Jómunkásember és Népellenség – Delegáljon és motiváljon!

Szerző: | júl 22, 2008 | bélyegző, időforrás, időgazdálkodás, jómunkásember, népellenség | 19 hozzászólás

jomunkasember_nepellenseg_belyegzoMilyen egy motivált munkaerő?

Ilyen: a cég vezetője és/vagy a cég ügyfelei szállítják a problémát, a motivált munkatárs pedig a lehető leggyorsaban és a legjobban megoldja azokat, és közben még örül is, pedig nem hülye. (Vagyis nem azért örül, mert még hisz a mesékben, hanem mert oka van rá, hogy örüljön a cég sikerének, mert az neki is siker.)

Van ilyen?

Természetesen van — az én kollégáim is ilyenek. Egyrészt azért, mert jó szakemberek és egyben nagyszerű emberek is, másrészt azért, mert sikerült érdekeltté tennem őket abban, hogy a lehető legkevesebb hibával és a lehető leggyorsabban dolgozzanak. Vagyis ami nekem jó, az nekik is jó. (Ne keressen más megoldást — az nem motiváció, legfeljebb megfélemlítés.)

Két segítőtársam ebben a Jómunkásember és a Népellenség.

Régebbi olvasóim talán emlékeznek rá, hogy egyik első cikkemben már beszéltem erről a blogon. A téma az Időforrás szeminárium megismerése — Ön már meghallgatta? — után újra eszembe jutott, éspedig a feladatok delegálásával kapcsolatban.

Ha ismeri az Időforrás anyagot, akkor tudja, mi az a majommenedzsment. Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megismerje — csak azért sem mesélem el. A lényeg, hogy Önnek arra kell törekednie, hogy csak a saját feladataival kelljen foglalkoznia, a többit oldják meg a kollégái. Ha ez nem működik hibátlanul, akkor jön a majommmenedzsment — erről az Időforrásból tudhat meg többet.

Ha Ön mindenkor csak a saját munkáját szeretné végezni, és ahhoz is ragaszkodik, hogy ezt egy Ön által ideálisnak tartott időkereten belül végezhesse, akkor a feladatok jelentős részét delegálnia kell. A rossz cégvezető mindent személyesen intéz, mindent maga vizsgál felül — a jó vezető kiadja a feladatokat, és projekt szinten ellenőriz.

Már hallom a kérdést: "Hogyan lehetek biztos abban, hogy a munkatársam olyan jól fogja megoldani a feladatot, ahogy én tenném?" A kérdés jogos, íme a válasz.

Először is válasszon ideális munkatársat — lúzerekkel nem lehet együtt dolgozni, és csak az idejét vesztegeti, ha őket próbálja meg tréningezni.

Ha megfelelő munkatársakat választ, akkor elegendő értésükre adni, mi a cél, melyek a rendelkezésükre álló eszközök. Illetve van még egy fontos részlet: érezniük kell, hogy nekik az a legjobb, ha a feladatot nem egyszerűen a legjobb tudásuk szerint, hanem egyenesen az Ön legmagasabb igényeihez igazodva oldják meg.

Ehhez Önnek jutalmaznia kell. Ahhoz pedig, hogy jutalmazni tudjon, világosan értékelnie kell a kollégái munkáját. (Nem mellesleg tudnia kell, mit éreznek a munkatársai jutalomnak. Meg fog lepődni — a pénz nem minden!)

A Bélyegző Expressznél az értékelést a Jómunkásember és a Népellenség bélyegzőkkel oldottam meg. Kialakítottam egy jól áttekinthető értékelési rendszert, amely tartalmaza az összes elvárást, és felsorolja az összes lehetséges hibát. Megjegyzem, egyáltalán nem haszontalan, ha egy cégvezető annyira átgondolja a cége működését, hogy felsorolja a munkafolyamatok során felmerülő összes lehetséges hibalehetőséget. Az ISO minősítés célja is ez lenne — noha többnyire nem erre használják. Jó hírem van: nem kell ISO, fókusz kell.

