Mindenekelőtt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem politikai állásfoglalást fog olvasni, hanem üzletit. És nem a taxisokról szeretnék véleményt alkotni, ők csak egy borzasztó rossz üzletpolitika állatorvosi lovai – ezért írok épp róluk. Meg azért, mert most épp aktuális. Tehát semmi bajom a taxisokkal, csak nagyon tanulságos a történet. És nem egyedülálló, csak – mivel ők mostanában szeretik feleleveníteni az 1990-es taxisblokád során szerzett élményeiket, és tüntetni járnak – jobban szem előtt van. Legalább közérthető.

Ha megértjük, mi a taxisok problémája, mi okozta (okozza), és hogyan szeretnének segíteni rajta, könnyen rátalálhatunk saját iparágunk problémáira is, és arra, hogy hogyan kell orvosolni azokat.

Azok számára, akik a krimiket is úgy olvassák, hogy odalapoznak a végére, elárulom: nem tüntetéssel – de azért érdemes elolvasni az egész írást.

Mi a taxisok problémája?

Több is van nekik. A következők:

• Sokan vannak. New Yorkban 11 ezer taxi van. Budapesten 8 ezer. Azt hiszem, ez jól szemlélteti az arányokat.
• Sőt, jóval többen vannak, mint amennyit a vevői réteg el tudna tartani.
• Olcsóbban kénytelenek dolgozni, mint amennyiért megéri.
• Ezért aztán nem éri meg taxizni.
• Kevesebb taxi kellene, de minden taxis úgy gondolja, hogy nem ő a létszámon felüli. A többiek azok.
• Kéne egy igazságos szűrő, amin fennakadnak azok, akik nem ide valók, hogy a többiek végre jól megérdemelt profitért, méltó körülmények között tudjanak dolgozni, és az utasok is jól járjanak.
• És a legnagyobb probléma: mástól várják a megoldást.

Hogyan alakultak ki ezek a problémák? Ki okozta ezeket?

A 80-as években, amikor a szocializmus utolsó kísérletet tett arra, hogy emberarcúnak mutassa magát, megjelenhettek az első maszek taxik. Aki tehette, elment fuvarozni, mert végre lett egy munkahelye, ahol ha többet dolgozott, többet keresett. Érthető: mindenkinek elege lett abból, hogy nem fizetik meg a teljesítményt. Itt megfizették.  A rendszer az adózás és a számlaadás szempontjából kialakulatlan és ellenőrizetlen volt, igazi aranybánya. Ráadásul a 80-as években még volt olyan probléma Budapesten, hogy kevés volt a taxi. Volt éhes tömeg, a kínálat jó darabig egyensúlyban tudott maradni a kereslettel.

Évtizedekig hagyomány volt, hogy ha valakinek nem volt ötlete, mit is vállalkozzon, de volt kocsija, elment taxizni. Persze, hogy túl sokan lettek. Ki okozta a problémát? Na ki? Hát aki sokan volt. Mielőtt elkezdenénk hülyének nézni a taxisokat, gondoljuk végig, mi megy a saját iparágunkban. Nem valami hasonló?

Egy biztos biznisz

Ez már-már közhely, mégis, mintha nem tudná a világ: minden iparág akkor fut fel, amikor a hiány egy helyre tereli az éhes tömeget. És mindig akkor válik rossz biznisszé, amikor már mindenki rájött arra, de még a hülyék is, hogy ez jó üzlet, és ebben kell vállalkozni. Ilyenkor jön a túlkínálat, esik a színvonal, az újonnan belépők pedig hagyományosan egy üzleti ötlettől remélik, hogy be tudnak törni a piacra: olcsón kezdenek dolgozni, eszetlenül olcsón. 

Mert amíg csak kicsit olcsóbban – és figyelem, itt kezdődik a szakma agóniája -, addig a nagyobbak, a régebben pályán lévők még lépést tudnak tartani az alacsonyabb árral. Mert ha nem is viszik le a tarifát, de év végén nem emelnek. Aztán legközelebb is csak kicsit emelnek. Már rég nyolcszoros a benzinár, de a fuvardíjak alig mozdulnak. Mert mindenki fél attól, hogy piacot veszít, ha árat emel. Ismerős?

