Családommal az idén is úgy tettünk, mint normálisék, vagyis elmentünk nyaralni.
Persze a feleségem néha rám szólt, hogy „kapcsolj már ki”. Mert ha látok valami jó ötletet, rögtön tartok neki egy hosszú előadást, hogy ez miért zseniális, ráadásul azonnal elkezdem törni a fejem azon, hogy hogyan lehetne ezt átültetni az én cégem marketingjébe is.
De azért — mint a képen is látszik — főleg pihenek. Ez itt egy retró kirándulás egy retró holland biciklivel (úgy vateráztam pár éve, imádom!), az utánfutóban pedig a kisfiam ül, akit így vittem el a gyerekkori táborozások egyik helyszínére. (Itt például vagyonokért lehetne úttörőnyakkendőt, meg kisdobos sípot árulni — de nem teszi senki.) Szóval igenis pihenünk.
A feleségem persze meg van róla győződve, hogy én nem is tudok pihenni, merthogy szabadság alatt is dolgozom. De ez nem így van. Az a helyzet, hogy a jópofa dolgokért mindig is rajongtam, és akkora szerencsém van, hogy a munkám túlnyomó részt abból áll, hogy jópofa dolgokat kell kitalálnom. Vagyis nem úgy van, hogy a szabadságom alatt dolgozom, hanem szórakoztató munkám van, és a biciklizést kivéve szinte ugyanazt csinálom munkaidőben, mint nyaralás közben: jó ötleteken merengek. Na mindegy, ezt néha nehéz itthon elmagyarázni.
De ha már nyaralunk, és ha már látok jópofa dolgokat, mutatok néhányat.
Hova máshova menne egy magyar család júliusban, mint a Balatonra? Az idén úgy döntöttünk, visszük a bicikliket is. Amikor felszereltem őket a tetőcsomagtartóra, azon gondolkoztam, hogy ha csak egyszer is elejtem az egyiket, nagyobb kárt teszek a kocsiban, mintha vettünk volna 3 biciklit meg egy utánfutót kizárólag erre a nyaralásra. De ha már elvittük őket, tettünk beléjük pár kilométert. Autót szinte nem is használtunk, csak a bicajt.
Egész más a világ egy bicikli nyergéről nézve. Főleg a Balaton. Főleg, ha esik az eső…
„Táguló gyűrűben konszolidációt hullámzott a vén Balaton”
A Balaton az a speciális hely, ahol a retró összeér a modernnel. Van itt Beach House és lángossütő bodega. Annyira itt ragadtak ezek a szocreál maradékok, hogy már-már érdemes lenne külön ezekre célozva retró utazásokat szervezni. És nemcsak egykori NDK-soknak. Lenne erre igény bőven itthon is.
Sóstó felé biciklizve például ezt az éttermet találtuk:
A hely megérdemli, hogy a nevét is eláruljam: ez a Sárga Önkiszolgáló Étterem. Már a neve is nagyon ott van, elfelejteni gyakorlatilag épp annyira képtelenség, mint a lakótelepi iskola nevét, ahová gyerekkorunkban jártunk. Merthogy többnyire azokat is a színükről, ugyebár… Aki ezt érti, azzal ugyanabban a jólétben nőttünk fel.
Amikor megláttuk, hogy Sóstón, az egykori úttörőtábor hazájában van még egy ilyen hely, azt mondtuk, itt meg kell állni. (Látszik is az utánfutó a kép jobb szélén, a belső bicikliparkolóban.)
Kockás abrosz, vasszék — imádom!
Az étterem annyira önkiszolgáló, hogy rögtön kétszer kell sorba állni: egyszer az ételért, egyszer az italokért. Egy cég árulja, de két külön ablaknál. A tálcákat és a poharakat a végén külön helyre kell visszavinni, a kis kiadó ablak fölött pedig ott a felirat: „pohár visszaadás”. Imádom! Időutazás!
Az árak is a múltat idézik: 450,- és 750,- forint közötti áron kapható az ételek 95%-a. Ezer forintnál drágábban csak a kacsamájas akármi volt, az is tán ezernégyszázért. Persze a köretért külön kell fizetni, de így is egy ezres alatt marad egy fogás ára.
