Megvan a címlap, de mit iszunk?

Szerző: | okt 6, 2010 | ivóvíz, vörös iszap szennyezés | 14 hozzászólás

voros-iszapMagyarország ismét a világ sajtójának címlapjain szerepel. Az elmúlt években ilyet vagy akkor értünk el, ha nálunk betegedett meg valamelyik világsztár kutyája, vagy akkor, amikor elég kár keletkezett emberéletben vagy tárgyi javakban ahhoz, hogy beszélni legyen érdemes rólunk.

Üdv tehát ismét a címlapon!

Nem kis aggodalommal figyelem a híreket arról, hogy a durván lúgos iszapfolyamot, amely mostanra már a Marcalba ömlött és onnan egyenest a Rába felé tart, mennyire sikerül semlegesíteni. Tegnap még azon dolgoztak, hogy 12-ről 10-re tudják csökkenteni a vörös iszappal szennyezett Marcal pH-értékét. Tehát ez az érték nem a szennyező anyag lúgossága, hanem már az élővízé. A víz pH-ját mára már biztos mindenki kívülről fújja, de aki nem, annak itt a normál érték: 7. Ehhez képest a háztartási hipóé 12, a vörös iszapé 13, és most a Marcalé — ha minden jól ment — 10.

Ez a folyadék érkezik ma a Rábába. Onnan kerül majd a Dunába.

Mi pedig ezt fogjuk inni.

Természetesen a nagy folyókban ez a tömény méreg fel fog egy kicsit hígulni, de — korábbi tapasztalatok híján — senki sem tudja még, hogy mennyiben változik ettől a folyók élővilága, mennyiben változik az ivóvíz minősége.

Ez most nem dicsekvés, csak egy megkönnyebbült sóhaj

Most örülök csak igazán, hogy már van otthon komoly víztisztító berendezésünk. Eredetileg azért vettük, mert olvastam pár izgalmas cikket arról, hogy mi van a vizekben. (Minden ilyen katasztrófa nélkül is.) Hormonok, növényvédő szer maradék, gyógyszermaradékok. Nem szeretnék ízetlenkedni, de amikor a helyi vízműtől nálunk járt egy szakember, azt mondta, hogy a vizet, ami a csapból jön, átlagosan heten itták már előttünk.

Persze, tisztítják, de érdemes utánaolvasni, milyen módszerrel és milyen hatékonysággal.

Amikor megszületett a kisfiam, már tudtam, mi van a vízben, ezért csapvizet még forralás után sem kapott. Eleinte babavizeket vettünk, aztán később megvettük azt a víztisztító berendezést, ami teljes biztonsággal fogyasztható vizet tud készíteni gyakorlatilag bármilyen minőségű vízből.

És most ennek a döntésnek köszönhetem, hogy nem kell azon rágódnom, mi is kerül majd bele a vezetékes ivóvízbe a mostani, mindeddig példa nélküli környezeti katasztrófa következtében. Ez a szerkezet ugyanis a fordíttot ozmózis elvén működik — mint az űrhajókban —, és egy bonyolult szűrőrendszer után szerelt nagyon finom, félig áteresztő membrán segítségével gyakorlatilag mindent kiszűr a vízből — tényleg mindent —, ami nem ivásra való.

Röviden, egyszerűen: erre való, így oldja meg a problémát

Hasonló elven működik, mint az, amit ebben a videóban lát, csak míg ez itt a videóban egy hordozható készülék, amely egyszerre kis mennyiség tisztítására alkalmas. Az, amit mi használunk, egy háztartási kivitelű darab. (A videó pár perces, a magyar felirat a „View subtitles” gomb megnyomása után állítható be a lejátszón.)

Ha nagyon rohan, akkor tekerje a videót 2:52-höz, ott a lényeg. Azt is bemutatja, hogy milyen egy átlagosan szennyezett folyó vize, és hogy milyen módszerrel szűri meg. És igen, tisztítás után meg is issza a vizet, pedig nézze csak meg, mi minden volt benne!
 

Szerencsére ma Magyarországon — országos szinten — nincsenek olyan állapotok, mint a videóban szereplő országokban. Bár Kolontár és környéke szerintem felülmúlja az itt látottakat.

