Bizonyára Ön is kívülről fújja a címben felidézett régi-régi bluest.
Nekem is egyik kedvencem, de most nem zenéről lesz szó, csak kölcsönvettem a refrént, hogy elmondhassam Önnek, hogyan gyűjtsön olyan viszonteladókat, akik a legproblémásabb vevők felé kommunikálnak, és hogyan viselje Ön ennek minden következményét, míg végül a viszonteladója vagy önként távozik, vagy Önnek kell ezért megküzdenie.
Elmesélek Önnek egy történetet arról, hogyan kell életben tartani a rossz konkurenciát, és hogyan kell a karjaiba terelni a saját viszonteladóinkat. Nem kell, hogy Ön papír-írószer kereskedő legyen ahhoz, hogy levonhassa a tanulságot azokból a hibákból, amelyeket elkövettem. Bármilyen céget vezet, ugyanez a képlet, csak más a termék.
Minden év áremeléssel kezdődik – ez, gondolom, Önnek sem újdonság. Ez nem csak azért van, hogy minden évben elkövessük, amit elkövethetünk az infláció magasan tartásáért, hanem azért, mert a költségeink folyamatosan emelkednek, ezért vagy többet kérünk a munkánkért, vagy nem kérünk érte többet, de akkor nem fogjuk tudni megfizetni azt az infrastruktúrát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a tavalyival megegyező – netán annál magasabb – színvonalú terméket, szolgáltatást adjunk a vevőinknek.
Úgyhogy vagy emeljük az árat, és jól vagy még jobban dolgozunk, vagy nem emeljük, és kezdhetünk ügyeskedni, hogy ne vegyék észre, mit spórolunk meg a vevőn, hogy ne járjunk rosszabbul, mint tavaly. Ha ön az utóbbi mentalitás híve, akkor elnézést kérek, lehet, hogy sérteni fogja, amit a továbbiakban fog olvasni.
Fogadni merek, hogy a legtöbb cég a rendes évi áremelés idején veszíti a legtöbb partnert. Gondoljon csak a kötelező biztosítás bizniszre: micsoda piaci átrendeződés van minden évben, amikor át lehet nyergelni az olcsóbb biztosítókhoz. Azért is népszerű ez a nagy jövés-menés, mert a kötelező biztosítással az ember nem a magának vásárolt termék minőségéről dönt, hanem arról, hogy ha valakinek összetöri az autóját, az illető a károkozó kötelező biztosítójától milyen minőségű szolgáltatást kap.
Kit érdekel? Igaz?
Sajnos igaz.
Ezt a hozzáállást még értem, ha nem is értek egyet vele. De sok kereskedő ugyanezt a stratégiát választja, amikor megkapja az aktuális új árlistát. Azaz: otthagyja a régi beszállítóját, akivel elégedett, és kipróbál helyette egy olcsóbbat. Nem számol azzal, hogy így a vevőit veszítheti el. Arra gondol csak, hogy az alacsonyabb árhoz tartozó minőséget még le lehet nyomni a vevő torkán. Könnyebben, mint az árat. Ez hibás szemlélet, de ez sem annak fáj, aki az alacsonyabb ár mellett dönt. Hanem a vevőjének.
De az is lehet, hogy az adott viszonteladó nem hagyja ott a régi, kipróbált beszállítót, csak árajánlatot kér a piac legolcsóbb szereplőjétől, leteszi a beszállítója elé, és megzsarolja arra kéri, hogy adjon egy ehhez hasonló vagy ennél jobb árat, ha továbbra is azt szeretné, hogy ő szállíthasson a cégének.
Ilyen helyzetben lehet elkövetni azt a hibát, amit tavaly elkövettem három ilyen céggel szemben, aki azzal hívott fel, hogy az áraim magasak. (Kettővel már nem dolgozom együtt, a harmadik szerintem napokon belül másik bélyegzőkészítővel szerződik.)
