Bélyegzőkészítés felelősséggel – De hogy kerül ide Luc Besson?

Szerző: | jún 16, 2009 | bélyegző készítés, bélyegzőkészítés, környezetbarát bélyegző, trodat | 9 hozzászólás

belyegzokeszites_felelosseggelMi köze a bélyegzőkészítésnek A nagy kékség, a Nikita, a Léon, a profi rendezőjéhez, a Wasabi – mar, mint a mustár és a Taxi produceréhez? Hol vannak a közös pontok?

Mindjárt kiderül.

Az ember évekig harcol egy kitűzött célért, ha üzlettel foglalkozik, akkor egy piaci pozícióért, és amíg ezért küzd, mást nem is nagyon lát. Aztán elér egy biztonságos — vagy annak tűnő — szintre, és akkor történik valami. Ami eddig fontos volt, már megvan. Már csak meg kell tartani. Már nem a szerzésen van a fókusz. Már nem kell bizonyítani önmagunknak vagy a világnak vagy ki tudja, kinek. Az ember megnyugszik, amikor elér valamit, és — ha helyesen él — elkezd figyelni a világra. Elindul eggyel értelmesebb célok felé.

Három éve Luc Besson egy rajzfilm rendezése után azt mondta: "Ez az utolsó filmem. Büszke vagyok mind a tíz filmre, amit csináltam. Mindegyiket szeretem. Örülök, hogy a kör bezárult. Ennyi volt. Szeretnék egy kicsit honfitársaimmal foglalkozni, szeretnék egy kicsit a bolygómmal foglalkozni, szeretnék valamit tenni a külvárosokért, a természetért, sok mindent szeretnék csinálni."

És most elkészült a Home című film, Luc Besson és Yann Arthus-Bertrand közös munkája. Lenyűgöző lett.

Nem, ez nem egy filmesztétikai portál, ez még mindig a Bélyegző Expressz blogja. Mindjárt kitisztul a kép.

Hogy kerül ide Luc Besson?

A Home című film 54 ország 120 helyszínén készült másfél év munkájával. Június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon mutatták be egyszerre több mint 50 országban. A filmet a YouTube-ra is feltették, de ez most nem kalózmásolat, hanem az alkotók határozott akarata, hogy ott bárki szabadon megnézhesse, onnan szabadon letölthesse. És szeretném, ha Ön is ezt tenné.

Miért lehet fontos Önnek ez a film?

(Ne aggódjon, hamarosan beszélek a bélyegzőkészítésről is.) A film tapintható közelségbe hozza a fenntartható fejlődés kérdését. Megmutatja, hogyan merülnek ki — a szemünk láttára — a Föld forrásai. 4 milliárd éve jelent meg az élet a Földön. Ezelőtt 200 ezer évvel megjelent az ember, majd e viszonylag rövid idő alatt átalakította a környezetét. És az utolsó 50 évben annyit alakított rajta, amennyit a bolygó az azt megelőző időszakban összesen nem változott. És a bolygó köszöni, többet most nem is szeretne változni.

Ízelítő – csak 2 perc!

Nézze meg a film előzetesét! (A cikk végén megadom a teljes, HD-ben is nézhető, legálisan letölthető változat linkjét is). Íme a rövid kedvcsináló, egyelőre sajnos csak angolul, esetleg német vagy spanyol felirattal, de remélem, hamarosan lesz, aki fontosnak találja elkészíteni a magyar feliratot:

 

 

Senki nem riogat, de a helyzet komoly

Ugye elég ijesztő volna, ha az emberiségnek hamarosan azzal kellene szembenéznie, hogy erőforrásai végesek, és hamarosan rá kellene jönnie, milyen újabb erőforrásokat tud felhasználni, és hogyan oszthatja be a jelenlegieket, ha szeretné megélni a következő 50 évet is? Nos, van egy rossz hírem. Ez nem a jövő. Ez a most. Ez már az.  Ezzel ugyanis nem a közeljövőben kell szembenéznünk, hanem most azonnal.