Arról viszont semmit sem tudunk, hogy mi történt, mi történik pontosan az ivóvizeinkkel. Az nem kérdés, hogy a szennyezés érinti a Rábát és a Dunát. Hogy fel tudják-e mérni, és ha igen, őszintén elmondják-e, mire kell számítanunk, hogy kezelni tudják-e a helyzetet — nos, ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.

Miért mondtam el mindezt?

Nem csak nekem vannak gyerekeim, és nem csak engem érdekelhet, hogy mi juthat a szervezetünkbe még mielőtt bárki is fel tudná mérni, hogy mit okozott ez a katasztrófa. És mivel én egymagam ebben nem tudok segíteni Önnek, de mélységesen aggaszt a helyzet — az alumíniumot gyártó cég cinizmusa pedig felháborít, de ezzel nincs mit tenni —, tegnap felhívtam Soltész Gábort, a 7-Tiszta Forrás Kft. vezetőjét, akitől a saját víztisztítónkat vettem, és megkérdeztem, tud-e segíteni azoknak, akik most úgy érzik, nem merik megkockáztatni, hogy akár maguk bizonytalan összetételű ivóvizet igyanak, akár gyermekeikkel itassanak ilyet.

Gábort nem kellett győzködnöm. Ő az az ember, aki nem azért kereskedik víztisztító berendezésekkel, mert teszem azt motorkerékpár alkatrészekkel nem boldogulna, hanem azért, mert környezettudatos ember, és ezzel a vállalkozásával az eszméit valósítja meg. Annak idején is ezért vásároltam épp tőle.

Így Gábor azt ígérte, hogy aki a mától számított két héten belül — vagyis 2010. október 20-ig — víztisztító berendezést rendel, és hivatkozik erre a cikkre, vagy a Bélyegző Expresszre, vagy egyszerűen csak rám, 15% kedvezményt kap a készülék árából.

Aha, ezen keres a Horváth!

FONTOS!!!

Mindenekelőtt ki szeretném jelenteni, hogy Gábortól NEM kértem jutalékot az Ön nála elköltött pénze után. Sőt: semmit sem kértem, csak megoldást erre a problémára. Azok számára, akik most úgy gondolják, hogy átállnak a biztonságos ivóvízre.

Halk megjegyzés zárójelben

Nem csak azért szeretem ezt a berendezést, mert így már tudom, mit iszunk, mit isznak a gyerekeim, hanem azért is, mert amióta ezt használjuk, nem kell ásványvizes palackokat cipelni, sem a kukába tömködni azokat. Ezzel pedig megint csak a környezetet védjük meg. Mellesleg azzal, hogy nem vásárolunk már bolti ásványvizet, a készülék kevesebb, mint egy év alatt visszahozta az árát. És nemcsak az ivóvizünk tiszta, de a levesbe is ilyen vizet használunk. Ezt tesszük a vasalóba, a kávéfőzőbe — azóta nem is kellett vízkőteleníteni egyiket sem.

Még egy videó azoknak, akik elgondolkodtak a problémán. Ebben megnézheti, mit szűr ki egy ilyen berendezés a vízből minden vörös iszap szennyezés nélkül is a vezetékes ivóvízből. 

 

 

Semmire nem akarom rábeszélni, és még egyszer hangsúlyozom: ez nem üzlet. De ha úgy gondolja, biztonságosabb lenne olyan vizet inni, amit így szűrnek meg, érdemes ellátogatnia a 7-Tiszta Forrás Kft. honlapjára, és október 20-ig rendelni. A 15% kedvezmény is elég kecsegtető, de higgye el, az, hogy tudja, mit iszik, megfizethetetlen.

A kedvezményért elég, ha annyit mond, hogy olvasta ezt a cikket. Gábor kérdezés nélkül adni fog Önnek 15% kedvezményt.

Köszönöm, Gábor!

Ne iratkozzon fel a Bélyegző Expressz Blog blogértesítőjére, ha nem szeretne értesülni az ilyen hírekről. Ha mégis szeretne, és Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor  gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

14 hozzászólás

  1. krep

    attól tartok, hogy a víztisztítóberendezés SZŰR, vagyis a mechanikai eredetű dolgokat veszi ki. a kémhatást elég kevéssé…
    a dunába már olyan mértékben felhígul, hogy ennek a számunkra már nem lesz jelentősége. illetve ha mégis, a vízműveknek van erre saját process-ük, hogy a víz kémhatása fix maradjon.