Hogy jobban értse, példaként idézek néhány lehetséges hibát — aminek nálunk nem szabad előfordulni.

Nem késhetünk a bélyegzővel, nem szerepelhet rajta hibás adat, nem küldhetünk hibás lenyomatszínt, ügyelni kell a hibátlan számlázási címre stb.

Ha megvan az összes lehetséges hiba, akkor ki kell tűzni a célokat. Magától értetődő, hogy az egyik cél, hogy a munkavégzés mindezen hibák elkerülésével történjen. Ez még nem cél, ez csak a kiinduló helyzet. Ezek tehát az alapok, erre jön a felépítmény: azaz most kell megfogalmazni, hogy mi az a magas szint — lehetőleg a legmagasabb, hiszen ettől lesz az Ön cége a legversenyképesebb az iparágában —, tehát meg kell fogalmazni, mi az a magas szintű megoldás, amivel ki lehet vívni a cégvezető elismerését. Az elismerés történjen szóban is és tárgyiasult formában is. Mindkettő elengedhetetlen.

És most jön a képbe a Jómunkásember és a Népellenség.

Az iroda falán van egy A/4-es papírlap. Ha valaki kiemelkedőt alkot, a neve mellé lenyomom a Jómunkásember bélyegzőt. Ha hibázik, nincs harag, nincs üvöltözés — már kattan is a bélyegző, és ott a Népellenség a kolléga neve mellett.

Amint a valóságban is a kudarc megöli a sikert, úgy nálunk is igaz, hogy egy Népellenség kioltja egy Jómunkásember életét. A hónap végén összeszámoljuk, kinek hány Jómunkásembere maradt. Minden Jómunkásember 1 óra szabadságot jelent. Vagyis nyolc Jómunkásemberért jár egy szabadnap.

Mit gondol, szeretnek a munkatársaim jól dolgozni?

*******************************************************************************

AJÁNLAT — CSAK EZEN A HÉTEN!
*******************************************************************************

Akarja, hogy az Ön munkatársai is boldogan dolgozzanak sokkal jobban?

Jutalmazza őket valami olyannal, aminek tényleg örülnek. Nálunk a szabadnap jött be, de lehet, hogy Önnél más. Próbálja ki — kérdezze meg őket, minek örülnének a legjobban —, és vezesse be a Jómunkásember — Népellenség játékot. Garantálom, hogy mindannyian élvezni fogják. A legjobban Ön, mert a munkatársai nem fogják azzal nyúzni, hogy Ön segítsen megoldani egy problémát, hanem megoldják saját maguk. (Fontos, hogy Jómunkásembert csak önállóan megoldott feladatért adjon!)

Ha most rendel egyszerre egy Jómunkásember és egy Népellenség bélyegzőt, megajándékozzuk egy "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" feliratú bélyegzővel.

Na de mire jó a mosómedvés pecsét???

Remélem, ezt ritkán kell használnia. Arra az esetre tartsa magánál, ha azt venné észre, hogy egy munkatársa épp tétlenül üldögél. Tudja, amikor a passziánsz megy a számítógépen, és a főnök megkérdezi, hogy "Nincs valami teendő?", és a kolléga azt válaszolja, hogy nincs.

Mondja el a munkatársainak, hogy egy cégnél mindig van mit csinálni. Ha épp nincs megrendelés, akkor lehet például takarítani. Vagy fel lehet hívni a legjobb ügyfeleket, és meg lehet kérdezni, hogy mivel voltak elégedettek, mi az, amiben lehetnénk jobbak — szóval mindig van feladat. (A fizetés nem a megjelenésért jár.)

Ha egyszer mégis azt látná, hogy egy munkatársának ez nem jutott eszébe, akkor nyomja le az asztalán egy Post It-re vagy egy papírlapra az "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" bélyegzőt, hogy emlékeztesse a kollégát a fentiekre. Ha Ön nagyon szigorú, akkor azt is bevezetheti, hogy 3 mosómedvés bélyegző kiüssön egy Jómunkásembert.

