Mit keres a bélyegzőkészítő 35 fokban a szelektív hulladékgyűjtő mellett?

Szerző: | júl 20, 2010 | bélyegző, ikea-faktor, iphone-faktor | 4 hozzászólás

belyegzokeszito-a-szelektiv-hulladekgyujto-mellettElképesztő mennyiségű papírhulladék gyűlik össze egy irodában. A napokban nekiálltunk, és kirámoltunk a raktárból mindent, amire már nem lehet szükségünk. És ha már selejteztünk, környezettudatosan tettük: a műanyagot a műanyagok közé, a papírt a papírok közé szállítottuk a közeli szelektív hulladékgyűjtőbe.

Na de miért kellett kipakolni?

Az a helyzet, hogy végleg kiköltöztem az irodámból, hiszen már másfél éve nem használom.

Napokon belül nagy bejelentés következik.

Addig is elárulom, miért vágtam bele, hátha Önnek is érdemes kipróbálnia a saját piacán.

Az IKEA-faktor

ikea-mit-mond-a-vevoTelített piacokon annak van esélye, aki mást csinál, mint mások, másképp dolgozik, mint a többiek. Az IKEA mindig példaértékű volt nekem.

Ha valami, hát a bútor szakma elég telített ma Magyarországon. Az IKEA parkolója mégis mindig tele van. Miért?

Nos, azért, mert míg más bútorüzletekbe bútort nézni járnak az emberek, addig az IKEÁ-ba ötletekért járnak. És végül bútorral a csomagtartójukban térnek haza.

Nem biztos, hogy az IKEA jobb bútorokat ad, mint más cégek, nem biztos, hogy olcsóbbat ad, de olyan környezetet teremt, olyan lehetőségeket ad a vásárlónak, amelyek segítségével jobb ötletek pattannak ki a fejéből — és végül sokkal szebben, jobban, praktikusabban rendezi be az otthonát.

Az IKEA megértette, hogy az emberek nem azért mennek egy bútorboltba, mert bútorra vágynak, hanem azért, mert szebb környezetben szeretnének élni. Az IKEA erről szól.

Érdemes végiggondolni, hogy hányan járnak csak úgy nézelődni egy bútorboltba. Alig néhányan. De az IKEA tele van olyanokkal, akik csak benéztek, nincs-e valami új, ötletes kiegészítő, egy jópofa megoldás, vagy valami frappáns újdonság a piactéren.

És persze, hogy mindig van.

Ezért van mindig tele az IKEA parkolója.

A kulcsszavak tehát: ötletek, frappáns újdonságok, kommunikáció.

Ja, és figyelik, hogy mit mond az ügyfél. (Ön figyeli?)

Az iPhone-faktor

apple-faktorAz Apple-ről mindenkinek az innováció jut először az eszébe. Olyan az Apple a saját iparágában, mint a nagy divatdiktátor cégek. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de mindenki hozzájuk képest csinálja azt, amit csinál.

Amikor az Apple kihozta az iPod-ot, véletlenül úgy alakult, hogy kis időn belül minden MP4 lejátszó kezdett úgy kinézni, mint az iPod. És jött a szokásos szöveg: "ez ugyanolyan jó, sőt, ugyanúgy is néz ki, csak olcsóbb".

És kik vették ezeket az iPod-klón gagyi kütyüket? Azok, akik mindig is iPod-ra vágytak, csak nem engedhették meg maguknak. De amint elég pénzük lesz rá, iPod-ot fognak venni. Mert az iPod a vágyuk titokzatos tárgya.

Vagyis az Apple elérte, hogy még azok sem tudnak neki hosszú távon károkat okozni, akik másolják a technikai megoldásaikat és a dizájnt.

Hihetetlen sebességgel alakult át a mobiltelefon piac akkor, amikor elterjedtek az iPhone-ok. Már második éve, hogy én is használom, pedig én soha nem becsültem semmire a mobiltelefonjaimat: mindig csak az érdekelt, hogy lehessen vele telefonálni, sms-t küldeni, férjen el benne rengeteg telefonszám, és legyen jó erős akkumulátora.

Az iPhone az első telefonom, amit szeretek. A többit a vásárlás napjától fogva a kulcsaim mellett tartottam a zsebemben — ezt soha. Ez ugyanis nem telefon: ez az irodám. Alig van olyan munkám, amit ne tudnék bárhol elvégezni vele.

Az iPhone nem tett mást, mint egy tömegcikket új funkciókkal látott el, alkalmassá tette arra, amire a többi hasonló termék nem volt jó, majd egy erős piaci bevezető kampány után hihetetlen sebességgel árasztotta el a világot. És divatba hozta.

Hogyan kell divatba hozni valamit?