Milyen az íze?
Retró áron retró ízek: vagyis dettó ugyanaz, mint az úttörőtáborban volt. Ez nem kritika, ez fíling. Nagyon korrekt ételeket adnak, de persze a töltött paprikához a paradicsomszósz kissé táboriasan édes — de ezt nagyon lehetett szeretni ebben a helyben! A hortobágyi húsos palacsinta — amit gyakorlott ember nem rendel étteremben, mert állítólag azt a „pepi-husiból” készítik mindenütt — teljesen rendben volt. A desszert gyanánt fogyasztott kakaós palacsinta pedig kifejezetten és egyedülállóan finom.
Ha utazási irodám lenne, ilyen buszokkal hordanám ide a népeket (ez például egy veresegyházi vállalkozóé, úgy tudom), mert annyira, de annyira ott van a retró fíling, hogy azt mással nem is tudnám jobban alátámasztani, mint a Thermoflux kézszárító automatán máig (!!!) fényesen ragyogó „Kiváló Áruk Fóruma” matricával, amelyet természetesen meg is örökítettem, íme:
„Ó, a teraszon ültünk nyarakon…”
Mindig abból kell előnyt kovácsolni, azt kell kihasználni, amink van. Ha a Balatonon éppen az van nekünk, hogy sosem volt pénz rendesen fejleszteni, akkor ezt a hátrányt tekintsük előnynek, és ebből építkezzünk!
(Ha az élet citromot ad, készítsünk belőle limonádét.)
Ha a Balaton olyan tempóban fejlődött volna, amilyenben sajnos nem tudott, akkor lehet, hogy a Sárga Étterem helyén ma egy kaszinóváros lenne. És micsoda kár lenne ezért az étteremért!
A Sárga Étterem most valószínűleg kétféle vendég számára jó célpont (egyébként mindig ül itt valaki)! Azok számára, akik kevés pénzből szeretnék kihozni, hogy ne kelljen főzni a nyaralás alatt, és azok számára, akik nosztalgiázni szeretnének.
Akár odáig is elmerészkednék, hogy egy — természetesen sárga — platós IFÁ-ra padokat szerelnék, és ezzel a járgánnyal fuvaroznám a népeket az étteremhez. Majd onnan tova, csupa olyan helyszínre, amely megőrzött valamit az úttörőtáborok korának világából.
A tanulság mindössze annyi, hogy a tőkehiány nem feltétlen jelenti a lehetőségek teljes hiányát, sőt!
Ebből az étteremből, azt kell mondjam, hogy a retró buszos buszkirándulás célpontján kívül a maximumot hozták ki: hatalmas ételválaszték, teljesen korrekt minőség (nem a Gundel, de ki az az őrült, aki itt ezt várja?), nagyon kedves kiszolgálás, tökéletes fíling, minden részlet eredeti.
Szerintem ez a hely most abból él, hogy olcsó, pedig élhetne abból is, hogy különleges. A feleségem nem engedte, hogy ezt elmondjam nekik, mert attól félt, hogy akkor többet ide nem jöhetünk.
Káming szún
Rengeteg jópofa dolgot láttam a Balatonon, egész évre elegendő anyagom gyűlt össze. Legközelebb arról írok, hogy az északi parton (ami sokkal kevésbé bizniszlájk, mint a déli) hogyan tudott egy vállalkozás olyan szolgáltatást nyújtani, ami mellé 100%-nál is magasabb upsellt tudott tenni — úgy, hogy vették is, mint a cukrot. Pedig az upsellről (tudja, ez az, amikor a McDonaldsban megkérdezik, hogy mehet-e nagyobb krumplival) eddig úgy tudtuk, hogy maximum 20-25% lehet, különben nem veszik meg. Hát ez a tétel megdőlt! (Majd elmesélem.)
De írhatok még fagylaltosról, pizzériáról — csupa olyanról, akikből sok van a Balatonon, de ők valamiért mást csinálnak, mint a többiek, és jééé, nem kell árharcolniuk, emlékeznek rájuk, és lám, még én is róluk írok.