Szóval először még csak kicsivel olcsóbbak, de amikor látják, hogy ez nem hoz elég kucsaftot, akkor jönnek a padlóárak. És itt veszíti értelmét az, hogy a többiek óvatosan bántak az áremeléssel. Mert így is meglesz az őrületes mértékű árkülönbség (ahogy a taxisoknál is meglett), csak már az sem dolgozik értelmes áron, aki egyébként drágább. Aki meg a legolcsóbb, az meg nem keres. Mielőtt kipusztulna a piacról, hogy helyet adjon három frissen belépő őrült árharcosnak, aki még hisz a hülyeség erejében, még tönkreteszi egy piac jól bevezetett árait. És kineveli azt a vevői réteget, amelyik egy lepusztult kocka Lada tarifájáért szeretne vadiúj fehér Mercivel utazni.

Egy iparág hanyatlása

Minden felfutó iparág először megfelelő profitrátával indul. Amiből egyrészt szépen fenn lehet tartani a vállalkozást, el lehet tartani a családot, jut nyaralásra, tartalékokra, és marad pénz a cég fejlesztésére is (taxisoknál új kocsira, mire a régi lefutja kilométereit). Na ezt a normális profitot kezdi ki az, amikor megjelennek az árharcosok.

Mert ők azt remélik az alacsony ártól, hogy majd olyan vonzó lesz, hogy minden vevő hozzájuk megy. Egyrészt ez nem igaz, mert sosem csak az ár dönt, másrészt nem biztos, hogy ezen az áron sokáig pályán lehet maradni. Az ár nem arról szól, hogy ki mekkora úszómedencét épít. És nem hiénaság beleépíteni a tisztességes profitot. Aki profit nélkül dolgozik, az rabszolgasorsot vállal. Mindaddig, amíg a vevő nem ingyen dolgozik, igazságtalanul várja el, hogy a szolgáltató ezt tegye.

Mégis van egy vevői réteg, aki kifejezetten erre utazik. Ezeket a vevőket tartják életben a padlóáras mohikánok. Úgy a taxisok között, mint minden más iparágban.

A kotta mindig ugyanaz

Többnyire az szokott történni, hogy megérkezik egy árharcos, és elindul padló áron. Hogy jó sokan észrevegyék, elkezdi ekézni a többi szolgáltatót, hogy ők drágán dolgoznak, mert uzsorás, rabló, kizsákmányoló banda. Ezzel összetrombitál pár ügyfelet, meg rontja a szakma megítélését, de meg nem fog gazdagodni.

A taxisok most azzal a problémával küzdenek, hogy annak idején túl alacsony volt a kerítés. Akinek volt kocsija, meg le tudta tenni a PÁV 3-at, már taxizhatott is. És ez most sem sokkal bonyolultabb. A magányos taxisok társaságokba tömörültek – aki tehette -, és így legalább már társaságok árharcolnak társaságokkal. Meg kell nézni, hol a legalacsonyabbak az árak. Sosem ott, ahol a legtöbb az ügyfél.

A taxisok tehát szenvednek, és közben árharcolnak. Még a nagy társaságok is óvatosak, nem mernek emelni, mert félnek, hogy ha túl nagy az árkülönbözet, már ügyfeleket veszítenek. A kicsik ugyan szenvednek a nem megérős padlóáraik miatt, de ők is félnek, hogy ha emelnének az áraikon, akkor végképp egyetlen érvük se lenne amellett, hogy miért is kellene pont őket választani.

És itt követik el a taxisok a legnagyobb hibát.

Mit?

Azt, hogy mástól várják a megoldást.

Mit szeretnének?

• Egységes tarifát. Természetesen magasabb árakat. Az árharcosok is, nátürlich.
• Egységes arculatot. Ez persze megint a kisebb társaságoknak kedvez: úgy fognak kinézni, mint a nagyok.
• Kevesebb taxit, mert a mostani létszám tarthatatlan.
• A kevesebb taxit adminisztratív úton szeretnék, vagyis olyan szabályozókat szeretnének, amelyek automatikusan kiszorítanák a létszámon felülieket. Na de ki legyen a létszámon felüli, és főleg milyen alapon?
• Mivel hiába van érdekképviseleti szervezetük, az pont egy szakszervezet (tehát gittegylet), egymással nem tudnak megegyezni. Úgy érzik, az állam vagy a főváros feladata, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyeket ők halmoztak fel. Természetesen hatékonyan és fájdalommentesen.

