogy szeretne egy hidat, engedélyezte, hogy ez a híd itt épüljön fel. Norris neve hamar a szavazólista élére került.

Végül – máig érthetetlen okból – a hidat Megyeri hídnak nevezték el.

De 2012. április 20-án történt valami, ami megváltoztatta a történelmet.

Ha igazán pontosan szeretnék fogalmazni, akkor azt kell mondanom: valójában most hullt le a vasfüggöny.

Budapest legészakibb hídján 2012. április 20-án történt valami, amit soha többé nem lehet meg nem történtté tenni.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az eseményről a Bélyegző Expressz elsőként tudósíthat.

És rögtön videón:

A tábláról – melynek értéke pénzben kifejezhetetlen – készült egy szintén felbecsülhetetlen értékű másolat.

Ezt a másolatot hamarosan meg lehet nyerni nálunk. Hogy mit kell ehhez tenni, azt rövidesen elmondom itt a Bélyegző Expressz Blogon, de felkerül a Bélyegző Expressz és a Nomád cégvezető Facebook oldalára is. Nem lesz nehéz. És nagyon megéri versenybe szállni érte. Elvégre nem sok híd van, amely Chuck Norris nevét viselheti. És csak egy olyan tábla létezik, amely egy ilyen híd eredeti táblájának a hű másolata.

Chuck egyébként is úgy van vele, hogy nem várja meg, amíg egy hidat elneveznek róla. Ha szeretne egy ilyet, általában épít magának egyet.

A Chuck Norris híd tábla a híd északi oldalán, a budakalászi végén található, a kerékpárút mellett. Nagyon vigyáztam, hogy a hídban ne tegyek kárt. Ha arra jár, kérem, Ön is vigyázzon rá.

Végezetül hadd álljon itt egyik legkedvesebb Chuck Norris idézetem:

„Nagyon kevés dolog van, amit egy pörgőrúgással ne lehetne elintézni. Igazából egy se jut eszembe.”

13 hozzászólás

  1. Papp Zoltán

    Amikor beavattál az akkor még csak titkos tervbe, könnyesre röhögtem magam. Végül ismét sokkal többet hoztál ki belőle, pedig az eredeti ötlet is zseniális volt. Gratulálok!

  2. Bálint Balázs

    Az ötlet jó, kíváncsi vagyok néhány óra múlva ott lesz-e még a tábla…

    Egyéb iránt nincs esetleg oda írva, hogy falragaszok elhelyezése tilos ? Ha egy idióta véres szájú ügyvéd megkapargatja, még rongálásért is feljelenthetnek, és ez sajnos nem vicc.

    Szerintem ez egyébként közel sem nomád dolog volt.
    A Chuck Noris híd felavatása a Magyar nép közfelkiáltással kinyilvánított akarata szerint az elnyomó hatalommal szemben érzett jogos büszkeség, és becsület melletti kiállás dolga volt. Ez egy szabadságharcos akció volt !

    Üdv.

  3. Viktor

    Én meg akartam vennei a lábánál 2 nm területet, és támogatókkal egy nagy táblát kirakni. 🙂 Ez sem rossz. 😀

    Viszont nem találtam infót a terület megvásárlásához. 😀

  4. Bélyegző Expressz

    @Balázs, szerencsére nincs kiírva, hogy „falragaszok elhelyezése tilos”. De ennek ellenére nagyon vigyáztam a hídra, hiszen köztulajdon – a miénk, mindenkié. És engem is bosszant, amikor graffitiket látok.

    Ezért is készítettünk egy rendes, cégtábla minőségű táblát. Hogy szép is legyen. A felerősítéshez pedig csak olyan technológiát használtam, ami nem tesz kárt a hídban, roncsolásmentesen, vegyszer és erőlködés nélkül eltávolítható (ha valakit mégis zavarna). A ragasztószalag, amivel feltettük, mindaddig erősen tart, amíg úgy nem döntesz, hogy le akarod szedni. Ha leszeded, nyomtalanul lejön, és könnyen enged. De ha nem bántod, ellenáll az időjárásnak.

    A hidat végül is nem érte nagyobb fizikai behatás, mintha krétával az aszfaltjára írtam volna – csak ez szebb, és ha el akarnánk tüntetni, nem kellene lemosni sem.

    Egy kicsit azért remélem, hogy a tábla a helyén maradhat. Van benne egy kis Amerika, egy kis magyar virtus, egy kis groteszk – szóval amolyan igazi kis helyi jellegzetesség. És mint a világ egyetlen ilyen, Chuck Norris nevét viselő objektuma, talán még idegenforgalmi látványosság is lehet(ne).

    Elképzeltem, ahogy amerikai turisták eljönnek Magyarországra csak azért, hogy elbiciklizzenek a Chuck Norris hídhoz, és a tábla előtt fényképezkedjenek. Szép lenne, na.

  5. Bélyegző Expressz

    @Viktor, ha ez összejön, a táblát elkészítjük. Márványba is tudunk gravírozni.

  6. Gábor

    Igazi gerillamarketing akkor lenne belőle, ha valaki felragasztana alá egy pörgőrúgás tanfolyam hirdetést :-D.
    Egyébként ehhez simán készítenetek kellene egy Chuck Norris bélyegzőt. Ez annyiban lenne más, mint a többi, hogy nem csak simán „rányomja” a festéket a papírra, de atomi szinten alakítaná át az univerzumot, hogy a papíron az jelenjen meg, amit Chuck jóváhagyott :-)).
    Gratula, tetszik az ötlet :-).

  7. Szalai Gabriella

    zs.e.n.i.á.l.i.s.

    (De Chuck Norrisra való tekintettel inkább: i.n.g.e.n.i.o.u.s 🙂

  8. Juhász Attila

    Attila, szerintem beteg vagy, de remélem, most már nem is gyógyulsz meg! 🙂

  9. A Kolostor Őre

    Remek ötlet, szuper videó! (-:

    Az én kedvenc mondásom:

    „Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Kétszer!”

  10. Ildimari

    Már írtam, hogy imádlak, meg a cégedet is.
    Legközelebb, ha hidat avatsz, vagy építesz,
    hívjál meg légyszív

  11. Panda:)

    én is szeretnék legközelebb ott lenni:)

  12. Bence

    Berényi Chuck Norris:DDDPénz&Sárm

  13. Lodész Károly

    Tetszik!

Trackbacks/Pingbacks

  1. Chuck Norris üzent Budapestnek | Bélyegző Expressz Blog - [...] látják, és ezen nincs is mit csodálkozni.Mi történt?Amikor felavattuk a Chuck Norris hidat, Chuck szíve megtelt békével. Aznap életben…
  2. Hrabal emléktábla a Kopaszi gátnál | Bélyegző Expressz Blog - [...] Chuck Norris híd avatására készült táblát egyetlen nap alatt ellopták.  Nagyon [...]