Szóval ne menjen messzire, hamarosan jön a folytatás!
Ja, és hogy hogyan vezetem a cégemet, amikor nyaralok? Azt is elmesélem.
Legközelebb.
Ha tetszett ez a bejegyzés, kérem, ajánlja ezt az írást a Facebookon is!
Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, örök garanciával!
1142 Budapest, Ungvár u. 64-66.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu
Kövessen a Twitteren!
Csatlakozzon a Bélyegző Expressz rajongóihoz a Facebook-on!
Miért érdemes követnie a Twitteren és a Facebook-on is?
Azért, mert
Attila! Kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én nézem ilyen szemmel az üzleteket, vállalkozásokat, bár nekem még nagyon sok tanulni valóm lenne tőled. 🙂
A múltkor a fogorvosomnál sem értettem, hogy profi szakember létére miért nem marketingezik, és kér többet egy-egy kezelésért. Főleg mert az eddigi fogorvosaim közül a legszebben, legprofibban dolgozik és mellette még egyetemen is tanítja a fogorvoslást. Aztán megtudtam, hogy marketingezni nincs ideje (???), a rendelő pedig állandóan tele van. Neki ez kényelmes így.
A fészbúk mostanában sűrűn cseréli kéretlenül is a nyelveket, és csak jelzem, hogy nálam nem működik a postod alatt most éppen „Recommend” feliratú gomb.
Kedves Csaba!
Amikor az óvodában beszélgettem más gyerekek szüleivel, és kiderült, hogy nem csak az én gyerekemet nehéz reggel bevinni, délután hazahozni, akkor is megnyugodtam, hogy oké, ezek szerint mi normálisak vagyunk, csak ezt eddig nem tudtuk magunkról.
Így örülök annak is, hogy vannak még hozzám hasonlóan nyaraló emberek. Kösz, hogy szóltál — majd rád is hivatkozom a feleségemnél. 🙂
A fogorvosodat nem ismerem, de nyilván nem érzi szükségét a marketingnek, amíg tele a váró. Ha több betege lenne, mint amennyit a megfelelő törődéssel ki tudna szolgálni, akkor maga — és a betegei — alatt vágná a fát.
Meg nyilván a betegei keményen nyomják a referencia marketinget, vagyis ajánlják őt. Amíg megy a dolog, addig nincs is baj ezzel. Tudod, az orvosok azt mondják: „csak egészség legyen, meg sok beteg!”
Facebook
Látom, hogy nem működik az „Ajánlom” gomb. Ez van. Majd jön a Google +, és a Facebook magához tér (vagy élt x évet, és elfelejtik, mint annyi mást).
Természetesen csatlakozom a „Nyaralás közben is nyitott szemmel járunk” klubhoz 🙂 Szerencsére a feleségem nyitott ezekre a dolgokra, így teljesen természetes nálunk, hogy erről is beszélgetünk.
Én nem vagyok nagyon oda a retro kajáldákért, de tény, hogy van egy utánozhatatlan hangulata. No és igen, számomra meglepő is volt már az, hogy milyen jól sikerült ételeket kaphattunk ilyen helyen.
Várjuk a folytatást, Attila! 🙂
Élvezet Téged olvasni, Attila, nagyon tetszenek íársaid! Várom a következőket!
A Sárga Retro Önkiszolgálóban írtad, hogy két helyen kell sorban állni. A képről azért nem jött le, hogy túlzott tolongás, hosszú,kígyózó sorok lennének! 🙂
Balcsin én ilyet (sort) az épp felfújt légvárnál és az Almádi központjában lévő fagyizónál tapasztaltam. meg is lepődtem kicsit. No meg azon is, hogy nálunk peremkerületben 1 gombóc fagyi 200, náluk a hasonló -BALATONON! – 160 és ad még egy kis korongot is hozzá.
Csak jelezném: 2012-ben sem változott (kb. 40 éve nem, szerintem:), mint visszajáró én is szeretem és fix helye az ebédemnek nyaralás alatt…