A történet tehát még 2007 januárjában kezdődik, amikor sok-sok viszonteladóm közül három a 2007-es árlistát átnézve azzal hívott fel, hogy az árak magasak. Tudni kell ehhez, hogy valamennyi viszonteladóm ugyanazt a katalógust kapja, azaz a vevő bármelyik viszonteladómhoz is fordul, ugyanazt a bélyegzőt ugyanazért az összegért fogja tudni megvásárolni. Hogy mi ez az összeg? Minden esetben ugyanaz, amit a Bélyegző Expressz webáruházában is lát – mert én sem versenyezhetek a viszonteladóimmal. Hogy nézne ki, ha én állnék velük árversenyben? (Ha ön papír-írószer forgalmazó, és a bélyegző beszállítójának webáruháza van, könnyen ellenőrizheti, hogy rontja-e az Ön piaci esélyeit a beszállítója azzal, hogy alacsonyabb áron hirdeti magát, mint a forgalmazóit.)
Szóval három partnerem azt mondta, hogy az áremelés utáni árak (6%-ot emeltünk!) olyan magasak, hogy ha nem adok árengedményt, akkor mástól kell vásárolniuk, mert így a vevők el fognak pártolni tőlük.
Kérdeztem, hogy van-e a közelben olyan bélyegzőkészítő, aki ugyanennyiért vagy olcsóbban ennél jobb szolgáltatást nyújt. Mondták, hogy nincs. Rendben, mondtam, akkor a kérésem a következő.
Adok egy barátságosabb viszonteladói árat, azért, hogy ha valóban a vevői árérzékenységgel kell harcolni, akkor legyen miből engedni, de a következőt kérem. Ne kínálják ennyivel olcsóbban a terméket – vagyis én lemondok a hasznom egy részéről, de őket arra kérem, ne tegyék -, hanem próbálják meg bevezetni az új árakat, mert ezek igenis piacképesek. Az országos viszonteladói hálózatom könnyedén bevezethetőnek tartja ezeket az árakat, hiszen az infláció mértékével emeltünk, így ezeket el kell fogadni a piacnak. Ha valaki mégis drágállja a bélyegzőt, netán egy konkurens, no-name márka alacsonyabb árával kellene versenyezni, nem kell félniük, ott az ártartalék, van miből engedni. De kérem, képviseljék az új árakat.
Mi történt?
Természetesen egy éven keresztül az alacsonyabb áron szállítottam, azaz lemondtam a hasznom jelentős részéről. Mit gondol, alkalmazták az új katalógus árakat?
Jól sejti: nem. De erről nem tájékoztattak, én meg nem kérdeztem őket, csak reméltem, hogy megfogadták a tanácsaimat. (Ez hiba volt, ezt nem ajánlom Önnek.)
A három partner közül az egyik hamarosan elkezdett tartozni. Néhány hónapig egyáltalán nem fizetett – árpolitikáját figyelembe véve ez érthető: aki az idei költségek mellett a tavalyi áron dolgozik, az akkor is ráfizet, ha minden beszállítójától sikerül kialkudnia az alacsonyabb árat, mert drágább az üzemeltetés, az adók magasabbak, a rezsiköltségek növekednek, bért is kell emelni stb. Csodák nincsenek: vagy a minőséget kell feláldozni, vagy a céget. (Egyébként egyik áldozat hozza magával a másikat.)
Szóval az egyik partner leszokott a pontos fizetésről, azaz azt kell mondanom, úgy, ahogy van, leszokott a fizetésről. Továbbra is szállítottunk neki, de már nem kaphatott átutalást, mint a többi szerződött partner. A 2008 januári áremelés után úgy tűnt el, hogy még egy kis számlatartozást is hagyott maga után a régiekből. (Az ügy folyamatban.)