    • Bélyegző Expressz

      Nem vagyok ugyan szakember, de ez nem egy hagyományos szivacsos szűrő (csak az első 3 betét az), hanem egy membrános víztisztító, ami még a baktériumokat is kiszűri. Merthogy azok is nagyobbak, mint a félig áteresztő hártya lyukacsai. Tehát nem olyan berendezést kell elképzelni, mint a kocsik levegő- vagy olajszűrője.

      Máskülönben pedig a pH-érték az a vízben oldott anyagtól van, vagyis ha kiszűrjük a vízből azt, amitől magas a pH-értéke, akkor a víz ihatóvá válik.

      Sok mindent elárul a vegyület agresszivitásáról az, hogy sósavval közömbösítik. Én nem szívesen innám.

  2. Badi Attila

    Kedves Attila, annak idején a te blogod útján jutottam el a TED honlapjára és most egy általam review-olt feliratú videóról tudósítasz. Elmondhatatlan öröm 🙂

  3. Kovács Norbert

    Tisztelt Attila!

    Biztosan hallotta a tévében a Szergény telepűlés nevet. Ott is tisztítják a Marcal folyót. Én a folyónak a túl oldalán Marcalgergelyiben lakom.Éppen az előbb voltam megtekinteni hogy is csinálnak. Tulajdonképpen meg próbálják semlegesíteni a lúgot úgy ,hogy gipszet öntenek a folyóba. Szerintem legalább csinálnak valamit. De viszont ami szörnyű pletyka terjed hogy itt akarják felduzasztani a folyót. Ezzel mi nem értünk egyet. Ugyan is ha felduzasztoták utána mi fog történi a környezettel és az érintet településekkel? Kinek a földjeit teszik tönkre? És kinek az életét teszik tönkre? Ugyan is ha megakadályozták hogy a Dunába belejúson utána mi történik hagyják hogy mindent megoldjon a természet? Önnek mi a véleménye erről a dologról?

    • Bélyegző Expressz

      Kedves Norbert!

      Nagyon sajnálom, hogy Ön ilyen közelről kénytelen megtapasztalni ennek a katasztrófának a következményeit.

      Igen, a gipsszel és sósavval történő semlegesítésről én is hallottam, szakmailag nem tudom értékelni, ehhez én kevés vagyok. Azt értem, hogy egy erős lúgot egy erős savval pH-semlegessé lehet tenni, de azt nem tudom, hogy az adott lúg és a sósav kölcsönhatása során keletkezett anyag egészségre ártalmas lesz-e vagy sem.

      Szívesen gondolnám, hogy biztosan nem lesz az, hiszen akkor biztosan nem öntenék a vízbe, de mivel hivatalos tájékoztatást senki nem rohan adni, találgatni meg nem szeretnék, marad az óvatos felkészülés. A víztisztítómnak kifejezetten örülök ilyenkor.

      A legnagyobb problémának azt tartom, hogy egy ilyen feszült helyzetben nincs, aki elegendő és korrekt tájékoztatást adna. Úgy tűnik, egy olyan országban élünk, ahol — kormánytól függetlenül — a kommunikáció maximuma az, hogy elmondják: mindent megteszünk, hogy ne történjen baj. Márpedig ennél mind Önöknek, akiknek ez a probléma most van testközelben, mind a Rába és a Duna mentén élőknek több információra lenne szüksége.

      Találgatni kár, mert az kizárólag pánikkeltésre jó, de kommunikáció híján az ember arra készül, amit a legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint el tud képzelni.

      Ha hinni lehet az eddig nyilvánosságra került adatoknak, akkor nem annyira a vörös iszap a legnagyobb probléma, hanem a lúg, amelyben oldott anyagként utazott. Ez a lúg nyilvánvalóan semlegesíthető, és a nagy folyókba érve hígulni is fog. Hogy mint vegyület mennyire káros, arról jó volna többet hallani, és nem hiszem, hogy ne volna elérhető közelségben kémiában járatos ember, aki nyilatkozni tudna. Valamiért nem hallunk ilyen szakmai okfejtéseket, pedig szerintem nem én gondolom egyedül, hogy ez kifejezetten hozzátartozna egy kifinomult kormányzati kommunikációhoz.

      Persze az is jó kérdés, hogy ha maga a vörös iszap nem problémás anyag, akkor miért emlegetnek mederkotrást a Marcalnál. Na, erre mondom azt, hogy ez nem kommunikáció, és mindenki többet érdemel, mint azt, hogy annyit mondjanak, hogy dolgoznak a problémán, és ha lesz mit, akkor beszélni fognak róla.