Nincs világvége, de van teendőnk

Ha továbbra is úgy használjuk fel az erőforrásokat, ahogy eddig, akkor rövidesen nem lesznek többé erőforrásaink. Kimerülnek. Elfogynak. És nem csak a nyersanyagok. Nem csupán az energia. Ha továbbra is úgy kezeljük a pénzt és a megtermelt javakat, ahogy eddig, akkor válságok sorát kell majd megélnünk. Gazdasági és társadalmi válságokat. Éhséglázadásokat. Ezekre a válságokra nagyon nehéz forgatókönyveket gyártani. Viszont ezek a válságok elkerülhetőek. Igaz, már nem sokáig tétlenkedhetünk, ha valóban szeretnénk elébük menni.

Szabad rablás vagy fair trade?

Ha továbbra is rabszolgának tekintjük a Föld lakosságának felét, akkor drágán meg fogunk fizetni ezért a gondolkodásért. Ha ehelyett megtanuljuk, mi az a fair trade — erről később többet is fogok írni, mert ez a világ egyik legkorrektebb dolga, amióta a feltalálták a kereskedelmet —, akkor bizonyos kérdésekben van remény. Ez még nem a környezet vagy az erőforrások védelme, ez csupán az emberiség védelme.

Miért pont én mentsem meg a Földet?

Senki nem fogja egymaga megmenteni a bolygót, ahol élünk, de nem is ez a feladat. Ha ez volna a dolgunk, könnyen legyinthetnénk — végül is most is épp ezt tesszük —, mert hogy vállalhatnánk felelősséget olyan dolgokért, amelyekre nincs befolyásunk? De meglepődne-e, ha azt mondanám, hogy ha a háztartásainkban keletkező hulladék 10 százalékát egy kis leleménnyel újra felhasználnánk — mindenki, minden háztartásban! —, annyi szennyezéstől szabadítanánk meg a légkört, amennyit a Földön jelenleg futó 900 millió gépkocsi 3%-a termel, vagyis évente 30 millió autó éves károsanyag kibocsátását tudnánk némi kreativitással kipucolni a légkörből mindössze ennyi odafigyeléssel.

Egészen kis lépések

Nem a gyerekkoromban a balatoni vityillók bejárata előtt látható, üres tejeszacskókból font lábtörlőt sírom vissza, mert lehet, hogy ez nem felel meg mindenki ízlésének — én magam is csak a Dizájn Centerben tudnám elképzelni —, de biztos vagyok benne, hogy a közértben nem kell minden alkalommal bevásárlószatyrot venni, nyugodtan lehet egy-két darab a kocsi csomagtartójában (ha már autóval megyünk). Ha egy szatyrot egy alkalom helyett kétszer használunk, máris tettünk valamit. És ez nem kerül semmibe. De ha az emberiség egytizede így gondolkozik, akkor az naponta 600 millió bevásárlószatyor, évente 219 milliárd, vagyis 219 ezer millió, azaz ennyi: 219 000 000 000 bevásárlószatyor. Ha 100 szatyor 1 kilogramm, akkor ez 2,19 milliárd kilogramm műanyag.

Nem tudjuk megmenteni a bálnákat, de egy kis odafigyeléssel tudunk annyit alakítani a közvetlen környezetünkön, hogy ezzel mindannyian végül mégis megmentjük a bálnákat. És a jegesmedvéket. És a kakadukat. Meg — bár ez nem hangzik annyira egzotikusan, mint a jegesmedve meg az afrikai akármilyen lepke, nekem azért ez is elég fontos — megvédjük a gyerekeinket. Mert nekik kell majd abban a környezetben élniük, amit mi rájuk hagyunk — ha ugyan hagyunk valamit.

Hogy jön ide a felelősségteljes bélyegzőkészítés?

Hogy hogy jön ide a bélyegzőkészítés? Hogy mit tehet a környezetért egy bélyegzőkészítő?

A Trodat már hosszú évek óta környezettudatosan működik, és aki Trodat bélyegzőt forgalmaz vagy vásárol, mind-mind a környezetéért tesz egy-egy apró lépést.

