Soha nem értettem, férfiember hogy kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell húzni egy csavart, vagy el kell vágni egy madzagot, ki kell nyitni egy üveget (praktikusan alkoholtartalmút), villanyt kell szerelni, és le kell csupaszítani egy vezetéket, csúzli ágast kéne vágni a gyereknek, ő meg áll bután, mert nincs mivel. Kellene mindjük mellé egy Matula bácsi, aki minden ilyen helyzetben odadörmögné: "Ja fiam, akinek nincs bicskája…"

A múltkor az iskolából hazafelé a gyerekem azt mondta, hogy éhes. Lehettem volna szigorú, hogy "ki kell bírni hazáig", de amilyen ebédet kapnak a közétkeztetésben, attól egy köztörvényes bűnöző szíve is ellágyulna.

Így inkább bementem vele a közértbe, vettem egy kiflit meg egy májkrém konzervet, leültünk egy padra, és 2 perc alatt készítettem neki egy olyan fain májkrémes kiflit, hogy most is mindjárt kenek egyet magamnak is. És ebben nem is az a lényeg, hogy

• a gyerekem végre evett,
• nem a Mekibe kellett bemenni,
• nem chipset vettem neki a boltban vagy csokit,

hanem az, hogy ezek apa-fia pillanatok. Kiszállunk a világ (ab)normális körforgásából, leülünk, elő a bicskát, felvágom a kiflit, kinyitom a konzervet, és már kenem is. Közben pedig beszélgetünk. Mint apa meg a fia. A bicskát megtörlöm a stanyiclibe, és megy vissza a zsebbe. Ilyenkor vagyok hálás az ehetetlen menzakajáért. Mi lenne velünk, ha a Gundelből érkezne az ebéd?

Föld, kaland, ilyesmi

Hogy mennyire nem múlik el nyomtalanul egy ilyen kaland, arra bizonyíték az, hogy aznap este a fiam már a saját kis zsebkésével ült a vacsoraasztalhoz, mert férfiember bicska nélkül… Rendes apa ugyanis vesz a gyerekének is svájci bicskát. Nyilván nem vagyok mániákus, ahogyan azt a feleségem állítja, csak előrelátó, hogy már jó régen, talán a srácom kétéves korában megvettem, és eltettem iskolás éveire azt a Victorinoxot, ami kifejezetten gyerekeknek készült. Nem hegyes, tehát nem szúrja vele meg magát. Viszont minden van rajta, ami egy gyerkőcnek kell: penge, konzervnyitó, csavarhúzó, sörnyitó (kólához egyelőre), fogpiszkáló – amit nem illik használni, de nagyon praktikus – és csipesz.

Én magam soha sehová nem megyek bicska nélkül. Színházba, templomba sem. Repülőgépre is csak azért nem viszem fel, mert… szóval azt már nehéz megmagyarázni. És nemhogy nap, de óra is alig múlik el úgy, hogy ne használnám. Ez egy szerszám-arzenál, és mindig kell. A mini csavarhúzójával eddig tucatnyi szemüveges ismerősömet húztam ki a csávából, amikor kétségbeesetten kerestek valamit, amivel meg lehetne húzni a szárán azt az apró kis csavart. (Ja fiam, akinek nincs bicskája…)

Mindenféle cucc meg kütyü

Persze én eleve kütyümániás vagyok. A feleségem sosem érti, hogy amikor kirándulni megyünk, miért pakolom tele a hátizsákomat olyan dolgokkal, mint

• konzervdoboz méretű alkoholos főző (2 sörösdobozból is készítettem már bicskával, de ez speciel gyári),
• 15 méter paracord (ez ejtőernyő zsinór, ami nagyon vékony, de piszok erős, és sáros helyen remekül fel lehet rá akasztani a hátizsákot, ha megállunk, de ha leszakadna az ég, menedéképítéshez is remekül jön, ha íjat faragunk a gyerkőcömmel, ebből készül rá az ideg, szóval kell)
• iránytű
• elsősegély készlet (apró, de minden van benne)
• kullancskiszedő
• zsebbe való varrókészlet (láttam én már turistát kirepedt gatyával)
• karabinerek
• síp
• tűzszerszám és gyújtós (utóbbi vízhatlan szelencében)
• powerbank a telefonhoz
• gyertya
• gyalogsági ásó (tenyérnyire összecsukható)
• öklömnyire összehajtható esőkabát (nyáron, 30 fokban is)
• fejlámpa (nappal is, mert mi van, ha ránk sötétedik).

Ez a sok apróság a hátizsákom – amit amúgy is vinnék – kisebb zsebeiben bőven elfér, semmitől nem veszi el a helyet. Súlya is alig van. És minden alkalommal szükség szokott lenni legalább két-három dologra a nem banális kütyük közül is. Hogy éppen melyikre, az a helyzettől függ. De azért viszem mindet, hogy semmi ne érjen váratlanul. Amikor pedig eljön az én időm, és szükség van valamire a felszerelésből, sosem mulasztom el felhívni a feleségem figyelmét arra, hogy lám, most bezzeg hogy enne bennünket a fene, ha ezt el nem hozom. Mert persze a forró tea vagy frissen főzött kávé jólesik az erdőben, naná. Mert ilyet is tudok, és persze én cipelem az összes pléh bögrét is. Ami induláskor még a "nem kell az" kategória, a pihenőhelyen meg a "kérek még". És a fejlámpa is milyen jól jött, amikor a sötétben meg kellett keresni a kulcsot!

Bölcs ember nem kel útra úgy, hogy mindent magával ne vinne, amire szüksége lehet.

És itt jön egy leheletfinom váltás, hogy senki észre ne vegye, hogy hazabeszélek, de azt azért mindenképp el kell mondanom, hogy az üzleti arénába be nem lépnék zsebbélyegző nélkül, mert az a bélyegzők svájci bicskája. Milyen kínos már az, amikor az ember szerződni akar, vagy – ahogy én a múltkor – összetalálkozik az utcán a postással, aki ajánlott levelet hozott, és csak pecséttel lehet átvenni. (Hoppá!!! Nem lesz itt papírmentes iroda még jó sokáig!) Nehogy ott álljon majd Matula bácsi, és azt dünnyögje:

Ja, fiam, akinek nincs zsebbélyegzője…

Tényleg, Önnek már van? Ha nincs, vagy szeretne még egyet, kattintson ide, rendelje meg a Trodat Mobily Printy zsebbélyegzőt, és a megrendelés végén, a megjegyzés rovatba írja be ezt a kuponkódot: "SVÁJCI BICSKA 2015", és most 1500,- forintot visszaadunk a bélyegző árából.

FIGYELEM!

Ez az akciós kuponkód 2015. december 11., péntek éjfélig leadott megrendelések esetén váltható be.

Ha csak egy percet beszélhetnék a zsebbélyegzőről, akkor ezt mondanám: