8…7… 3…2…1 ajándék Mobile Marker – Ön hogyan reklámozna egy zsebbélyegzőt?

Szerző: | febr 29, 2008 | bélyegző, mobile marker, szlogen, zsebbélyegző | 54 hozzászólás

mobile_marker_zsebbelyegzoOlyanok voltunk, mint az óvodások, amikor tegnapelőtt megérkezett hozzánk. Feltéptük a nagy papírládákat, és a gyűjtőcsomagolást szétcincálva előbányásztunk egy-egy példányt a nyolc különböző színű házzal kapható új Trodat Mobile Marker zsebbélyegzőből. Akkora rendetlenséget csináltunk, hogy azt büntetni kellene.

Szerencsére már véget ért a munkaidő, így senki nem nyitott ránk, senki nem hívott mentőt, és nem terjedt el rólunk az utcában, hogy megőrültünk. Egymás szavába vágva, egymást túlkiabálva – tényleg, mint az ovisok – próbálgattuk az új bélyegzőt, néztük, hogy fér el a zsebben, mennyivel nagyobb, mint egy pendrive (nem sokkal), és még szerencse, hogy egymás homlokára nem nyomkodtuk.

Ebből a zsebbélyegzőből most 8 Olvasó ajándékba kap egy-egy darabot. Hogy kik?

Lehet, hogy Ön is? Mindjárt kiderül!

Az eddigi Trodat zsebbélyegző is szép volt, elegáns, de ennyi mindent nem tudott.

Az új zsebbélyegző például egykezes. Ilyet – úgy tudom – még nem produkált a bélyegzős világpiac. A csíptetőjénél egyetlen gombot kell megnyomni, máris kinyílik és bélyegez. Addig marad nyitva, amíg nyomva tartják, utána magától összecsukódik.

A festékpárna cserélhető. Ezzel a pecséttel fekete, kék, piros, zöld vagy lila színű lenyomatot lehet készíteni. (Hamarosan pedig többszínű lenyomat készítésére is alkalmas lesz.)

Így működik:

zsebbelyegzo_hasznalata

Szóval rögtön próbálgatni kezdtük, de mivel az üres bélyegzőházzal nemigen lehet mit kezdeni, úgy döntöttünk, minden színhez készítünk egy szöveglemezt, és úgy próbáljuk ki, hogyan lehet használni.

Mániám, hogy a Trodatnál egyébként roppant következetesen tesztelt, ezerszer nyúzópróbázott és az eredmények alapján ugyanannyiszor finomított bélyegzőket még az első darab értékesítése előtt töréstesztelem. Ez egyrészt azt jelenti, hogy kipróbálom, hogy extrém – ámde rendeltetésszerű – használat mellett mennyit bírnak, majd megnézem, mi történik, ha nem rendeltetésszerűen használják őket. (Például sajnálom, hogy nem vettem videóra, amikor egy Professional Line fémbélyegzőt csak azzal tudtunk tönkretenni, hogy néhányszor rácsuktunk egy vasajtót. Előtte még az emeletről is ledobtuk. Erről egyszer készítek egy videót!)

Tehát nyolc bélyegző munkatesztje következett.

Na de mit írjunk a szöveglemezre?

Írjunk szlogent! Nyolc szlogent!

Szlogent írni angolul a legkönnyebb – fura, de igaz. Néhány perc alatt az alábbi reklámszövegek születtek:

zsebbelyegzo_piros1. "Mobile Marker 100% guaranteed or your money back!"

azaz:

"A Mobile Marker zsebbélyegzőre 100 százalék pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!"

  

zsebbelyegzo_fekete2. "Mobile Marker – when the 2nd best isn't good enough."

vagyis:

"Mobile Marker – amikor a második legjobb nem elég jó."

  

zsebbelyegzo_zold3. "Pocket stamp has more fun."

Ez nagyjából annyit jelent, hogy

"A zsebbélyegző jópofább."

  

zsebbelyegzo_kek4. "I wouldn't leave the house without a Mobile Marker."

 Ez azt jelenti, hogy:

"A zsebbélyegzőm nélkül ki nem mozdulnék otthonról."

  

zsebbelyegzo_lila5. "Buy pocket stamp – start living!"