A másik két partner 2008 januárig szintén működött, szerencsére pénzügyi problémák sem adódtak, és elégedettek is voltak velünk. (Erre minden okuk megvolt, mivel jelentős árengedménnyel vásároltak.) Éreztem, hogy amint letelik az egy év, és a normál árszinthez képest emelkedő árakat kell majd elfogadniuk, problémák lesznek. Nem úgy fogják megélni, hogy kaptak egy év árelőnyt, hanem úgy, hogy az év végén erősebb áremelést kell elfogadniuk.
A megérzés helyesnek bizonyult.
Először egy budapesti partnerem hívott 2008 január közepén, hogy: "mi a helyzet az új árakkal?" Ha az embert hetekkel az új árlista átvétele után ilyen kérdéssel keresik meg, akkor azért jó, ha sejti, hogy a partner már tárgyalt egy olcsóbb vállalkozással. Ezt én is sejtettem.
Elmondtam, hogy az áraink miért olyanok, amilyenek, emlékeztettem az egy évvel ezelőtti beszélgetésünkre, azt is elmondtam, hogy mind a Trodat, mind a futárszolgálat – teljesen jogosan – árat emelt, és ez a termék ezzel a szolgáltatással ma ennyibe kerül. Olcsóbban ugyanezt nem lehet nyújtani, mást pedig nem tudok, mert nem szeretnék egy adott színvonal alatt dolgozni, ellenben egyre jobban szeretnék minél egyedibb szolgáltatással kiemelkedni más cégek közül, mert ez a jó a piacnak, ez a jó a viszonteladóimnak, tehát így ez a jó nekem is.
Erre mondott egy irreálisan alacsony árat, amennyiért neki egy hozzá földrajzilag igen közelálló cég hajlandó szállítani. Kérdeztem, hogy ez ugyanaz a típus? Válasz: nem. Lézergravírozott szöveglemez? Nem, polimer. Milyen a minőség? Válasz: nem ugyanolyan, de még elmegy. Ugyanaz a szolgáltatás? Nem, de még belefér.
Kérdezte a viszonteladóm, hogy ennek fényében adok-e árengedményt. Nemmel válaszoltam.
Rendben, akkor ők most kipróbálják azt a másik céget. Ha bejön, akkor sajnos maradnak velük, ha nem, akkor majd rendelnek nálunk újra.
Ez volt a megfelelő pillanat, hogy helyretegyem mindazt, amit egy évvel korábban elrontottam. Egy másodperc alatt végiggondoltam, hogy kell-e nekem egy ilyen partner. Az jött ki, hogy nem. Miért? Azért, mert teljesen felesleges azért lemondani a hasznomról, hogy neki szállíthassak, és hogy jövőre ennek az árnak a feléből alkudjon. Nem fogom leértékelni a termékemet azzal, hogy olyanra bízom, aki egyetlen érvet tud amellett, hogy tőle vásároljanak: hogy ő a legolcsóbb.
De mivel járt még egy esély neki, elmondtam a következőt. Rendben, nyugodtan próbálja ki a másik céget, de egyvalamit el kell mondanom. A kedvezményt a forgalomért és az állandó megrendelésekért adjuk. És ez az együttműködés nem egy csiki-csuki játék, hanem valami egészen más. Ha tehát úgy dönt, hogy más minőség mellett az alacsonyabb árat választja egy másik céggel, akkor nincs más dolgom, mint ehhez sok sikert kívánva elbúcsúzni. De a jövőben kizárólag a fogyasztói árainkkal tudunk a rendelkezésére állni.
Azt mondta, rendben.
