Megint itt a MÉM. Nem mén, nem ménes, hanem egy játék. (Hogy mi is a MÉM, arról itt olvashat bővebben.)

El Lobo, A farkas hívott játékba, és azt kérte, mondjak el magamról 7 titkot, aztán gurítsam tovább a labdát. Zavarban vagyok, mert ezen a blogon nemigen szoktam magánjellegű írásokat megjelentetni — ugyan, kit érdekelne? —, de majd csak megoldom valahogy.

Akkor jöjjenek a titkok (hátha valaki még nem tudja).

1. titok:

Eredetileg repülőgép-műszerésznek tanultam érettségi után, de a Boeingek érkezése 1990-ben lefejezte az évfolyamunkat. Az addig használt szovjet gépekhez nagy létszámú karbantartó személyzet kellett, a Boeingekhez sokkal kevesebb emberre volt szükség, így a MALÉV-nél, ahol tanultam, nemhogy nem vettek fel új végzősöket, de a régi munkatársak egy részétől is megváltak. Ennyit tudtam tenni a honi légiközlekedés biztonságáért.

2. titok:

Jártam ezek után az ELTE BTK-ra is, magyar szakra, mert ez volt a másik nagy szerelem a repülés mellett. Az ELTE magyar szakára kizárólag olyan fiatalemberek jelentkeznek, akik írók szeretnének lenni — én is ezzel az ambícióval mentem oda. De nem lettem, mert Szegeden… Nem Szegeden, hanem Budapesten, és nem az egyetem hibája volt, hanem az enyém: 4 és fél év után otthagytam ezt is. Vártam volna valami nagy szellemi huzatot az egyetemtől, de csak itt-ott fújdogált. Ellenben előttem állt még egy halom teljesíthetetlen mennyiségű és sokszor érdektelen olvasmánnyal fűszerezett szigorlat, így gyáván megfutottam.

Néhány név, akikre nagy tisztelettel emlékezem.

Rónay László tanár úr, akinél jobban senki nem tud a Nyugatról és Márairól beszélni, és aki még vesződött olyan ostoba részletkérdésekkel, hogy jobb emberként keljünk fel egy könyv olvasása után, mint ahogyan leültünk mellé. Szindbádról egyszer olyan órát tartott, hogy többen komolyan fontolóra vettük, hogy meglepetésképpen szerzünk egy konflist, amelyen elvisszük a legjobb étterembe, és mi magunk kísérjük a fogatot gyalog. (Persze ebből nem lett semmi, mert a fiatal értelmiség már nem olyan, mint a XIX. század végén, de a Tanár úr megérdemelte volna.)

Sosem felejtem el Pál József Ottlik szemináriumát — ha csak ennyit kaptam volna az egyetemen, már azért is érdemes lett volna bejárni. (Egyébként elég ritkán jártam be, de a Pál Jóska órákon mindig ott voltam.)

Sipos Lajos tanár úrnak pedig egy életre adósa vagyok egy tisztességes vizsgával, és ezúton kérek tőle elnézést. Megelőlegezte nekem a jelest, én pedig soha nem mertem annyi tudással beszámolni neki az anyagról, amennyire ő ötöst adott.

3. titok:

14 éves korom óta minden munkalehetőséget megragadtam. Először nyári munkát vállaltam, és emlékszem, az első fizetésemből  — 1600.- forintot kerestem egy hónap alatt — egy mozgófilm-vetítőt vettem. A következő évben már 3 ezret kaptam ugyanott, ugyanazért a munkáért, és ebből vettem meg életem első Adidas edzőcipőjét, amivel azonnal 1 perccel megjavítottam a szigetkörömet (ugyanis hosszútávfutó is voltam valamikor). A harmadik keresetemből vettem meg életem első elektromos gitárját 3400.- forintért.

4. titok:

Mindig szerettem volna lefutni a maratont, és egyszer a 42 kilométerből le is futottam — versenyen kívül — 37-et. Aztán skarlátos lettem, és mivel felnőttkorban ez nagyon veszélyes, fél évig minden nagyobb megterheléstől tartózkodnom kellett, így kiestem a ritmusból, és sajnos ezt az álmomat otthagytam az út szélén. Atyám bezzeg, aki 48 évesen kezdett először futni, évekig minden budapesti maratonból lefutott egyet. Talán egyszer még együtt teljesítjük…

5. titok:

Mint a többi, persze ez sem titok, csak valahogy nevezni kell. Már a gimnáziumban zenéltem, gitároztam egy zenekarban. Ilyen nevű formációkban játszottam, mint IZÉ és GMK. (Lám, a gazdasági tevékenység már akkor is ott lapult valahol, ha máshol nem, a zenekar nevében.)

6. titok:

7 évig tanítottam — akkor még lehetett képesítés nélkül, a 2 nyelvvizsgámmal, meg azzal, hogy már jártam az egyetemre. Eleinte egy békásmegyeri általános iskolában dolgoztam 2 évig, ahol angolt és oroszt tanítottam. Az első bélyegzős tollamat — mérföldkő, és máig megvan! — egy diákomtól kaptam, akit 97%-os eredménnyel vettek fel egy orosz nyelvű gimnáziumba. (Orosz nyelvtudásom nem a pártállásomat tükrözi, hanem azt, hogy nem múlt el minden hatás nélkül, hogy Atyám kiküldetése miatt gyerekkoromban 3 évet Bulgáriában töltöttük.) Ebben az iskolában is volt zenekar, a Tanárock — bevettek gitárosnak, és adtunk egy-két jó koncertet. Azután ennek is vége lett — még néhány vargabetű, és megérkeztem a cégembe.

7. titok:

A Tanárock óta eltelt több, mint 15 év. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, így közel a negyvenhez, összeálltunk hatan zenélni, részben a Tanárockból, részben a közeli baráti kör más bugyraiból, és a mai napig minden héten egyszer próbálunk, évente egyszer koncertezünk. A zenekar neve: The Győri Bullet.

Mellesleg van egy bélyegzőkészítő cégem — de ez kit érdekel?

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

​www.belyegzoexpressz.hu