A szegény embereknek nagy tévéje, a gazdagoknak nagy könyvtára van. (Jim Rohn)
Amióta az okostelefon bárhol előkapható, nem veszek nyomtatott újságot, mert abban tegnapi hírek vannak, engem meg az érdekel, ami most történik. Egyébként is egyre többet olvasok elektronikusan tárolt és egyre ritkábban hagyományos, papír alapú szöveget. De van egy nagy becsben tartott könyvtáram, és még mindig sok könyvet veszek. A könyvnek, mint a bélyegzőnek lassú halála lesz, és úgy hiszem, soha nem is fog eltűnni.
Azaz mégis. Több évtizedes tapasztalattal azt figyeltem meg, hogy a könyv csak egyféleképpen tud eltűnni – ha kölcsönadom, és nem kapom vissza. Semmit sem gyűlölök jobban, mint azt, amikor az ilyesmit nekem kell számon tartanom.
De megvan az ellenszer, ráadásul remekül működik!
Ha kölcsönadok egy könyvet, egy darabig nem is illik rákérdezni, hogy az illető elolvasta-e már. Egyébként megfigyeltem, hogy a könyvek fontossága pulzál. Amikor az ismerősöm, meglátja a könyvespolcomon, akkor azonnal van rá szüksége. Nem ér rá elmenni érte a könyvesboltba, nem ér rá megrendelni, most kell. Amikor pár hét múlva diszkréten rákérdez az ember, hogy „na, hogy tetszik?” (=”Elolvastad már? Mikor szeretnéd visszaadni?”), akkor jönnek a kitérő válaszok. Hogy ááá, rengeteg dolgom volt, bocs, de nagyon fontos (=”Eszemben sincs még visszaadni!”) , úgyhogy hamarosan, csak ki se látszom a… Ez az a fázis, amikor a könyv már cask nekem fontos, neki nem.
Ismerős?
Megfigyeltem, hogy az ilyen beszélgetéseket nagyon finom érzékkel kell időzíteni. Mert nem lehet túl gyakran megismételni őket. Ezért eleinte mindig kell hagyni pár hetet, mert hátha az illető tényleg a könyvet olvassa. Aztán az első finom jelzés után – pofátlansági faktortól függően – megint várni kell pár hetet. És ha ekkor sincs szerencsénk, akkor érdemes szerezni a könyv helyett egy másikat, mert tuti, hogy soha többet nem adják vissza.
Miért nem?
Egyrészt azért nem, mert elég nehéz egy ilyen visszakéregetést menedzselni, másrészt azért, mert az ember felejt, és ha több könyvet is kölcsönadtam más-más embernek, egy idő után kezelhetetlenné válik az ügy.
A diszkrét rákérdezésekkel is illik óvatosnak lenni. Ne legyen kínos az időpont, lehetőleg legyen más ürügy is a hívásra, hogy ne tűnjek már kicsinyesnek, amiért a rongyos könyvemért hívogatom. Elég nehéz jó ürügyeket kitalálni. Amikor elfogytak a jó ürügyek, mentő ötletnek ott van még az, hogy „átjöhetnétek hozzánk valamikor, úgyis régen találkoztunk”. De ennek meg mi a vége? Átjönnek, ott vannak egész este, a könyvet meg persze, hogy nem hozza magával. „Otthon felejtettem, de egyik nap bedobom!” Jaja. És ha megkérdezem, hogy tetszett, akkor vagy kiderül, hogy még nem volt rá idő (mármint bevallja, hogy nem olvasta), vagy ködösít, hogy „aha, vannak benne jó gondolatok, de el kéne olvasni még egyszer, hogy többet tudjak mondani róla”.
Egy ilyen beszélgetés után bátran el lehet indulni a könyvesbolt felé.
Mert mi is fog történni a könyvvel?
Az ismerősöm már tuti, hogy nem fogja magától visszahozni, mert miért is ez lenne neki a legfontosabb. Szólni már nem lehet, mert annyira ciki, hogy már ezerszer szóltam. Már hívtuk őket vacsorára is, ettek, berúgtunk, könyv sehol. Ha most szólok, az már annyira kellemetlen. Á, inkább veszek másikat.
És ez a rohadék megtartja a könyvemet, és még nyugodtan is alszik. Mert elfelejti, hogy az enyém. Mire tényleg olvasni kezdi majd – ha valaha -, rég elfelejti, hogy tőlem kapta kölcsön. Tiszta lelkiismerettel fogja végigolvasni, esetleg még alá is húzogatja benne a lényeget. Még az is lehet, hogy kölcsönadja másnak, és amilyen rohadt mázlista, ő persze visszakapja!
De ennek most vége!
Mert az Ex Libris bélyegző beletipor a lelkiismeretébe. Mindennap szembesíti vele, hogy ezzel a könyvvel nekem még tartozik.
Az Ex Libris bélyegzőt a könyv belső, fehér borítólapjára érdemes nyomni. A lenyomat készülhet hagyományos bélyegzővel, többszínű bélyegzővel vagy dombornyomóval. Egyik jobb, mint a másik. Ráadásul az Ex Libris dombornyomót a könyv olyan lapjaira is rá lehet még nyomni, ahol szöveg is van – hiszen a lap továbbra is olvasható marad.
Mire jó az Ex Libris bélyegző?
- Jól mutat a könyvekben. Az ember szereti látni, hogy ez a könyv a sajátja. Lehet azzal is játszani, hogy amikor megveszi/megkapja a könyvet, belenyomja az Ex Librist az első belső borítóra, amikor pedig kiolvasta, akkor hátulra is.
- A szimplán trehány barátok gyakran azért nem visznek vissza egy könyvet, mert már nem tudják, kitől kérték kölcsön. Ezen egyértelműen 100 százalékig segít az Ex Libris bélyegző.
- Ha véletlenül elhagyná a könyvét, és arra járna egy becsületes megtaláló, még az is előfordulhat, hogy visszaküldi. (Brit tudósok kutatásai szerint könyvet lopnak a legritkábban.)
- Az Ex Libris lelkiismeretre gyakorolt hatása lenyűgöző! Lehet, hogy nem kapja vissza a könyvét, de legalább mindennap rosszul alszik az a szemét, aki elvitte.
Közeleg a karácsony, lepjen meg valakit egy Ex Libris bélyegzővel! Aztán vegyen egyet magának is, úgyis sok könyvet fog kapni!
FIGYELEM! Soha ne használja az Ex Libris bélyegzőt e-könyv olvasóra vagy tabletre. Különösen a dombornyomót ne!
„FIGYELEM! Soha ne használja az Ex Libris bélyegzőt e-könyv olvasóra vagy tabletre. Különösen a dombornyomót ne!” – Tiszta Amerika :))
Szervusztok, nekem is ez tetszett a legjobban…
Kár hogy utólag nem lehet a bélyegzőt használni, mivel a pótolhatatlan könyveim tulajdonjoga megváltozott kölcsönkérés miatt.
Érdemes elolvasni Radnóti Miklós költő intelmeit is ez ügyben. A táblácska a könyvszekrényére volt akasztva.
http://radnoti.mtak.hu/hu/large/09-01.htm
Ebben a kérdésben Radnótival értek egyet.