Eltelt egy hét, majd jött egy megrendelés a cégüktől. Egy problémásabb grafikájú szöveglemezt kellett volna lézerrel elkészíteni. Az új bélyegzőkészítő nem boldogult vele…
Felhívtam a cégvezetőt, és megkérdeztem, emlékszik-e a legutóbbi beszélgetésünkre. Ööö…, igen, de az a helyzet, hogy keresik a megfelelő megoldást, eddig nem is volt megrendelésük (korábban évekig naponta több is, oké, rendben), vagyis, hát igen, volt néhány, és máshoz vitték, de korántsem biztos még, hogy mégis váltanak, és ez most egyedi eset, és igen, keresik a megoldást, lehet, hogy mégis mi lennénk azok, csak hát az árak…
Rendben, mondtam, ezt most utoljára kiszállítjuk a viszonteladói kondíciók szerint, de utána listaár. Korrekt? Korrekt.
Megint eltelt 10 nap, majd ismét bélyegzőt rendeltek. Persze olyat, ami a másik márka kínálatában nem volt.
Megállapodásunk értelmében ugyanolyan feltételekkel szállítottuk ki, mint bármelyik másik vevőnknek.
Jól sejti, megcsörrent a telefon. Hogy mi ez az eszméletlen magas ár. (A normál listaár.)
Erre megkérdeztem, hogy mire kellene kedvezményt adnom. Nem kaptam értékelhető választ, de azt mondták, tőlem többet nem rendelnek. Helyes, mondtam, mert ennek a két cégnek nem egymásra van szüksége.
Nagyon fontos megérteni, hogy ha erre és az ilyen megkeresésekre, apróbb megrendelésekre azzal reagálok, hogy legyártom, kiszállítom – éspedig árengedménnyel – az adott bélyegzőket, akkor azt a bélyegzőkészítőt, azt a versenytársat támogatom, akinek a szolgáltatása nem elég erős ahhoz, hogy ki tudja szolgálni a viszonteladómat és a viszonteladóm vevőit. Tehát rombolom a piacot, és jogaiba helyezem a silányabb minőséget.
Ha ezeket a lyukakat betömöm, akkor az új szolgáltató sokkal gyengébb szolgáltatása a volt viszonteladóm számára sokkal értékesebb lesz, mert a gyengébb minőséggel átverhető vevőket olcsó áruval kiszolgálja az új gyártó, de a többi vevő sem jelent problémát: őket kiszolgálják az én termékemmel. Vagyis segítek a másik bélyegzőkészítőnek abban, hogy a silányabb szolgáltatása által okozott problémák ne jöjjenek a felszínre.
Elsőre úgy tűnhet, hogy ha mégis kiszolgálnám a régi viszonteladómat, végül is visszanyerhetnék valamit a távozásával elvesztett forgalomból. De hosszabb távú céljaim érdekében inkább lemondok erről. Meggyőződésem ugyanis, hogy azzal, hogy nem adok olcsón drága, jó minőségű terméket a silányabb kínálat okozta problémák kezelésére, egykori viszonteladóm meg fogja érteni, hogy az olcsójános új beszállítóval nem érdemes együttműködnie, mert miatta vevőket, pénzt veszít. Új beszállítót fog keresni – természetesen nem engem, mert egy ilyen befejezés után nemigen szokott újrakezdődni egy üzleti kapcsolat -, de legalább kénytelen lesz a komolyabb versenytársaim közül választani. Ezzel elérem, hogy valamelyest tisztul a szakma. Mert nem jósolok hosszú jövőt az olcsójánosnak. Ha káprázatos árai egyetlen partnernél két hét alatt kétszer is megoldhatatlan helyzet elé állították, akkor éves viszonylatban sok gondja lesz, majd hamarosan kevés ügyfele.
Egyik versenytársam egyszer egy hónapig hirdetett, hogy "Bélyegzők féláron ebben a hónapban!" Aztán ugyanott azt hirdette, hogy "A nagy sikerre való tekintettel az akciót meghosszabbítottuk!" A következő hirdetése így szólt: "Bélyegzőkészítő gép eladó". (Gondolom, a nagy sikerre való tekintettel.)
Nincsenek csodák, aki ingyen dolgozik, legalább két embernek okoz csalódást: az ügyfélnek és önmagának. Egyikük sem azonnal fog erre rádöbbenni, de rá fognak jönni.