Most azt hiszi, hogy ez egy hülye játék, igaz? Vallja be: ugyanezeket a meccseket naponta játsszák egy cégnél — tán épp Önökné is —, csak ott a beszélgetés vérre megy. Ezt legalább annyira komolyan fogják venni a munkatársai, csak itt nem kell összeveszni.

Hogyan rendelheti meg a Népellenség és a Jómunkásember bélyegzőket?

  1. Lépjen be a Bélyegző Expressz webáruházába, és válassza ki azt a bélyegzőt, amelyikre a legszívesebben feltenné ezt a két lenyomatot. A legkisebb bélyegző, amelyen jól mutat, a Trodat 4912 méret vagy az ugyanekkora 9412 zsebbélyegző. (A zsebbélyegző jelenleg a címlapon is látható a kiemelt ajánlatok között.)

  2. Töltse ki az egyik bélyegző szövegét a Jómunkásember, majd egy következőét a Népellenség szavakkal.

  3. Ha már regisztrált vásárlónk, akkor csak küldje el a megrendelést. Ha még nem regisztrált, akkor a vásárlás befejezése előtt a rendszer regisztrációt fog kérni. FIGYELEM! Ha nem regisztrál, a megrendelése nem fog megérkezni hozzánk.

  4. Ha bárhol elakadna, bátran hívja a Bélyegző Expresszt a (06-1) 411-12-12 számon. (Munkanapon 9 és 17 óra között tudjuk fogadni hívását.) Ha munkaidőn kívül lenne kérdése, innen tud e-mailt küldeni nekünk.)

  5. Amikor a megrendelés beérkezett, egyik kollégám felhívja Önt, és megkérdezi, hogy az Ön által feltöltött grafikával kéri a Jómunkásember és a Népellenség bélyegzőket, vagy azt a grafikát kéri, amit mi is használunk — és amelyet a cikk melletti fotón is lát.

  6. Több teendője nincsen — a bélyegzőket elkészítjük, az ajándék bélyegzőt mellécsomagoljuk, futárunk pedig elindul Önhöz a pecsétekkel. Az ajándék bélyegző ugyanaz a méret, amelyet Ön a Jómunkásember és a Népellenség bélyegzőhöz választott. (Javaslom a Trodat 4912 vagy a Trodat 9412 zsebbélyegzőt.)

Ezeket a bélyegzőket is rendelheti akár a szokásos 1 munkanapos határidővel, illetve ha Ön budapesti, akkor munkanapon, munkaidőben — expressz felár ellenében — akár 2 órán belüli kiszállítással is megkaphatja. (Ha nagyon sürgős, és érte is jön, munkanapon, nyitvatartási időben akár meg is várhatja, amíg ekészül — persze ez is feláras szolgáltatás, de akár 15 percen belül elviheti a bélyegzőjket.)

Ez az akció csak ezen a héten tart!

Tehát az ajándék "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" feliratú bélyegzőt csak azok kapják meg, akik mostantól 2008. július 27. éjfélig egyszerre rendelnek Jómunkásember és Népellenség bélyegzőt.

Működjön a cége problémamentesen, legyenek elégedettek a munkatársai, Önnek pedig legyenek nyugodtak a hétköznapjai, és töltsön minél kevesebb időt az irodában! A munkatársai meg fogják oldani a problémákat, és még elégedettebbek is lesznek, mint eddig.

Szóval mindenki nyer. Eég jó, nem?

Rendelje meg most a Jómunkásember és a Népellenség bélyegzőket itt!

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

 

19 hozzászólás

  1. Kelkó Tamás

    Attila!

    Ez a mosómedvés bélyegző be…..s! Egyrészről jól teremtesz vásárlási indokokat a bélyegzőidhez, másrészt humánerőforrás menedzsment szempontból is kiváló az ötlet, mert felhívod a figyelmet a beosztottad hibájára (tehát nem vagy elnéző főnök), de mégis stílussal és némi humorral fűszerezve teszed.