Kell egy gondolat — másképp nem megy. Kell egy eszme, valami, amivel azonosulni érdemes. Valami jóság, nem tudom másképp mondani. Ha ez megvan, akkor a termék sikeres lesz. Ha nem, akkor kudarcra van ítélve. Az Apple-nél ez megvan.

Az Apple elérte, hogy ma már szinte minden mobiltelefon érintőképernyős, és hogy, hogy nem, egyre több hasonlít az iPhone-ra.

És kik veszik az iPhone-ra hasonlító, sokkal olcsóbb telefonokat?

Bingó! Azok, akik iPhone-ra vágynak, csak még nem engedhetik meg maguknak.

Lerázni a másolókat

És most jön az, amit a legjobban szeretek: a másolók lerázása. Mert oké, hogy előbb vagy utóbb mindenki iPhone-t akar venni, aki most iPhone-klónt vesz, de azért mégis idegesítő, ha az ember létrehoz valamit, a többiek meg lekoppintják.

Így az, aki iPhone-t vett, egy idő után akár lúzernek is érezhette magát. Hiszen mások fillérekért vettek hasonlóan jól kinéző, hasonló tudású telefonokat.

Ezért az Apple — túl azon, hogy már évente hoz ki egy-egy újabb iPhone modellt — olyat tett, amit eddig senki.

A régebbi telefonokhoz olyan szoftverfrissítést tett elérhetővé, amelyben nem kevesebb, mint 1500 (!!!) új, ráadásul zseniális fejlesztést talált a felhasználó. Olyan szellemes újításokat, hogy az ember csak csapkodta a térdét és a homlokát. Ráadásul mindenki azt érezte, hogy ajándékot kapott az Apple-től.

Aki tehát az Apple piacára vágyik, ilyen tempóban lesz kénytelen fejleszteni.

Megszerezni a vevő rokonszenvét

Ez a legnehezebb feladat, de akinek sikerül, annak nagyot kell hibázni ahhoz, hogy egy ilyen vevőt elveszítsen.

És az Apple — természetesen — ezt sem bízta a véletlenre.

Az új iPhone-ban az egyik újítás — gyanítom, nem annyira a költsége, mint a forradalmisága miatt van, hogy ezt kommunikálják a legerőteljesebben — a videotelefon funkció. Vagyis tudunk rajta úgy telefonálni, mint a régi sci-fikben képzeltük.

Erre a többség csak legyint — én is. De csak addig, amíg meg nem látja ezt a reklámot:

 

Na, ez az érzelmi elköteleződés. Ezzel lehet megszerezni a vevő rokonszenvét.

Így adtak el az első héten 1,3 millió új készüléket.

És nem kellett hozzá levinni az árát a darált elektronikai hulladék árára.

A módszer tehát adott, csak le kell fordítani mindenkinek a saját iparágára.

(És meg kell valósítani.)

Na de mit keresett a bélyegzőkészítő a szelektív hulladékgyűjtő mellett?

Már régóta otthonról irányítom a cégemet, csak néhanapján megyek be a kollégákhoz.

Azért döntöttem úgy, hogy kiköltözöm az irodámból, mert elhatároztam, hogy ezt az irodát Önnek adom.

A többit hamarosan elmondom. Figyeljen, napokon belül szenzációs bejelentés következik.

Ne iratkozzon fel a Bélyegző Expressz Blog blogértesítőjére, ha nem szeretne értesülni az ilyen hírekről. Ha mégis szeretne, és Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor  gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

4 hozzászólás

  1. Veres Zoltán

    Szia Attila!

    Nagyon jó ez a gondolatsor!
    Várom a bejelentést!

  2. Langmár Zsuzsa

    Felcsigáztál Attila 🙂

  3. Tóth Gábor

    Kedves Attila!
    Mivel én sokat vagyok úton, mindig gondot okoz az irodám „távolléte”. Így nagyon várom a bejelentésedet, illetve a segítségedet az „irodamentes irodához”

  4. tzs007

    Attila szerintem te vagy a legjobb marketinges a hazai piacon:D Még egy olyan cikket nem olvastam tőled amiben azt írod, hogy majd lesz egy PDFet amire ha feliratkozok akkor abban leírod hogy lesz egy következő infoterméked amit ha megveszek akkor 50%ért vehetek jegyet a következő konferencián tartott előadásodra amin tanácsot hogy vehetem meg tőled a tuti infoterméked… amiben aztán kezdődik minden előről:D

Trackbacks/Pingbacks

  1. Tweets that mention Bélyegző Expressz Blog -- Topsy.com - [...] This post was mentioned on Twitter by Gabor Wolf, Horváth Attila. Horváth Attila said: Mit keres a bélyegzőkészítő 35…