Jó kérdés, hogy ki legyen létszámon felüli. És nagy hiba, hogy mástól várják a megoldást, mert így mindig lesz valaki – akire nézve a szabályozás kedvezőtlen lesz -, akinek majd nem tetszik a rendszer. Persze mindenképp lesz, csak ezért majd nem a szakmának (vagy a szakszervezetnek) kell vállalni a felelősséget.

Van az a játék, amikor futkároznak a gyerekek a székek körül, és mindig kivesznek egyet…

Természetesen minden szigorítás azoknak kedvez, akik meg tudják fizetni azt, hogy megfeleljenek az új szabályoknak. Vagyis azoknak, akik eddig is tudtak felhalmozni némi tartalékot, amiből fejleszthettek. Bizony, egy új piaci szabályrendszer nem a padlóárasoknak lesz jó.

A legnagyobb baj, hogy az iparág – és ezzel más szakmák ugyanígy vannak – nem tudja szabályozni önmagát. Ha egy szakma erre képtelen, akkor annak vége van. Lehet futni az állambácsihoz, hogy oldja meg, amit egy iparág elrontott saját magának – itt nem születhet olyan megoldás, ami mindenki számára kedvező. Itt egyetlen igazságos megoldás létezik, mint minden piacon: a verseny. A jobbik megszerzi a piacot, a gyengébb elveszíti.

Bármilyen szabályozót hoznak – hengerűrtartalom, a kocsi kora, mérete, mindegy, mit -, az fogja tudni teljesíteni, aki jobban tud alkalmazkodni a szigorúbb szabályokhoz.

Ki legyen a vesztes?

Olyan verseny nincs, ahol mindenki nyer. És a legnagyobb hiba az, ha egy szakma ilyenkor ahelyett, hogy magasabbra emelné a lécet, odaszalad állambácsihoz, és megkéri, hogy oldja meg a problémáit, de fájdalommentesen, sőt, azonnal. Mert ha nem, akkor tüntetni fognak. Sőt, lezárják a várost, mert ők olyat is tudnak. 22 éve megmutatták, tessék őket komolyan venni.

Őszintén: amikor a taxisok azzal küzdenek, hogy rossz a megítélésük (a padlóárasok kampányai miatt, akik telekürtölték az utazóközönség fülét azzal, hogy taxizni olcsón is lehet, csak vannak profitvadászok), amikor egyébként is kevesebb az utas, akkor biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha a Budapesten közlekedő embereket korlátozzák szabad mozgásukban?

Nem azt kérdezem, hogy etikus-e másokkal szórakozni egy szakma töketlen piacpolitikája és annak jól kiszámítható – csak általuk nem várt – következményei miatt, hanem azt, hogy számoltak-e azzal, hogy az ilyen megmozdulások után mindenki jobban meggondolja majd, hogy beül-e majd egy taxiba. Azt pedig mindenképpen meg kell érteni, hogy ha kevesebb taxist akarnak a szakmabeliek, akkor az csak úgy kivitelezhető, ha közülük kerülnek ki azok is, akik abbahagyják a szakmát.

Egy szerény javaslat a végére (hátha a fuvarozók is olvassák).

Ha én taxivállalatot vezetnék, biztosan bevezetném az egységes arculatot. Előbb, mint a többiek. Hadd látszódjon már száz méterről, hogy melyik a mi autónk. Ha az én autóim mind egyformán néznének ki, ráadásul a mi kocsijaink mindig pontosak lennének, ha nálunk senki nem merné lehúzni az utast, mert akkor már másnap nem nálunk dolgozna, akkor a piac hamar megszokná, hogy hozzánk érdemes beülni. Magasabb ár mellett is. És ha ezt több társaság is megcsinálná, akkor azok, akiknek az alacsony tarifából összeguberált pénzből nem telik rendes szolgáltatásra, automatikusan kiesnének.

A verseny le lenne játszva, és nem kellene sem állambácsihoz menni, hogy jótékonyan oldja meg, amit mi elszúrtunk, se Budapest forgalmát nem kellene megbénítani, ahol az ügyfelek dolgoznak, és szeretnének időben célba érni.

Egy biztos: ha lesz taxisblokád, a Bélyegző Expressz akkor is határidőre fogja tudni szállítani a bélyegzőket. Szóval felőlem azt csinálnak, amit akarnak.

De mindannyiunknak érdemes tanulni abból, hová vezet, ha hagyjuk, hogy az iparágunkban az árharc irányítson.