Tanulság: ha Ön minőséget árul korrekt áron, és a viszonteladója alkuszik, engedje el azonnal, engedje, hogy megismerje azokat, akik olcsóbban dolgoznak. Engedje belebukni, és kapja meg Ön az ő vevőit, amikor ő már kiszorult a piacról.
Gondolkodjon hosszú távon.
És most szóljon az a régi-régi blues!
Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu
Huhh! ez igen! elsősorban gratulálok ehhez a gondolatsorhoz, kezdem úgy érezni, hogy ebben az egész lapos pocsolyában, amit profitmaximalizálásnak hívunk, te vagy az a cégvezető, aki szilárd alapokon nyugszik. Másrészt, nagyon örülök, hogy van valaki, aki szélesebb körben is szeretné láttatni, hogy attól még lehet sikeres egy cég, hogy közben szem előtt tartja a társadalmi felelősségvállalást. Az elmúlt X évben tudatos szétzilálása folyt mindannak, amit hosszútávú és etikai gondolkodásnak hívtunk valamikor. A multik sikeresen elhitetik velünk, hogy értéket nálunk képezhetünk azzal, ami a zsebünkben marad, ha ott vásárolunk. Ma, az anyák a gyerekeikkel vasárnap délután hipermarketbe járnak, pedig értéket is mutathatnának helyette. A vásárlói társadalom alacsony igényei és a gagyi lett amivel körbevettük magunkat, mert ezer plakátról ordít ránk a „minőség-olcsón” felirat. Meg lehet nézni hova jutottunk… Remélem még sok ilyen írást olvasunk tőled és egyre több embernek változik meg a szemlélete, mert ahhoz, hogy egyszer ne az olcsót kívánjuk meg, ahhoz nem csak a pénzükkel kell tudni számolni, hanem a jövőnkkel is!
Megköszönve az értékes gondolatokat, szívélyes üdv:
Laci
Laci, a profitmaximalizálás érdekes kérdés. Ha már felmerült, egy fontos dolgot hadd mondjak róla.
Két népszerű és egy alig ismert irányzat áll ellentétben egymással ebben a témában.
Az első szerint akkor lesz maximális a profitod, ha olyan olcsón dolgozol, hogy „mindenki tőled vásárol” (haha), és ezzel a „nagy számok törvénye”, meg a „sok kicsi sokra megy” alapon magas profitod lesz. Ami attól magas még, hogy minden alkalmazottadnak minimális fizetést adsz, minden beszállítódból a legalacsonyabb árat taposod ki, a legolcsóbb szállító céggel szállíttatsz, vagy inkább nem szállíttatsz, hanem postázol, de azt is olcsó borítékban, olcsó szolgáltatással, időgarancia nélkül. Minimális költség, maximális bevétel. Jól hangzik? Jól, csak nem fog működni hosszú távon. Mert nem lesz elég jó a vevőknek az, amit ezekből az olcsó dolgokból össze tudsz tákolni.
A másik irányzat szerint fel kell emelni az árakat jó magasra, és ebből lesz a nagy profit. Ez félig igaz, de ha magas árakon dolgozol, nyújtani kell érte valamit, különben te csak a Dollár Papa leszel.
A harmadik elgondolás szerint – ez a legkevésbé alkalmazott, ámde szerintem egyetlen üdvös módszer – nyugodtan pozíciomálhatod az árakat magasabbra, de a pénzből nem úszómedencét kell építeni, hanem a magasabb bevétel jókora részét vissza kell adni a vevőnek. Hogyan? Szolgáltatásban. Jól képzett munkaerővel, jó alapanyagokkal, jó termékkel, a legjobb szállító céggel, jó csomagolással, sok hozzáadott értékkel. Hogyan lesz maximális profitod abból, ha sokat költesz a vevőidre? Úgy, hogy vissza fognak járni, és mindig csak tőled akarnak majd vásárolni.