Elismerem, itt már egy kicsit elszaladt velünk a ló, de nagyon élveztük az ötletelést. Ez a mondat azt jelenti, hogy

"Vásároljon zsebbélyegzőt, és kezdjen el (igazán) élni!"

  

zsebbelyegzo_citromsarga6. "Get Mobile Marker before your friend gets!"

A sárga színről ez jutott eszünkbe:

"Szerezze meg ezt a zsebbélyegzőt előbb, mint a barátja!"

  

FIGYELEM! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

Az utolsó két szlogen annyira őrült, hogy korhatárhoz kellene kötni.

zsebbelyegzo_narancssarga7. "I lost weight with my Mobile Marker."

Azaz:

"Úgy szabadultam meg a súlyfeleslegemtől, hogy a Mobile Marker zsebbélyegzőt használtam."

Ez csak látszólag átverés! A valóságban tényleg igaz, hogy ez a zsebbélyegző nem csupán kisebb, mint a többi pecsét, de könnyebb is. Egyébként akkora, mint egy öngyújtó, mégis elfér rajta 5 sor szöveg, azaz például az Ön cégének a neve, székhelye, adószáma, cégjegyzékszáma és még egy sor, ami lehet bankszámlaszám vagy telefonszám, akár webcím, bármi. Egy öngyújtónyi bélyegzőben.

Apropó, öngyújtó! Innen jött a nyolcadik szlogen a kedvenc színemhez:

zsebbelyegzo_ezust8. "I quit smoking with pocket stamp." – Igaza van, ez már mindennek a teteje, de ezt nem hagyhattuk ki. "A zsebbélyegző segítségével leszoktam a dohányzásról." Ez nem akkora őrültség, mint amekkorának elsőre hangzik, hiszen ha valaki az önygújtója helyett ezt a bélyegzőt hordja az ingzsebében, előbb-utóbb rá fog döbbenni, hogy a Mobile Marker használata sokkal egészségesebb, mint a dohányzás…

Szóval elkészült a 8 zsebbélyegző szöveglemez, és két napja ezekkel a bélyegzőkkel szórakozunk. Már annyit nyúztuk őket, mint egy átlagember 2 év alatt. Köszönik, jól érzik magukat.

Szórakozzon velünk Ön is!

Írjon egy szlogent – akár magyarul, akár angolul, és küldje el nekünk! Az első nyolc szolgenért, amelyet a blogba írnak, egy-egy zsebbélyegzőt adunk ajándékba.

Mi a teendő, ha indulni szeretne az első Mobile Marker Szlogeníró Versenyen?

1. Írjon egy jó kis szlogent a Mobile Marker Zsebbélyegzőről!

2. Ezt a szlogent írja be egy blogbejegyzésbe. Az e-mail címét csak mi látjuk, senkinek nem adjuk ki, de ezen keresztül tudjuk majd felvenni Önnel a kapcsolatot.

3. Minden színből egyet lehet megnyerni, ezért minél hamarabb beküldi a szlogent, annál nagyobb a választék. Adja meg a hozzászólásában, hogy melyik színt szeretné megkapni! Még bármelyiket választhatja!

4. A bejegyzés azonnal megjelenik, amint Ön a hozzászólását jóváhagyta. Röviddel ezután e-mailben megkeressük Önt, hogy egyeztessük, milyen címre és milyen szöveggel küldhetjük Önnek az ajándék zsebbélyegzőt.

FIGYELEM!

Az akció csak ma, február 29-én 16 óráig érvényes, és csak az első nyolc szlogenért jár ajándék zsebbélyegző! Legyen tehát gyors, mert ilyen most sokáig nem lesz (február huszonkilencedike is csak négy év múlva lesz legközelebb).

Egy versenyző egy bélyegzőt nyerhet – ez csak azért fontos, hogy minél többen kapjanak lehetőséget.

Hogy miért érdemes ilyen zsebbélyegzőt szerezni? Azért, mert "Your Mobile Marker will love you forever!"

Mit tegyen, ha lemaradt?

Ne essen kétségbe! Ha nem fért bele a határidőbe, vagy megelőzte az első nyolc szövegíró, itt rendelhet zsebbélyegzőt.