    Így ha valaki kap egy „Osztályellenség” pecsétet, akkor sem sértődik meg, nem gázolsz bele az ego-jába, hanem még lehet, hogy röhög is rajta és persze igyekszik kompenzálni „Jó munkásember” pecsét begyűjtésével.

    Ráadásul e motivációs módszer markánsan illik céged által képviselt termék és szolgáltatás struktúrához.

    Szóval gratulálok!

    Üdv, Tamás

  2. Online Vállalkozó Klub

    Hehe!

    Ezt valamiért nem tanították a személyügyi szervező főiskolán, pedig megért volna egy szemesztert 🙂

    Azért valami fúrja az oldalam! Az egyik régebbi videóban véletlenül nem a Népellenség bélyegzőt vágták hozzád?

  3. Bélyegző Expressz

    Örömmel jelentem, hogy már gyártjuk az első megrendeléseket!

    Kelkó Tamásnak — szia, Tamás! — azért is örülök nagyon, mert ő az, aki a dolog másik oldalához tud sokat hozzátenni, ugyanis személyzet kiválasztással foglalkozik. Érdemes megnézni a weboldalát, és érdemes elkérni az ingyenes anyagait. Hja, persze a fizetőseket is érdemes megvenni. Mert nem kell ám Tamást házhoz hívni, ha az ember jó munkaerőt — jómunkásembert — akar felvenni, csak tudni kell, hogyan kell kiválasztani. Ez pedig tanulható.

    Szóval érdemes meghallgatni Doubravszky György Időforrás anyagát, aztán elolvasni Kelkó Tamás személyzet kiválasztással kapcsolatos anyagait, és e tudás birtokában biztos kézzel használni a Jómunkásember és a Népellenség bélyegzőket (a mosómedvésről már nem is beszélve).

    Szia, Juhász Attila (Online Vállalkozói Klub )!

    Nem, a múltkor nem a Népellenséget vágták hozzám, hanem a Sztahanovot!

  4. Nagy Barna (Emc)

    A „Sztahanov” gondolom a legnagyobb, a dekorációs volt 🙂

  5. Bélyegző Expressz

    Igen. A nagy piros.

    Barna, hogy tetszik az Időforrás anyag? Hol tartasz benne?

  6. Ami

    Attila, nagyon tetszik ez a módszer! Ha lesznek (illetve AMIKOR lesznek) alkalmazottaim, biztosan számíthatsz a megrendelésemre 😀

  7. Pipicz Tamás

    Szia Attila,
    a motiválási módszered tényleg eltér a szokványostól, jelenlegi akciód pedig hasznos a módszer bemutatása szempontjából és az eladásaidnak is :-).
    Ugyanakkor további lehetőségeket is rejt még vezetői szempontból.
    A rendszeres pecsételés a kollégáiddal való folyamatos „együttélést” követeli meg: a módszerből következően MINDIG a kollégáid mellett kell lenned, mert ők gyakorlatilag el is várják a folyamatos visszajelzést.
    Viszont mi történik, ha szabadságra mégy esetleg lebetegszel? Valakinek át kell venni a helyed (jó esetben van is ilyen).
    A módszered további fejlesztési lehetősége szerintem, hogy már nem kell mindennapi visszajelzés, a teljesítmény megítélése hosszabb távú célok alapján történik. És akkor kitűzöd a célt, elmégy 1 hónap szabira és értékelstek közösen, ha visszaérkeztél. Ez is lehet éppolyan motiváló, akár még a szabad órákkal is össze lehet kötni az elért eredményeket.
    És ha mindenképp további eladásokat szeretnél generálni a forgalmadban, mindenkinek adj pecsétet mindkettőből és a kollégid pecsételjenek önállóan, saját megítélésük alapján! 🙂 Ha már a szempontok és a kritériumok egyértelműek, mint írtad.
    Üdv
    PT

  8. Bélyegző Expressz

    Szia, Ami!