Míg az olcsójánosoktól az első alacsonyabb árajánlatért el fognak menni. Miért? Mert az alacsony áron kívül semmi okuk nem volt velük maradni.
Kedves Attila!
Az alaptörténet nagyon hasonlít arra, ami a keresőoptimalizálást is jellemzi.
A keresőoptimalizálásban is annyi már az olcsó mágus, hogy csuda.
És tényleg türelemmel ki kell várni, amíg a csalódott, esetleg a honlapja letiltását is túlélt ügyfél visszajön, hogy most mát tényleg kérne egy „rendeset”.
Igazad van: csakis olyan árversenyt szabad fölvállalni, amely tükrözi a kínált minőséget, amelybe beépül a referenciánk, a szervezeti tagságunk (pl. kamara) tagdíjának egy része is – mert nincs ingyen az a tényező sem, hogy ezáltal is tájékozódási és ellenőrzési lehetőséget biztosítunk.
A lopott szoftverrel és közterheket nem fizetőkkel sem akarok versenyezni – viszont erősen szorgalmazom a tisztességes ipar kialakulásához szükséges közhangulat kialakulását.
Ne rohanjunk Dönci, olyan szép a táj… A marketing sztorid sem semmi, de akár a Krúdys bejegyzéskor, most is ráhibáztál, épp tegnap néztem a Kopasz Kutyát. Hogy a régi, múzeális Trodat bélyegzős sztoriról már ne is beszéljünk.
A posthoz: én úgy látom kétféle cég létezik, az egyik az olyan, ahol már leesett, hogy mi is az a marketing, a másik, aki még mindig ott tart, hogy „cipő a cipőboltból” meg „minőség padló áron”. Az első típusnak, ha a legjob akar lenni azért van könnyebb dolga mint cukrot elvenni egy gyerektől – horribile dictu, teszem hozzá sietve – mert a második típus egyáltalán létezik
Ejha!
vetekszik a harry potterrel:)
hosszban és tanulságban egyaránt:)
Én asszem jó viszonteladód lennék (elméletben). Nálam az egyik disztribútor szó nélkül emelt árat még decemberben.
A cégem életében ez volt az első, és pislogtam, mint pocok a lisztben, hogy jajj, mi lesz most!
Megmondom: semmi nem lett:) A folyamatban lévő megrendelések előző áron mentek még, aztán szépen megemelkedett az ár, és soha senkinek eszébe sem jutott, hogy ez olcsóbb is lehetne. Se a vevőknek, se nekem!
(Megjegyzem, vírusirtóval könnyebb a helyzet, mert rákeres valaki és láthatja, hogy párszáz forint különbségek vannak maximum, és akkor ha az számít neki, menjen az olcsóbbhoz.)
Mi most boltnyitás előtt állunk. Itt helyben, fizetőképes kereslet szoknyáján ülve, nincs még ilyen bolt, ergo egyeduralkodók leszünk.
Hopp, gyorsan bele is vetettem magam valami egyedibe, és próbáltam átverni a társamon (férjem), hogy neeeeem, nem árat kommunikálunk!
Nem értette…
Erre múltkor itt írta asszem Wolf Úr, hogy ha sajttal reklámozol, tele leszel egerekkel. Na, végre leesett az uramnak is, hogy nem sírunk az olcsójánosok után, mert az olcsójánosoknak nincs pénzük, ergo ne akarjanak szupergyors gépet venni.
Mert nálunk a szupergyors lesz az alapgép, márpedig ez nem padlóárat jelent.
Szóval van valami genetikai berögződés, hogy csak az a menő, ami olcsó… csak azt veszik, ami olcsó…
De nem csak kezdők állnak így, hanem a régi motorosok is.
Kaptam olyan tanácsot, hogy ezt innen szerezzem be, azt onnan, és akkor rá tudok tenni ennyi meg annyi árrést…
Ja, egy gépet 8 helyről szedjek össze..