Utóirat:

Majd figyelje a konkurens gyártókat, fogadok, hogy rövidesen ott is történni fog valami zsebbélyegző ügyben – ez már csak így szokott lenni. Egy kicsit más, egy kicsit egyszerűbb, egy kicsit olcsóbb anyagokból, egy kicsit gagyibb – egyszóval "ugyanaz, csak olcsóbb". Majd meglátja, én előre szóltam…

Jó ötletelést!

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

54 hozzászólás

  1. Diszlexia szakértő

    Trodat – zsebemben az életem

  2. Diszlexia szakértő

    Trodat zsebbélyegző – Hát nem kényelmesebb?

  3. Diszlexia szakértő

    Elegancia a zsebben – Trodat zsebbélyegzők

  4. bélyegző expressz

    Köszönöm a játékot!

    Álljunk meg gyorsan! Egy szabályt nem rögzítettem! Egy versenyző egy bélyegzőt kaphat – nem volt egyértelmű, ezért Kolos két bélyegzőt kap, de maradt még hét, mert így fair. (Gyorsan rögzítettem a szabályt a cikkben.)

  5. Laci

    Nekem lenne egy, de ne rúgjatok ki a blogról, köszi!

    „Nincs megelégedve önmagával? Sajnos ezen mi sem tudunk segíteni! A bélyegzőjének viszont adjon esélyt…!”

  6. bélyegző expressz

    Oké, Kolos, akkor hármat, mert mire ezt leírtam, már 3 bejegyzést írtál.

    Szóval Kolos gyors volt és szerencsés, de még van 7 bélyegző – Kolos azért kap hármat, mert a szabályok nem voltak egyértelműek, és ami jár, az jár.

    Kösz, Kolos! (Azért még írhatsz!)

    Válassz színt!

  7. bélyegző expressz

    Laci, nem vagy kirúgva!
    Válassz egy színt, és küldd el, mit írjak a bélyegzőre.

  8. Péter

    Ha a bélyegződ kicsi, arra még büszke is lehetsz!

  9. Laci

    oké, még egy, de most a komolyság jegyében:

    „pocket stamp- két ujjnyira a láthatóságtól”

  10. Laci

    Szia Attila!

    A választásom színben biztos feketére fog esni (közel áll a lelkiismeretemhez:) a szövegen még erősen gondolkozom

  11. Diszlexia szakértő

    Szia Attila!

    Eszembe sem jutott, hogy mind a három ötletért kérjek egy-egy bélyegzőt.
    Elég lesz egy is, de köszönöm a korrektségedet.

    Kolos

  12. Vidi Rita

    Húúú, nagyon szuper szlogeneket találtatok ki:))

    Az enyém:

    „A rúzsom mellett a másik legfontosabb a zsebemben.”

    Ez olyan nőies nem?:))))

  13. Laci

    csak a játék kedvéért!

    „pocket stamp-új korszak a zsebelésben”

    „pocket stamp-egy apró orvosi csoda”

    „pocket stamp-fél kézzel a cégemért”

  14. bélyegző expressz

    Szia, Kolos!

    Tudom, hogy nem kapzsiságból írtál, viszont ami jár, az jár! Három bélyegző az ajándékod, én pedig örülök, mert háromszoros reklámfelület nekem, ha tripla mennyiségű pecséttel jársz-kelsz a világban.

    Szóval hármat rendelj, annyi jár!

    Üdv és jó hétvégét!

  15. Emil

    Szia Attila!

    Trodat – zsebedben az üzlet

    Trodat – üzletre készen

    Zsebnyomda – Vigyázat, csak felnőtteknek!

    Üdv, Emil

  16. bélyegző expressz

    Ilyen gyorsan nem tudok gépelni.
    Számoljunk!

    Kolos, Laci, Péter, Rita, Emil – öt nyertes.

    Maradt még 3 ajándék bélyegző. Azaz 80 perc alatt öten nyertek, úgyhogy jó lesz sietni.

    Jó szlogeneket írtok, csak így tovább!

    Köszönöm mindenkinek!

  17. Dundi

    Hali Attila!

    A szlogen: Ez ugyan zsebbe megy, de ha kijön ……. ámulatba ejt!

  18. bélyegző expressz

    Már csak 2 bélyegző maradt!

    Kösz, Dundi!