    Igen, abban biztos vagyok, hogy lesznek alkalmazottaid. Sok sikert hozzá!

    (Hol tartasz az Időforrás anyaggal? Tetszik? Érdekelne a véleményed.)

    — — —

    Szia, Tamás!

    Nagyon jók az észrevételeid!
    A gyakorlatban egyébként így működik nálunk, tekintve, hogy eleve csak 4 napot töltök a cégben — a péntek a szervezésé otthonról, így aztán nagyobb részt a családé.

    Másrészt nagyon jól kipróbált önkontrolláló rendszer működik a cégnél — ehhez persze megfelelő emberek kellenek, és van szerencsém ilyenekkel együtt dolgozni.

    Minden problémáról tudok, de nem azért tudok róla, mert kétségbeesetten hívnak, hogy oldjam meg, hanem először megoldják, és később, amikor megbeszéljük az elvégzett dolgokat és a teendőket, elmondják, hogy milyen problémák merültek fel.

    Kevés a hiba, de mindről tudok. Egyrészt tudják, hogy tisztában vagyok vele, hogy ahol emberek dolgoznak, ott hibák is történnek — ezeket azonban egy szigorú hibahatáron belül kell tartani —, másrészt tudják, hogy egyetlen megbocsáthatatlan bűnt ismerek: azt, ha valaki elhallgatja, hogy hibázott.

    Azért nagyon fontos az észrevételed, mert azt a szemléletet vallod — helyesen —, hogy egy vezetőnek nem a cégben, hanem a cégen kell dolgozni.

  9. Ami

    Szia Attila,

    tegnap végeztem a lemezek meghallgatásával, de szeretném még sokszor végighallgatni. Nagyon sajnáltam, hogy vége lett! Hallgattam volna még(De hát megvan, bármikor meghallgathatom újra 😀 ). Viszont még a Prémium jegyzetet nem olvastam végig. Folyamatban van.

    Az a szemléletmód, amely szinte sugárzik az anyagon keresztül, nem ismeretlen számomra; már egy jó ideje ezt az utat keresem – járom, és – minő véletlen – csupa olyan könyvek, kiadványok kerülnek az utamba, amelyek különböző aspektusokból mind-mind hozzátesznek egy-egy darabkát a képhez, így szépen kezd most már a fejemben is kirajzolódni az irány! És ez az anyag is pontosan ilyen. Szóval, nem véletlen…

    A mobil szervezőt pedig rögtön a szívembe zártam, nem is a zsebembe. A használatáról szóló részeket többször is meghallgattam és elolvastam, csak utána kezdtem bele. Nagyon az az érzésem, hogy segíteni fog nekem, ugyanis amikor a Gyuri a saját problémáit elmondja, hogy neki milyen gondjai és próbálkozásai voltak az időgazdálkodással kapcsolatosan, pontosan olyan, mintha rólam beszélne 🙂
    Rájöttem, hogy az velem a gond, hogy gyakran elkalandozik a figyelmem, belekapok más feladatba, meg hasonlók, így tologatom a dolgaimat. De most kaptam egy kulcsot ehhez a problémához. Ahogy mondja is, segít a figyelmemet irányítani, fókuszálni.
    Még egyszer nagyon köszönöm!
    (Ui: A CD kísérő zene pedig valami fantasztikus!)

  10. Bélyegző Expressz

    Szia, Ami!

    Köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat! Jó érzés tudni róla, hogy az anyag jó kezekbe került.

    Bámulatos, nem, hogy egy egész pici fókusz mekkora erő? A nagy fókusz pedig félelmetes erő.

  11. Séra András

    Fantasztikusan laza és könnyed,
    kellemes kis ruha ez a
    Jómunkásember-Népellenség -es sztori,
    a tudatosabb és hatékonyabb munkához!

    Nagyon megragadott a kedvességével-könnyedségével!
    Komolyan!