Ezzel szemben egyetlen nagykerrel szövetkeztünk össze. Ugyanis az mellett, hogy szuperül kiszolgálnak, az mellett nem tartanak gagyi cuccokat. (Közismerten szériahibás alaplapokat meg winchestereket például.)
Úgyhogy én megválogatom a disztribútorokat, de soha nem az ár alapján.
Ha lefordítom bélyegzőre a dolgot, akkor sem tudom megérteni, hogyan akarhatnak olcsók lenni a viszonteladók??
Az, akinek bélyegző kell, annak égetően szüksége van rá.
Nem csak úgy arra jár, és elmélázik, hogy „hmm, de rég óta jár a fejemben, hogy kéne egy bélyegző”, hanem ha ott azonnal készen lenne, már perkálná is a lóvét, és már vinné is haza!
Hogyan keveredhet ebbe az ár?
Minek megy az ilyen kereskedőnek?
Komolyan nem értem:))
Elnézést, amiért csak most válaszolok, csak most jutottam gépközelbe, a napom többi részét egyebek mellett egy fogászati probléma vette igénybe. Ezáltal is újabb bizonyítékot szereztem arra, hogy érdemes a minőséget választani. Senkitől és semmitől nem félek jobban, mint a fogászattól és a fogorvosoktól. Nem sok olyan szakembert tudnak mutatni nekem, akinek bele merek ülni a székébe. Most egy olyannál voltam, akihez bármikor vissza merek menni. Ki mit gondol: elsődleges szempont volt-e az ár?
Az nyert, aki nemmel válaszolt. A legfontosabb az volt, hogy minél rövidebb, minél kevesebb kellemetlenséggel járó beavatkozást kelljen átélnem. Nem is vártam, hogy SZTK áron kapjam ezt. (A TB járulékomból persze nem kaptam vissza semmit, pedig nem terheltem az államkasszát az egészségügyi problémámmal, de ez legyen egy másik, itt nem tárgyalt kérdéscsoport.) A lényeg, hogy pontosan tudtam, miért fizetek, és bár drágább volt, mint az olcsó megoldások, nem volt megfizethetetlen, és nagyon megérte.
Kérlek, engedjétek meg, hogy a hozzászólások időrendjében válaszoljak. Ez elsősorban Ritával szemben illetlenség, ezért Rita, Tőled kérek engedélyt és elnézést. Kizárólag a könnyebb áttekinthetőség kedvéért maradok az időrendnél.
Kedves Lobo!
Keresőoptimalizáló cégekkel Dunát lehet rekeszteni. Mindenki ugyanazt ajánlja, és nem könnyű kiválasztani azt, aki egyáltalán eredményt tud garantálni. Azt pedig mégoly nehéz, aki nem feketekalapos módszerrel dolgozik – mert azok az eredmények csak ideig-óráig érnek valamit. Amikor a Google kitiltja az ember weboldalát, már késő azon merengeni, hogy mi lett volna, ha annak idején egy megbízhatóbb céget választottam volna.
A jómúltkor mesélte egy cégvezető ismerősöm, hogy a honlapját X összegért vállalták, majd jelezték, hogy keresőoptimalizálást is vállalnak Y-ért. Szép is ez, na de – én úgy érzem -, hogy a honlapkészítés része az, hogy keresőoptimalizált honlap hagyja el a műhelyt. Ezek az oldalak persze nem filléres cikkek. Én sem olcsón vettem az enyémet, és folyamatosan költök rá, szerintem havi szinten többet, mint amennyit más egy életben a saját teljes honlapjára. De nem azért, mert jó fej lennék vagy újgazdag vagy sznob, hanem azért, mert ez a munkaeszközöm. Abraham Lincolntól szokták idézni ezt a tanulságos mondást: „Ha 10 percem lenne, hogy kivágjak egy fát, 9 percig csak a fejszémet élesíteném.” El kell gondolkozni ezen.