    FIGYELEM!

    Mindenkinek e-mail ment, kérlek, ellenőrizzétek. Minden levélben benne van, hol és hogyan tudjátok megadni a nyeremény bélyegző szövegét. Ha még ma délután 4 előtt megadjátok az adatokat, hétfőre (sajna a hétvége miatt nem megy hamarabb) Nálatok lesz a bélyegző.

    Nem győzöm elégszer köszönni a szlogen ötleteket.

  19. Guszti

    Válaszd ezt, és nem csak a bélyegződ lesz mobil!

  20. János

    „Ezeket mindíg magammal viszem:
    Svájci bicska, usb kulcs, zsebbélyegző”

    „Zebbélyegző – vigyázz rá, mert kicsi!”

    „A nevem bélyegző. Zsebbélyegző.”

    „R2D2 is megirigyelhetné – zsebbélyegző”

  21. Guszti

    Versenyen kívül:
    Mobil üzlethez mobil bélyegző!
    Mobil bélyegzövel lesz stabil az üzleted!
    Azonnali döntés: mobil bélyegző!

  22. I_M_I

    Lehet, hogy már lecsúsztam az ajándékról?

    De azért:
    „ahol méret a lényeg!”

  23. bélyegző expressz

    Brrrr (csengőszó)! Elkelt a 8 ajándék bélyegző!

    (I_M_I – sajna, megelőztek… – viszont kösz a szlogent!)

    De senki ne essen kétségbe!

    Aki még ma délután 4 óráig szlogent ír, és még ma leadja a megrendelését (mindkét feltétel ma kell, hogy teljesüljön), kedvezménnyel vásárolhat:

    a zsebbélyegzője mellé kap egy ajándék festékpárnát, azaz csak a bélyegző árát számlázzuk, de egy zsebbélyegzőt és egy festékpárnát küldünk. (Nettó 10.000.- forint feletti megrendelés esetén a kiszállítás díjtalan, ennél alacsonyabb összegnél bruttó 1500.- forint.)

    Természetesen az a nyolc szlogeníró, aki nyeremény bélyegzőt kap, semmilyen költséget nem fizet, így a szállítási költséget sem (szép is lenne, ha az nem járna a nyereményhez!).

  24. I_M_I

    Attila,

    Így jár az aki dolgozik és nem blogozik.
    Elmennek mellette a lehetőségek 🙂

    „csak egy katt, és máris platty”
    Na jó, ez nagyon gáz volt.

    Bélyegző méretei:
    – normál
    – kicsi
    – mini
    – egykezes
    és Trodat Zsebbélyegző

  25. Laci

    „páratlan kéz egy páratlan nyomathoz”

  26. LinkUnderground

    Trodat zsebbélyegző mély „nyomott” hagy önben!

  27. bélyegző expressz

    Kolos, Laci, Péter, Rita, Emil, Dundi, Guszti, János – ők a nyolc nyertes.

    Akiktől már megérkezett a megrendelés:

    – Kolos,
    – Laci,
    – Péter,
    – Rita,
    – Guszti jelezte, hogy még gondolkodik a szövegen,
    – János megrendelése is megérkezett közben.

    Várom még

    – Emil
    – Dundi

    megrendelését.

    Ha valaki nem kapta meg a válasz e-mailt, kérem, itt jelezzen.

    Köszönöm a játékot!

    Utóirat:

    Ha megkaptátok a bélyegzőt, és ki is próbáltátok, ne fogjátok vissza magatokat, bátran írjatok véleményt!

    Üdv:

    Horváth Attila

  28. Szórólap titokgazda

    Attial!

    Ez igazi W.Gáboros volt. 15 óra 12 van és mégis lecsúsztam róla!…Megyek rendelni.

  29. bélyegző expressz

    Ez rangos elismerés volt, köszönöm!
    Büszke vagyok rá! (Elnézést, nem szép dolog büszkének lenni nagyobb hallgatóság előtt, de tényleg jólesett.)
    Szó, ami szó, 1 óra 50 perc alatt elment az első 8 bélyegző.

  30. Szórólap titokgazda

    Attila!

    Nem engedi a rendszer beírni a lenyomat mintára a cégadatokat. Átklikkel a megrendelésre.