      Magyarország — úgy tűnik — nem aggódik a vörös iszap miatt, ugyanakkor az EU aggodalmát fejezte ki, hogy mi lesz, ha ez végigszalad a Dunán, esetleg eléri a Fekete-tengert.

      Most vagy ők ijedősek, vagy mi vagyunk vakmerőek. Jó volna többet tudni a tényekről, akkor nem kellene tippelgetni, mint a lóversenyben.

      De úgy tűnik, kommunikációban kormánytól függetlenül gyengék vagyunk.

      Pedig lehet, hogy ez az egész helyzet kiválóan kezelhető. Bár az ember azt hinné, ha ez így lenne, akkor a kormányzat kifejezetten harsányan kommunikálná ezt, hiszen micsoda sikertörténet volna, hogy urai vagyunk egy olyan katasztrófahelyzetnek, amely példátlan nagyságú a történelemben.

      Mivel ilyen hangokat nem hallani, az ember feszült kissé.

  4. Langmár Zsuzsa

    Köszi a videót és a cikket Attila. Ezért imádom a TED-et, mert ilyen nagyszerű gondolatokat juttat el az emberekhez.

    Megosztom a cikkedet én is az olvasóimmal, mert így hátha eljut olyan körökbe, ahol döntenek a nagy kérdésekben.

  5. Erdélyi Gréti

    Valóban,eddig sem tudtam,mit iszom…..ezek után el kell gondolkodni..és asszem sűrgősen beszerezni egy ilyen darabot.

  6. Takács Zsolt

    Horváth Attila for Prezident! De minimum vízügyi miniszter:) Amúgy az a „legidegesítőbb” (jó értelembe véve:)) benned, hogy amikor jön egy katasztrófa, akkor is úgy tudsz marketálni egy terméket/céget, hogy az egyátalán nem büdös. Totál elhiszem, hogy ez fontos (persze az is), de itt úgy értem, hogy nem erőltetsz, nem keltesz pánikot, egyszerűen csak tényeket közölsz. Hogy lehet ezt megtanulni?

  7. Hrasztics Zoltán

    Kedves Attila!

    Most egy reverz ozmózisos vízszűrőt ajánlasz. (rövidítés miatt csak ozmózisos víznek fogom hívni az ilyen készülékkel előállított vizet).

    Az ilyen készülék közvetlenül nem befolyásolja a víz pH értékét, csak közvetetten, mert a víz ásványi anyag tartalmát gyakorlatilag a 0 közelre csökkenti (az ásványi anyag tartalom szerepet játszik a víz pH értékében).

    Arra szeretném felhívni az ozmózisos víz fogyasztók / esetleges leendő fogyasztók figyelmét, hogy vannak hátrányai is az ozmózisos víznek (ahogy talán mindennek).
    Sajnos több hátrányról legtöbbször még a forgalmazók sem tudnak.

    A víz nem csak H2O, hanem ásványi anyagok és mikroorganizmusok is vannak benne. A vízben lévő mikroorganizmusok jó része szükséges az élő közeg (ember, állat, természet) számra. Emiatt gyakorlatilag azt is mondhatjuk, hogy a víz él, egy élő környezet.

    A víz pH értékét általában elektrolízissel lehet változtatni, azaz a vízmolekulák átrendeződését idézzük el.
    Persze az a vörös iszappal elért lúgos víz nem az amit bárkinek ajánlanék meginni.

    Sok orvos, kutató szerint – és az eredmények is ezt bizonyítják – az ember számára a 9,1-9,5 pH körül lúgos víz fogyasztása az ideális (amit vízmolekula átalakítással értek el).

    Tehát az ozmozisos vízszűrő hátrányai:

    1. Olyan szinten szűr (0,0001-0,00001 mikron), hogy a vízben lévő szinte összes ásványi anyagot és mikroorganizmus (amely nagy része „hasznos”) is kiveszi a vízből.
    Segítségül feltöltöttem az oldalamra a víz szűrési tartományokat pdf formában:

    http://lugosviz.net/Portals/0/UserManual/vizszures_meretek.pdf

    Az igaz, hogy az ásványi anyagokat „tablettákkal” részben vagy egészében visszapótolják – kérdés, hogy az így készült ásványi anyag természetes vagy szintetikus eredetű – de ez kb. szerintem olyan, mint a frissen facsart narancslevet hasonlítanánk össze a dobozossal. Ez még – ahogy mondani szokták – szódával elmenne.