Mit jelent ez?

belyegzokeszites_felelosseggel_trodat

  • A Trodat már 1993-ban, évekkel a Kiotói Egyezmény megszületése előtt lépéseket tett a hatékony energiafelhasználás érdekében. A Trodat a felhasznált villamosenergia 62%-át megújuló energiaforrásból nyeri. A bélyegzők gyártásához felhasznált villamos energiát vízerőművel termelik meg. Ha ezt az energiát nem a percenként lezúduló 5000 liter víz energiája termelné meg, helyette évente 2000 tonna szenet kellene elégetni.
  • A Trodat gyárban a gyártás során keletkezett hővel épületeket fűtenek.
  • A Trodat bélyegzők gyártása során nem használnak fel cinket, kadmiumot, ólmot, így nem szennyezik a talajt.
  • A Trodat bélyegzőkhöz nem használnak PVC-t. Az Ön Trodat bélyegzője sem tartalmaz ilyet.
  • A gyártás során keletkező hulladék 80%-át újrahasznosítják. (Emlékszik? Ha a háztartások csak a 10%-ot újra tudnák hasznosítani…)
  • A gyártási selejt kevesebb, mint 0,3% — és ez a selejt sem a környezetet szennyezi, hanem 80%-ban újrahasznosul. Vagyis 0,06% a ténylegesen keletkező hulladék. Egy tonna Trodat bélyegző után 60 deka olyan hulladék keletkezik, amit a Trodat már nem tud újrahasznosítani.
  • A gyártást során nem keletkezik szennyvíz!
  • 2001 és 2009 között a Trodat 500 000 köbméter szén-dioxid szennyezésétől óvta meg a környezetet azzal, hogy a fosszilis energia felhasználása helyett megújuló energiaforrásokat használt fel, és a gyártás során újrafelhasznált anyagokat alkalmazott. Hol férne el ez az 500 000 köbméter szén-dioxid? Képzeljen el egy 25 kilométer hosszú, 5 méter széles, 4 méter magas metróalagutat, amelyben semmi más nincs, csak szén-dioxid. Ennek a térfogata 500 000 köbméter. A 4-es metró többször is elférne egy ilyen alagútban.
  • Ennyi szén-dioxid szennyezés megtakarítása annyi, amennyit 100 000 fa tudna közömbösíteni egy év alatt. 100 000 fa kb. 400 hektáron férne el, vagyis kb. 4 millió négyzetméteren, ami a Vatikán területének kilencszerese, a Margit-szigetnek több, mint a négyszerese. A Trodat egymaga annyi szennyeződéstől óvta meg a légkört, amennyit egy ekkora területen ültetett erdő egy teljes év alatt tudna megtisztítani. Ha más, hagyományos technológiával készítette volna a bélyegzőket, annyi levegőt szennyezett volna el, amennyit 100 000 fa egy év alatt tudott volna újból belégzésre alkalmas állapotba hozni.
  • És nem utolsósorban a Trodat bélyegzők sokkal tartósabbak, mint no-name versenytársaik, így még a gyártás során tonnánként keletkező 60 deka hulladék is sokkal ritkábban keletkezik utánuk, hiszen tovább bírják a strapát, ritkábban kell újat venni helyettük. Ezt nem én állítom, hanem azok a tesztek bizonyítják, amelyekről az angolul tudók itt olvashatnak, a németül beszélők pedig itt.

Miért ne lehetne az ipari termelés környezettudatos?

trodat_kornyezetbarat_belyegzo_ecoprintyA Trodat hosszú évek óta így működik, érthetetlen okokból eddig mégsem beszélt erről eleget. 2009-ben azonban a cég úgy érezte, el kell juttatnia ezt az üzenetet a világhoz. Azt az üzenetet, hogy az iparnak nem muszáj kirabolnia a következő generációt.

És hogy mindnekihez eljusson ez a gondolat, a Trodat ezt az üzenetét egy bélyegzőcsaládra is felírta.

Ez az új termék a környezettudatos gondolkodást hirdeti, és EcoPrintynek hívják.

Mától a Bélyegző Expressznél is kapható az EcoPrinty!

Ha Ön EcoPrintyt vásárol, a felelősséggel előállított termékek gyártását támogatja. Még a doboza is újrafelhasznlt papírból készül!