  31. bélyegző expressz

    Az úgy rendben van!
    De biztos, ami biztos, menjünk lépésenként.

    1. A webáruház címlapján kint van a zsebbélyegző. Kattints a képre! (Ha a „Tovább” gombra kattintasz, akkor egyből a lenyomatmintához kerülsz. Az is jó.)

    2. Ha a képre kattintottál, akkor megjelenik a zsebbélyegző a teljes képernyőn. Itt kattints a „Tovább” gombra. Most ugyanott vagy, mint akkor , ha a címoldalon a „Tovább” gombra klikkeltél. Tehát most látsz egy lenyomatmintát, amit még nem tudsz szerkeszteni.

    3. Kattints a szöveges mintára. Erre feljön a színválaszték. Válassz házszínt és lenyomat színt. Ha megvan, akkor klikk a „Kiválasztás” gombra.

    4. MOST tudod szerkeszteni a szöveget.

    Ha elakadsz, csak jelezz.

  32. Guszti

    A vers címe:
    Zsebbélyegző

    Láss csudát: zsebbélyegző!
    És a kérdés: mire kell „Ő” ?
    Az ötlet nem elvetendő,
    Mert erre jó a zsebbélyegző:
    Ügyvédeknek a bíróságon,
    Sofőröknek a határon,
    Diákoknak a vizsgákon,
    A sznoboknak bármi áron…
    Még Pistánk is ilyet venne,
    csak a színnel bajban lenne.
    A fejéhez ugyan a lila menne,
    ha a sárga ott nem lenne…
    Az irígység mélyről jövő,
    Talán nem is szégyellendő,
    Az utánzás kerülendő,
    Na!
    Látod Pistánk?
    Erre is jó a:
    TRODAT ZSEBBÉLYEGZŐ !

  33. bélyegző expressz

    Guszti, a vers után senki nem fogja elhinni nekem, hogy nem vagy az üzlettársam. (Pedig tényleg nem!)

    Köszönöm a rengeteg eredeti ötletet!

    A svájci bicskás és a női táskás (oké, eredetiben női zseb) verziót érzem a legtalálóbbnak, de mindben van egy-egy jó gondolat.

    Örök hálám!

    A bélyegzők elindultak, használjátok őket egészséggel! Aki még nem adta meg a szöveget, ne feledkezzen meg róla!

    Kellemes hétvégét!

  34. Laci

    Guszti!

    Ebben a műfajban eddig Varró Dánielre esküdtem, de most megemelem a kalapomat.
    Üdv: Laci

  35. Guszti

    Attila!

    …én a jó ötletek üzlettársa vagyok.

    Ezt a szlogenversenyt, ezt a szuper ötletet így nem hagyhattam szó nélkül.

    Sutácska szösszenetemmel mindössze gratulálni szerettem volna annak, aki egy tőlem ilyen távoli eszközt, mint a zsebbélyegző, ilyen jó ötlettel tud a piacra bevezetni.

    Ritkán használok bélyegzőt, de ha munkám során mégis szükség lenne rá, az biztosan egy zsebbélyegző lesz…

  36. Guszti

    Hahó Laci!

    …akkor legközelebb találkozzunk egy kalapos blogban!

  37. Langmár Zsuzsanna

    Gratulálok Attila a zsebbélyegző kampányhoz!
    Ilyen rövid határidővel ennyi motivált hozzászólót csak ilyen jó ötlettel tudtál megmozgatni.
    A zsebbélyegző egyébként nagyon jól néz ki, és az ára is barátságos.

  38. Diszlexia szakértő

    Egyébként mi lesz a szlogenek sorsa? Használod majd valahol?

    Kolos

  39. Vidi Rita

    Halihó!

    Hát, én olyan izgatott lettem fél perc alatt, mint valami kisgyerek:)

    Nem is gondoltam volna, hogy ma ilyen jó dolog fog történni velem!
    Köszönöm szépen Attila!
    És köszönöm szépen Trodat Zsebbélyegző!:)))

  40. El Lobo - A farkas

    Huh, lekéstem néhány órát a határidőről!
    De a gratulációról nem késtem le: ez az igazi marketing!

  41. bélyegző expressz

    Üdv Mindenkinek!