    A nagyobb baj, hogy a kiszűrt mikroorganizmusokat nem pótolják vissza. Tudtommal rövid távú, gyors megoldás nincs is erre mód, ami megoldást ismerek az is néhány hónap alatt fokozatosan tudja vissza építeni a víz élő környezetét.
    Tehát biológiailag megöli a vizet az ozmozis készülék, mert kiveszi a víz élettani hatását biztosító mikroorganizmusokat is.
    Pedig az emberi test – főként a bélrendszer – több milliárd mikroorganimust tartalmaz. Nélkülük nem élnénk!

    A magyar nyelvű videón egy TDS mérés történik az elején. Ami a vízben lévő oldott és oldatlan ásványi anyagokat, vegyületeket mutatja. Tehát a szűretlen víz nagy TDS értékében benne van az ásványi anyag tartalom is (amit aztán kiszűr a készülék). Pl. Bp-n kb. 300 g/l a TDS érték (víz és hely függő).

    Gyakorlatilag egy olyan desztiált féle vizet kapunk, amit vissza sóztak – lehet, hogy szintetikus – ásványi anyagokkal. De ettől még ez a víz nem él!

    2. A befolyó víztől függően az ozmózisos készülék savas pH-jú, jó esetben semleges.
    Itt Budapesten és környékén 6,2-6,7 pH-t mértünk az ozmózisos vízben.
    Nem kívánok most a lúgosítás témakörébe részletesen belemenni, de a savas pH-jú víz hosszú távon árt az embernek.

    3. Az ozmozisos készüléket a NASA (vagy a hadsereg végül is mind1) fejlesztette ki. Az eredeti cél az volt, hogy rövid távon (néhány hétig) legyen extrém körülmények között (pl. a saját vizeletéből előállítva) iható vize a katonának, pilótának.
    Ezt egy rövid távú megoldást szolgált, nem vették figyelembe az élet hosszú távú követelményeit, feltételeit.

    Persze sajnos szükség van a víz szűrésére, mert jól elszennyeztük már a Földünket. Csak mérlegeljünk, hogy milyen szintű szűrést végzünk.

    A legtöbb esetben elegendő lehet egy naonszűrés (0,01-0,001 mikron), mert így nagy biztonsággal tiszta vízet kapunk ami még él, és természetes formájába – már ha lehet annak nevezni még ma bármilyen vizet – tartalmazza az ásványi anyagokat is.

    Persze a naonszűrés alatt lehetnek még pl. rovarírtó szer maradványok, de a kérdés, hogy mekkora mennyiségben és koncentrátumban. Amíg a vízbe eljutnak ezek a káros anyagok, addig hígulhatnak. Mert ha teszem azt évek vagy néhány hónap alatt iszik meg az ember annyi rovar írtót, ami 1-2 kg boltba vette, nem bio almán alapból van, akkor az nem okozhat eget rengető problémát az egészséges immunrendszernek és kiűríti a szervezetből.

    Szerint az ember számára az ideális víz:
    – naonszűrt (0,01-0,001 mikronos szűrés),
    – emiatt él: benne vannak a mikroorganizmusok
    – lúgos (9,1-9,5 pH)
    – antioxidáns hatású

    Azt javaslom kedves olvasó, hogy mérlegelj: egy biztosan nagyon tiszta, de biológiailag halott, jó eséllyel savas vizet szívesen meg iszol?

    Nyilván szívesebb, mint egy teljesen szennyezettet, de vannak más vízszűrési és vízkezelési megoldások is.

    • Bélyegző Expressz

      Kedves Zoltán!

      Köszönöm a hozzászólást, nagyon érdekes gondolatmenet! Azzal a dilemmával, hogy mennyire tisztítjuk „túl” a vizet, én is küzdöttem, mielőtt megvettem ezt a készüléket.

      Végül szakmai tanácsra úgy döntöttem, hogy a visszasózó patronnal felszerelve veszem meg, amely a káros anyagokkal együtt kiszűrt ásványokat képes természetes ásványokkal visszapótolni.