    Tovább is küldtem weboldalunk társszerkesztőjének. (-:

    Köszi az ötletet!

    Üdv
    András

  12. Nagy Barna (Emc)

    Szia Attila!

    Össze akartam szedni kicsit gondolataimat az Időforrással kapcsolatban. Persze már meghallgattam (és az Iskola a határonnal is végeztem ;)).

    Kezdeném ott, mennyire érdekes dolog, hogy információs korról beszélünk, és mégsem az információ maga a legérdekesebb sok esetben. Ha egy vállalkozó sikeres akar lenni, tömegével talál könyveket (még akkor is, ha csak a legjobbakat olvassa). De már nem maga a tudás érdekes, hanem hogy milyen formában
    tálalják. Hogy ki hogyan tudja felénk közvetíteni. Hogy megtörténik-e általa az érzelmi tanulás.

    Magam is tanítok (főiskolán, egyetemen), éppen ezért jól tudom, mennyire fontos a motiváció. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki sikeres szeretne lenni. Régi meggyőződésem, hogy a szakmai gurunak tekintett személyek erejét pontosan ez adja. Persze, fontos az is, amit mondanak, de ez nem mindig egyedülálló. De ők lelkesedést tudnak indukálni, akár olyan területek iránt, amiket sok ember egyébként elhanyagol. Cselekvésre motiválnak, és ez sokszor a leghasznosabb.

    Valóban rengeteg nagyszerű gondolatot sűrített György (Gyuri – ha megengedi) ebbe az anyagba. Olyan sokat, hogy ezt egyszerre nem is lehet feldolgozni. De én mégsem ezt az oldalát emelném ki. Hanem azt, hogy amit ő maga is fontos helyre tesz – Tanítóvá válás – azt nagyszerűen műveli is: cselekvésre öszönöz, és ráadásul ehhez eszközt is ad a kezünkbe. „Tessék, kezdd el kitölteni, de az alapszabályokat azért tartsd be.”
    Nem az életünk megváltoztatására kér minket, de ha betartjuk, mégis ügyesebben kezelhetünk mindent. Csak egy-egy gondolat megértésére kér minket, mégis az értelmezése után nem tehetünk úgy, mint előtte.

    Egy jó előadót hallottam, tele mély belső kérdésekkel és a rá válaszul megtalált gondolatokkal, mindezt egy alapvetően jókedvű előadás keretében, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.

  13. Bélyegző Expressz

    Barna, köszönöm, hogy visszatértél, és megosztottad velünk ezt az élményt!

    Jó érzéssel tölt el, hogy az anyag értő kezekbe került — olvastam Ami bejegyzését is, nagyon örülök, hogy ő is azonnal meglátta a lényeget.

    Technikai okok miatt Emil fair play díja csak holnap jut el hozzá — én adom át személyesen. Így Emil beszámolójára még várnunk kell egy kicsit.

    Barna, nagyon a dolgok közepébe találtál azzal, hogy az Időforrás anyag olyan munka, amit ha meghallgatsz, elolvasol, utána többet nem élhetsz úgy, mintha nem ismerted volna — mindenképp történni fog veled valami.

    Egyetértek.

    Üdv!

    Horváth Attila

  14. Szekeres Júlia

    Ami a bejedzésedben új, Attila, az az, hogy felnőttekkel csinálod. Az elsős tanító nénik még tudják, mi számít: egy-egy matricáért, bélyegzőért 😉 mi mindenre képesek a gyerekek. Mert nem a megfogható jutalom a lényeg, hanem az elismerés. A kutyák is lelkesen várják kéréseinket egy ici-pici virslifalat reményében. Én is lehoztam volna a csillagot az égről alkalmazott koromban egy jó szóért… Ehhez képest a sok frusztrált vezető csak üvöltözik (ráadásul következetlenül!), hiszen ő is ezt kapja „föntről”. A legkisebb beosztott pedig megveri a gyerekét 🙁 Jutalmazás, elismerés – és következetesség, hogy hiteles maradj. Ezt miért nem tanítják sehol?