    Elnézést, amiért mindeddig hallgattam: péntek délután pánikszerűen elrobogtam a családdal, és egész hétvégén most látok először számítógépet.

    Sokan gratuláltak – ez nagyon jólesik, köszönöm, hogy Nektek is öröm, ha valami jól megy.

    Zsuzsa, bevallom, engem is meglepett, hogy milyen rövid idő alatt milyen sokan írtak. Tudtam, hogy sokan lesztek, de így is – nagyon kellemes – meglepetés ért.

    Kolos, kérded, mi lesz a szlogenek sorsa: nos, ez a bélyegző hosszú eletű lesz a piacon, ezért szeretném minél jobb szlogennel reklámozni, valószínűleg nem is eggyel. Ehhez volt szükség az ötleteitekre, és köszönöm, nagyon sok segítséget kaptam! Sosem tudok a saját termékemre igazán vevőként nézni, ehhez túl régen foglalkozom bélyegzőkkel. Ezért (is) nagy dolog, hogy segítetek ötletelni. Még egyszer köszönöm!

    Rita, ha már a hálálkodásnál tartunk, én meg nagyon köszönöm a rendkívül profi szoftvereladást az összes háttérsegítséggel együtt! Megerősítettél abban a hitemben, hogy csak profiktól szabad vásárolni. Ehhez továbbra is ragaszkodni fogok.

    Laci (=El Lobo, A farkas), mivel Benned marketing szakembert tisztelhetek (-ünk), szakmailag is sokat jelent a látogatásod. A baráti figyelem pedig ennél is jobban esik, köszönöm!

  42. Mozsár Gabi

    Na, így jár az, aki február 29-én szökőnapot tart, elszökik a családjával és nem dolgozik, nem nézi a blogokat. Bizony lemaradtam. Úgyhogy megyek rendelni…
    Csak azt nem értem, hogy-hogy csak most jutott eszébe ez a Trodatnak?!

    (Hm… Ezt tekintheted akár szlogennek is!)

    Gabi

  43. bélyegző expressz

    Szia, Gabi!

    Az a helyzet, hogy eddig is volt Trodat zsebbélyegző, csak most teljesen áttervezték. Egykezes lett, a teljes párnaszín választék rendelhető, és nyolcféle színű bélyegzőházzal kapható.

    Viszont ha eddig nem hallottál a korábbi verzióról, az azt jelenti, hogy nem kapta meg a méltó hírverést.

    Ezen talán most sikerül változtatni.

    Utóirat:
    Az el-szökőnap remek ötlet! Kár, hogy csak négy év múlva fogom tudni kipróbálni…

  44. Edélyi Norbert

    A „haszon” maradt ki belőle, mi hasznom abból ha van egy ilyenem: hogy mindig nálam van, azaz mondjuk bárhol meg tudok kötni egy szerződést. Egy ingatlanos barátomnál pl mindig van megbízási szerződés, neki tök jól jönne ez.

    Volt egy biztosítási ügynök barátom is, ő egy liftben/vécében, és ilyen hülye helyeken is képes volt biztosítást eladni.

    „Akár egy liftben is eladhatsz,
    Trodat zsebbélyegzővel”

    Ez mondjuk béna, de a lényeg ilyesmi.
    A határidőről persze lecsúsztam..
    A helyzet blogértesítőért kiállt!

  45. Mozsár Gabi

    Tényleg nem találkoztam még ilyen zsebbélyegzővel. Mondjuk nem is nagyon keresgéltem. Viszont mindig idegesített, hogy egy böszöm nagy bélyegzőt kell magammal hurcolnom. Mert hogy sohasem itthon használom.

    El-szökőnapot pedig lehet bármikor tartani! A február 29. jó ürügy volt rá. Gyerekeimnek is nagyon tetszett az ötlet. Kicsit aggódtak, hogy mit fognak szólni az iskolában, de azért olyan nagyon nem.
    Gabi

  46. bélyegző expressz

    Szia, Norbert!

    Kösz a szlogent! Egyébként igazad van, ezt az előnyt nem említettem.

    „A helyzet blogértesítőért kiált” – de hiszen van blogértesítő, csak iratkozz fel rá. (Ott van a lap jobboldalán…)

    Minden kérésed ilyen hamar teljesüljön!