      Az én készülékemhez 2 csapot rendeltem. Mindkettőből olyan víz folyik, amelyet tökéletesen megtisztított a rendszer, csak az egyik csapot megnyitva ásványokkal visszapótolt vizet kapok, a másikból pedig a „színtiszta” víz jön.

      Azért döntöttem emellett, mert így láttam esélyét annak, hogy mindennemű káros anyagot kiszűrjek, viszont az ásványokat is vissza tudjam pótolni, éspedig természetes anyagokkal.

      Ezen kívül még azt mondták nekem, hogy az ásványok nagy részét a táplálékunkkal kell(ene) bejuttatnunk a szervezetbe. Az lesz a következő projekt, de egyelőre a természetes ásványokkal töltött patron kiválóan működik.

      A te álláspontod éppolyan logikus számomra, mint az, amelyik alapján én döntöttem. Nem is biztos, hogy ezek kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással.

  8. Hrasztics Zoltán

    Kedves Attila!

    Igen, egyetértek; a két módszer össze egyeztető.

    Akkor ha nem veszed rossz néven nevén nevezem a gyereket: Pl. amiről én írtam, az egy olyan megoldás, amit vízionizátornak hívnak.
    Ez ionizálja a vizet: rendezi a víz molekulákat, naonszűri a vizet (0,01 mikron), lúgosítja, anitoxidánsá teszi és oxigén dús is.

    Szoktam javasolni (főként annak, akinek már van ozmozisos berendezése), hogy ozmózisos készülékkel kombinálja, utána lehet kötni (ha van min. 1 liter/perc átfolyási sebesség). Így az ozmózis víz lehetőségéhez mérten rendezett kristály szerkezetű lesz, és ha van min. 70-80 g/l TDS értéke, akkor kapunk egy megfelelő antioxidáns hatású (-200 és -300 ORP közötti) lúgos vizet is(9,1-9,5pH).

  9. Szekeres Júlia

    Kedves Attila!

    Katartikus élmény volt számomra agráregyetemistaként szembesülni azzal, hogy a steril körülmények között nevelt egerek, és a melegben nevelt borjak halandósága jóval nagyobb, mint a normál egérházi egereké, vagy a téli hidegben kint nevelt borjaké. Felnőttként hallottam (kitől is?), hogy évi egy kiló koszt meg kell ennünk. Ma már tudom, hogy az immunrendszer — éppúgy, mint az izomzat vagy az agy — használatban nem kopik, sőt, erősödik. A videóban bemutatott készüléket szélsőséges körülmények közé ajánlják, ahol a víz szennyezetségével és fertőzöttségével már nem tud megbirkózni (a valószínűleg stresszes) emberi szervezet. Az emberrel szimbiózisban élő (kölcsönösen előnyös együttélés) mikroorganizmusokról Hrasztics Zoltán már írt. Mindezek miatt én boldogan és egészségesen iszom a gyerekeimmel együtt a csapvizet.

    A környezeti katasztrófa ügyében bizakodó vagyok: emlékeztek a Tisza ciánszennyezésére? Még a szakemberek is meglepődtek, milyen gyorsan helyreállt a folyó élővilága. „Az élet utat tör.”

    A vörösiszap borzasztó károkat okozott, a hosszú távú hatásai azonban talán nem annyira reménytelenül rémesek. Éppen ma olvastam néhány biztató cikket:
    http://www.estihirlap.hu/belfold/30537-a-csodaszer-dudarit
    http://www.alphavet.hu/
    http://gazdasagiradio.hu/cikk/54561/

    Szép napokat kívánok!

  10. Kling Péter

    Nem sósavval, hanem ecetsavval közömbösítik. Ha sósavat öntenének hozzá, klórgáz szabadulna fel, és ekkora mennyiségben olyan lenne, mint az I.vh-s gáztámadások.

    Néha előfordul olyan munkabaleset, hogy a takarító sósavat önt a hipóhoz, hogy jó erős legyen, klórgáz szabadul fel, és az illető ott hal meg.

    Nehogy eszetekbe jusson ilyesmi!

    • Bélyegző Expressz

      Kösz, Péter, igazad van!

      A sajtó tényleg sósavról írt az első napokban, elég bután néztem — a klórgáz sztorit nem tudtam, kösz, hogy leírtad —, aztán később helyreigazították,hogy ecetsav. Én viszont elfelejtettem itt helyesbíteni.

      Kösz még egyszer!