  15. Tünde

    Engem rettentően frusztrál, elkeserít és demotivál, ha kipellengéreznek, mégha az csak egy bélyegzővel történik is. Ellenben a dícsérettől én is az egekben vagyok. 🙂

    Én nem szívesen dolgoznék ilyen helyen, ahol a szó legszorosabb értelmében „megbélyegeznek”. Figyelmeztessenek a hibámra, OK, de ne legyen már kifüggesztve egy hónapig.

    Ráadásul hiányolom belőle az ok-okozati összefüggés keresését is. Rendben van, megtaláltuk Józsit, aki hibázott, bélyeget rá!

    De kedves Attila, megkeresed-e az okát, hogy Józsi MIÉRT hibázott? Mi vonta el a figyelmét?
    Családi problémák? Anyagi gondok? Micike éppen viccet mesélt és arra figyelt? Rejtett hibája van a gépnek, amivel dolgozik? Nem jó a folyamat, amiben dolgozik? Hibás az alapanyag? Nem megfelelő utasítást kapott tőled?
    A sort lehetne folytatni.

    Szóval megkeresed-e a hiba gyökérokát, és azt próbálod-e megszüntetni, ahelyett, hogy pusztán „népellenségnek” titulálod Józsit?

    És ebben a bélyegzős rendszerben ugyan ki vallja be, ha hibázott, és ha eltitkolhatja?

  16. Bélyegző Expressz

    Kedves Tünde!

    Nagyon jó kérdéseket adtál, máris válaszolok!

    „De kedves Attila, megkeresed-e az okát, hogy Józsi MIÉRT hibázott? Mi vonta el a figyelmét?”
    Józsi keresi meg(nevezzük Józsinak). Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy Józsi pontosan tudja, minek kell történnie, és ha nem az történik, Józsi tudja az okát.

    „Családi problémák? Anyagi gondok?”

    Ha Józsinak családi problémái vannak, netán anyagi gondjai, nálunk pontosan tudja, hová forduljon. Ha ezt teszi, meg fogjuk keresni a lehető legjobb megoldást (ésszerű határokon belül, és ha van megoldás egyáltalán). Mondjuk az anyagi gondok és a hibás munkavégzés között nehéz ok-okozati összefüggést találnom.

    „Micike éppen viccet mesélt és arra figyelt?”

    Micike ne meséljen viccet, és Józsi ne arra figyeljen, ha munka van, mert akkor Micike sem, Józsi sem a munkájára koncentrál. Ha tudnak úgy viccelődni, hogy minden hibátlanul működjön, az más. Ha nem, akkor ne viccelődjenek.

    „Rejtett hibája van a gépnek, amivel dolgozik?”

    Józsi egyik fontos feladata, hogy ha a gépnek bármilyen hibája lenne, azonnal szóljon. Hogy az rejtett vagy nem rejtett, azt a szerviz kideríti. Ha nem lenne megfelelő a bélyegzőgumi minősége, azt Józsinak észre kell vennie. Ebben a helyzetben ennyi a feladata, tehát nem az, hogy a gép hibátlanul működjön, hanem az, hogy jelezzen, ha a gép nem működik hibátlanul.

    „Nem jó a folyamat, amiben dolgozik?”

    Ezt nem Józsi dönti el, hanem az eredmények és a hibák tükrében mindig én – ezért vagyok én a cégvezető. Józsinak nem az a feladata, hogy a rendszer teljesítményét mérlegelje, hanem hogy a keretein belül dolgozzon.

    „Hibás az alapanyag?”

    Józsinak az is feladata, hogy ellenőrizze az alapanyagot.

    „Nem megfelelő utasítást kapott tőled?”

    Józsi rendes körülmények között nem kap tőlem közvetlen utasítást. Józsinak egész pontosan meghatározott feladatköre van, amit nem sormintázok naponta cifrábbnál cifrább utasításokkal. Józsi munkaköre olyan, hogy abban tökéletesen el tudjon igazodni. Ha nem így szervezel egy céget, ott hamar káosz lesz, és ellenőrizhetsz minden embert külön-külön, csak hát az nem éri meg.

