Amikor gyerek voltam, augusztusban már azon keseregtem, hogy a szünet nagyobbik része már eltelt. Augusztus utolsó hetében még igyekeztem fenékig üríteni a szünidő poharát, és később már arra is rájöttem, hogy nem arra kell gondolni, hogy mennyi telt el a szünetből, hanem arra, hogy még mindig van belőle.
A szünet lélektanilag akkor ért véget, amikor megvettük a tankönyveket, füzeteket. De a legkiábrándítóbb az volt, amikor ezeket be is kellett kötni. Tudom, hogy a mai gyerekek is ezt utálják a legjobban, és ezzel megy el a legtöbb idejük. Vagy megcsinálják helyettük az anyukák, apukák.
Na, azt már nem! Gyerekként is gyűlöltem ezt, szülőként nem akarom újra átélni!
Milyen bélyegzőkészítő az, akinek a gyereke kézzel írja a nevét a füzeteire?
Ezt kérdeztem magamtól, amikor tavaly megint ott tornyosult az asztalon egy rakás tankönyv és füzet. Éreztem, hogy tartozom annyival a gyerkőcnek, hogy készítsek neki egy suli bélyegzőt, amit nemcsak a füzetek bekötésénél használhatott, de a dolgozataira is rányomhatta.
Először is jól járt a gyerkőc, mert egy kicsit szórakozott, amíg a nemszeretem munkát végezte, meg hát legalább kapott is valamit, másodszor — nem utolsósorban — jól jártam én is, mert végre nem kellett nyaggatni, hogy kösse be a füzeteket, és nem is kellett helyette megcsinálnom, ha azt akartam, hogy kész is legyen. Még kedve is lett hozzá!
FIGYELEM!
EZ A BÉYLEGZŐ NEM VÁLTOZTATJA MEG A GYEREK HOZZÁÁLLÁSÁT — vagyis ettől még nem fogja várni az iskolát.
De kevésbé fogja utálni, hogy be kell kötnie a füzeteit.
Ha Ön is úgy érzi, hogy jár a gyerekeinknek némi kárpótlás azért, mert véget ért a szünet, a Suli Printy-t megrendelheti a Bélyegző Expressz webáruházában.
Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu
Attila, példaértékű az értékesítési technikád, remélem sok gyermek fogja Trodat Printy-vel írni a nevét.
Ez szuper! Ha a gyerkőcök iskolába mennek, én megúszhatom a körmölést 🙂 A füzetkötésre nincs valami gyorsító, egyszerűsítő ötlete?
Ez egy fantasztikus, és kreatív ötlet a bélyegzőkészítés szempontjából!
Talán még a gyerekek szempontjából is.
Viszont az felmerült bennem, hiszen már régen jártam iskolába, gyerekeim pedig még nincsenek, hogy egy ilyen ötletet a tanárok is szívesen vesznek?
Azaz nem zavarja őket, hogy nem saját kézírással kerül rá a név?
Egy kis viccet még a témához adva lehetne külön dolgozatos bélyegző, külön tantárgyakra lebontva Pl:
———
KIS TIBIKE
a matek mindenek előtt!
———
….vagy valami ilyesmi (-:
Tovább Kellemes, Örömteli,
Hatékony És Kreatív Napokat Kívánok!
Üdv
András
Meditáljunk Együtt
http://www.jogameditacio.hu
Attila!
Tudom, hogy egy versenytársad kiírta magára, de valójában ez a post is mutatja, hogy TE vagy a „Bélyegző Király”.
Jó ötlet a tanárnak bélyegző. bár a célpiac kisebb, mint a diákoknál, viszont a diákok látva a példát, könyebben fogják a bélyegzős páldát követni a felnőtt életben. Szóval bélyegzőt a tanároknak. Jó marketing fogás az oktatási piacot megtámadni, ahogyan sok sw. gyártó is teszi és foggal-körömmel harcol, hogy a diákok az ő termékeit használják, akár ingyen is.
András ötletén felbuzdulva a könyvekre mehetne pl.:
TÓTH BOTOND
Kedvenc Tantárgyam
Dolgozatra pedig elő lehet venni a jó öreg aláírás bélyegzőt, amit sok igazgató is használ az oklevelekhez.
…na még egy kis humort, meg ötletelést a témához adva:
ISKOLABÜFÉ
——-
KIS TIBIKE
kakaó-kifli
——–
Tibike reggelente csak pecsétel,
a büfésnéni pedig havonta küldi
a szülőknek a számlát, a pecsétes
papírok társaságában.
(-:
Üdv
András
Meditáció Otthonra
http://www.jogameditacio.hu
.
Kedves Bélyegzők Ura!
Jó neked, a gyerekbélyegző nagy ötlet. Ha ez előbb eszedbe jut, akkor már a bölcsiben-oviban is bélyegzővel lehetett volna nyomni a szívecskéket!
Szerencse, hogy az én gyerekeim már nagyok, s az apjuk szakmai öröksége nem vetül rájuk. Képzeld el, ha a füzetükre vonatkozó pedagógusi kérdésre így reagálnának:
– Keresse a Tanítónéni a Google-ban!
(V.ö. keresőoptimalizálás).
Persze, tanári szemmel talán a tűzszerész gyerekek lehetnek a legveszélyesebbek. Ehhez képest, ha „pecsétes” (a nadrág és) a füzet, az kifejezetten békés szülőkre vall 🙂
El Lobo
Nincs messze már az idő, mikor Marcika már nem a füzetét adja le, csak egy linket küld e-mailben, ahol a tanító néni elérheti a házi feladatát. Melyik az az utolsó korosztály, aki gép nélkül még ki tudja számolni 8756328:4582? (Persze szükség sincs rá a közértben. Az 1000-826-ra fejben nagyobb lenne, de az sem jön össze mindig.) Lassan kézzel sem írunk már. De fontot készíttethetünk a saját kézírásunk alapján. Változunk. Kint és bent.
Ennek ellenére, tartom, hogy az ötlet, szuper.