Most azonban még ne rendeljen bélyegzőt, előbb nézze meg Luc Besson és Yann Arthus-Bertrand Home című filmjét.

A teljes film itt nézhető meg (le is tölthető):

Luc Besson — Yann Arthus-Bertrand: Home

Ezek szerint én most azt gondolom, hogy Önnek kellene megmenteni a világot?

Nem, nem gondolom, hogy a világot Ön vagy én meg tudnánk menteni. De nem is ez a dolgunk. A világ tud vigyázni magára, nekünk csak oda kell figyelnünk, hogy ne vegyünk el belőle többet, mint amenynit hozzáteszünk.

Figyelje a blogot, mert hamarosan egy halom ötletet adok Önnek azzal kapcsolatban, miként is vigyázhat otthon és az irodában a környezetére úgy, hogy még élvezze is. (Nem vagyok Greenpeace aktivista, csak vannak gyerekeim.)

Ha nem akar lemaradni ezekről az ötletekről és a blogban olvasható egyéb érdekességekről, és még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

9 hozzászólás

  1. Bossányi Tibor

    Köszönöm ezt a bejegyzést, azt hiszem megerősítve érzem magam, amikor visszaírtam tegnap Balázsnak és Sándornak, hogy hagyják ki a számlalevélből a reklám- és más ismertetőleveleket, ezzel a is a környezetet védjük – amúgy meg úgysem olvasom el – számla az számla.

  2. Till Zoltán

    Attila, nagyon jó a bejegyzés, gratulálok!
    Viszont a videó letöltése link nem a videóra visz, hanem egy feliratra, hogy a „This video is private.”

    • Bélyegző Expressz

      Köszönöm, hogy jeleztél! Valóban nem nyílik meg a videó az eredeti linken, pedig a YouTube mutatja még a helyét. Én is ott néztem meg, és az éjjel még működött. Most javítottam a linket. Itt német a felirat, de így legalább az angolosok és a németesek is élvezhetik.

  3. Benke Gábor

    Sziasztok!

    Én magyarul láttam a filmet! A Millenárison vetítették le… igazi „földönülős” élmény volt! 🙂 Valóban elgondolkodtató a film! Már várom hogy magyar nyelven is felkerüljön valahova… Esetleg megtalálta már valaki magyarul is?

  4. Váraljay Gabriel

    Super a bejegyzés, nem tudok mit hozzá tenni. Jó érezni, hogy vannak környezettudatos emberek, nem is beszélve a vállalatokról akik ezt fel is vállalják.

  5. Visi Ferenc

    Hogyan maradhattam le erről?!
    Annyira sodor a munka, pedig…

    Luc Besson is kedvencem, méginkább Yann Arthus-Bertrand.
    Micsoda kombináció ez!

    Máig meghatározó élményem az egyébként igazán méretes csodálatos albumát követően óriási méretben és kiváló minőségben látni a fotóit a Felvonulási téren (vagy hogy hívják most:)
    Moziban kellene látni, nem a youtube-on…

    Azért itt is érdemes nézelődni:
    http://www.yannarthusbertrand.org/

  6. Visi Ferenc

    A HOME-projekt hivatalos YouTube oldala:
    http://www.youtube.com/homeproject

    És magyar mozik is vetítik „Otthonunk” címmel, Novák Péter narrációjával.
    DVD változatban is az otthoni polcokra való, 3000 Ft körüli áron korrekt vétel.

    Azt még mindig nem értem, hogy maradtam le róla, pedig ahogy visszakeresgéltem, már 2008 nyarán is harangozták…

  7. dugizsuzsi

    Mi környezetkímélő technikával, nagynyomássú vízzel szüntetjük meg a dugulásokat. Tiszta vízzel mossuk át a különböző méretű csatornákat, higítjuk a szennyvizet. Picivel kerül többe a hagyományos „megpiszkálja a csőgörény”-technológiánál, és ötször gyorsabb ez a módszer, de az igény ma még inkább a legolcsóbb módszerre van. Pedig a megrendelők ideje sokkal drágább, mégis ma még spórolósak, nem szívesen gondolnak arra, hogy ők mennyire tisztított vizet isznak, sem a következő generációra… TISZTA VÍZ Kft.