    „Szóval megkeresed-e a hiba gyökérokát, és azt próbálod-e megszüntetni?”

    Az egész rendszernek ez a lényege. És hiába lesz esetleg a következő kérdésed az, hogy „földrengés volt, ezért nem tudott hibátlanul dolgozni”, mert az egész cégnek, minden cégnek az az egyik legfontosabb működési kritériuma, hogy minden feladat és jogkör szabályozva legyen, és a rendszer működése csak egészen extrém külső körülmények között válhasson kérdésessé.

    Egyébként ha nem jutalmaznám a hibátlan munkát, nem tudnék az esetleges hibákról sem. Ha jutalmaznék, de nem kezelném a hibákat, azzal a vevőknek és a cégemnek ártanék. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy tudjak a problémákról, és rendszer szinten kezeljem azokat. Más munkahelyen is figyelik a hibákat, csak ott ordítás van. Mi normális hangon beszéljük meg a gondokat. A Népellenség pecsét pedig nem olyan fenyegető ám.

    Egyébként — és most meg fogsz lepődni — a kollégáim kérték, hogy használjuk ezt a rendszert. Én csak felvetettem, hogy érdekli-e őket.

    Mit gondolsz, hány Jómunkásember lenyomatra esik egy Népellenség? Alig hibáznak, és büszkék a teljesítményükre. Én is büszke vagyok rájuk.

    „És ebben a bélyegzős rendszerben ugyan ki vallja be, ha hibázott, és ha eltitkolhatja?”

    Nem titkolhatja el. Aki elsumákolja a hibáját, nem játszik tovább — és nem is nyerheti meg a nyereményt. Márpedig a nyeremény idő, és az idő a legdrágább.

  17. Tündi

    “Nem jó a folyamat, amiben dolgozik?”

    „Ezt nem Józsi dönti el, hanem az eredmények és a hibák tükrében mindig én – ezért vagyok én a cégvezető. Józsinak nem az a feladata, hogy a rendszer teljesítményét mérlegelje, hanem hogy a keretein belül dolgozzon.”

    AJJAJJAJJAJJAJJJJJ!!!
    Úgy örülnék, ha beleolvasnál a kaizen.freeblog.hu-ba! (nem én írom, de rendszeresen kommentelek) Akár az egész blogot végigolvashatod, érdemes – nem csak neked, mindenkinek. Szerintem sok mindennel egyet fogsz érteni – vagy nem. 🙂

    Pont erről szól a blog, mármint hogy a dolgozókat is BE KELL VONNI a folyamatok megszervezésébe. Nem a cégvezető dolga egyszemélyben eldönteni mindent, mivel a dolgozóknak is lehetnek meglátásaik, jobbító és hibamegelőző ötleteik. A blog neve (kaizen), egy japán szó, és éppen ezt jelenti: folyamatos (!) jobbítás (!)
    NEM javítás, hanem jobbítás. Ugyanis a jónál is van jobb.

  18. Bélyegző Expressz

    Oké, nem voltam elég pontos.

    Nagyon figyelek minden vásárlói és dolgozói visszajelzésre, és visszajelzést adni mindenkinek joga, sőt, dolga is a cégnél. Ezek nélkül nem tudnék döntéseket hozni.

    De azt nem Józsi dönti el egy cégnél, hogy holnaptól hogyan köszönünk, ha felhív minket valaki, hogyan ajánlunk egy terméket, hogyan korrektúrázunk stb.

    Józsi javasolhat, de nem dönthet. Persze nem biorobot: van mozgástere, de ennek a kereteit én szabom meg, és a kereteket is kontroll alatt tertom. (Azaz adott esetben bővíteni vagy szűkíteni tudom.)

    A Kaizen Blogot ismerem, és zseniálisnak tartom!