  47. bélyegző expressz

    Szia, Gabi!

    (Bocs, hogy időrendben és nem az etikett diktálta sorrendben válaszolok. Ez Hölgyekkel szemben udvariatlannak tűnhet, viszont nem válik követhetetlenné a beszélgetés menete.)

    Valószínű a szakmánk nem követett el mindent annak érdekében, hogy a vevők tudjanak a zsebbélyegzőkről. Ezt most igyekszem pótolni.

    Ha a vevő valamit nem tud, az a legtöbbször az értékesítő hibája.

    Az el-szökőnap ötletét megjegyeztem, köszönöm!

  48. Emil

    Attila,

    köszönöm az ajándék bélyegzőt, megérkezett!

    Valóban egy kézzel könnyen használható, nem is hittem, hogy a markomban elfér. Egy igazi ékszer!

    üdv,

    Emil

  49. Vidi Rita

    Most érkezett meg az enyém is, juhhééééé
    Még az én markomban is elfér, pedig kecses női marok:D (ugye nem csak nekem fura ez a szóösszetétel?:))

    Megvallom hősiesen, az első összecsukáskor majdnem becsíptem vele az ujjamat, nem gondoltam, hogy ilyen könnyen csukódik:))

    Férjemnek egyből felcsillant a szeme: csiptetős! Nadrágszíjra lehet akasztani!

    Ez egy csodacucc:)
    Még ez jutott eszembe:
    „Vigyázz, mert Trodat zsebbélyegző van nálam, és nem félek használni!”
    :))

  50. bélyegző expressz

    Ezek szerint érkeznek a futárok.
    Örülök, hogy tetszik a zsebbélyegző! Használjátok egészséggel! Sok nagy összegű számlát pecsételjetek vele!

  51. Diszlexia szakértő

    Attila!

    Megérkezett a bélyegző!
    Köszi!

    Illetve helyesbítek! Megérkezett a három bélyegző! Köszi! Köszi! Köszi!
    Nekem most nagyon jó, mert egyet az ingzsebembe teszek, egyet a farzsebembe, egyet pedig a kabátzsebembe. Gondoltam rá, hogy adok egyet a kolléganőmnek is, de neki már van egy igazán profi Trodat fémbélyegzője, amin nem csak a cégadatok, de még egy kis reklám is elfért. (Mondjuk ez nem igazán zsebméret!)

    Kazal Kolos

  52. bélyegző expressz

    Szia, Kolos!

    Ha arra a nagy Trodat bélyegzőre gondolsz, amelyiket legutóbb rendeltél, nos, az valóban nem kis darab. Az inkább egy önvédelmi fegyver benyomását kelti, és elfér rajta a Háború és béke. Az irodában mi is olyat használunk.

    (Egy aforizma Woody Allentől: „Részt vettem egy gyorsolvasó tanfolyamon. A Háború és békét 20 perc alatt olvastam el. Oroszokról szól.”)

    A 3 zsebbélyegzőből szerintem egyet tegyél zsebre, egyet tegyél a kesztyűtartóba, egyet pedig adj a könyvelőnek. Így akkor is lesz Nálad bélyegző, ha a másik öltönyödben mész, és elfelejtesz átpakolni (akkor ott van a bélyegző a kesztyűtartóban), meg akkor is, ha ebben az öltönyödben mész, de nem kocsival, hanem gyalog vagy taxival.

    A könyvelőnél pedig mindig legyen bélyegző, mert az úgy egyszerűbb.

  53. Vfair

    Rita Shrek-es szlogenje tetszik nagyon! 🙂
    Gratulálok a bevezető promóhoz.

    Szimpatikus a bélyegző – lehet, hogy mi is beleszerelmesedünk.
    Viszont biztos, hogy jó ötlet a kesztyűtartóban tartani? (Oké, ez úgyis csak Kolos problémája most, mert neki van három:)

  54. bélyegző expressz

    Oké, igazad van, a kesztyűtartó nem biztonságos – vissza is vonom gyorsan!

    Soha ne tartsunk a kocsiban olyan dolgokat, amelyekért kár lenne, ha ellopnák őket.

    Módosítok: egyet az egyik zakó zsebébe, egyet a másikba, egyet a könyvelőnek.

    Kösz az észrevételt!