Norbert, Te tulajdonképpen hasonló cipőben járhatsz, mint Lobo, hiszen mindkettőtöknek tele van a szakmája olyan ügyfelekkel, akik egy kulturált piaci ár hallatán ijedten hőkölnek hátra. (És biztos vagyok benne, hogy velem együtt mindketten láttátok már a Kopaszkutyát, nem is egyszer.)
Sokat törtem a fejem, hogy valójában ki tehet erről a jelenségről.
Az a helyzet, hogy ez nem az ügyfeleink hibája.
Azok a piaci szereplők hozták létre a „tipikusan árérzékeny ügyfél” fogalmát – illetve az ilyen ügyfeleket -, akik gyenge minőségű, mennyiségre termelt tömegterméket forgalmaznak, és a marketingről annyit tudnak, hogy ami olcsó, az biztos érdekli az embereket. Ők azt tudják mondani: „Ezt vegye, ez ócsóbb!” És azt sugallják a fogyasztónak, hogy aki nem tömegáron értékesít, az lop, csal, hazudik. Hogy az ugyanazt adja, csak többet keres rajta.
Egyszer érdemes lenne megfigyelni, melyik ócsó hirdetés szövegéhez merik hozzátenni azt, hogy „minőség és ennyi meg ennyi garancia”. Azt, hogy „minőség alacsony áron”, sokan mondják. (Csak azt nem, hogy milyen minőség…)
Érdemes azt is végiggondolni, hogy mi az, ami a drágább termékben többe kerül. Természetesen senki nem hajlandó ugyanazt megvenni drágábban, de elég sokan – szerencsére egyre többen – vannak azok, akik szívesen fizetnek valamivel többet sokkal többért.
Ilyenek az én ügyfeleim, és alapos a gyanúm, hogy ilyenek lehetnek a Ti ügyfeleitek is.
Nem akarom lelőni a következő itt megjelenő írás szövegét, ezért ezt a gondolatsort most nem folytatom, de hamarosan innen gombolyítom tovább a fonalat.
Rita, türelmedért cserébe Neked új hozzászólásban válaszolok.
Kedves Rita!
Az előbbi bejegyzésben azt írtam, hogy nem a vevők tehetnek arról, hogy a piacon a termékek árai mérkőznek meg egymással, ahelyett, hogy a minőség versenyezne. Rossz tehát az összehasonlítás alapja. Na de kinek az érdeke ez?
Nyilván a többségé, mert a kereskedők, szolgáltatók nagyobbik része nem tud egyedit nyújtani, ezért nem átall vagyonokat költeni arra, hogy a vevőket lenevelje a minőségről.
Mi akkor hibázunk, ha nem mondjuk el a vevőinknek azt, hogy ha nálunk vásárolnak, miért fizetnek többet. Pedig megérdemlik, jár nekik ez a tájékoztatás.
Nemigen van jogunk egy ilyen árakra hangolt agymosodában mindenkitől elvárni, hogy megértse, hogy miért drágább egy futárral két óra alatt házhoz szállított bélyegző annál, amelyikért kétszer kell elballagni, no-name típusú, és esetleg 3 nap alatt készül el, adott esetben hibás felirattal. Merthogy nem így hirdetik. Nem mondják el az olcsóbb termék minden tulajdonságát, csak az előnyöset: azt az egyet, hogy olcsóbb. Hogy miért az, azt nem.
Nagyon jó ötlet, hogy a számtech piac felső akárhány százalékának nyitsz üzletet. Garantálom, hogy mindneki hozzátok fog járni, aki megbízható gépet akar vásárolni.
Azaz akkor garantálom, ha felmérted, hogy az adott környéken van-e az általad célzott vevői rétegből annyi, ahányan nyereségesen eltartják az üzleted. Nem az a lényeg, hogy mind ott lakjanak, csak az, hogy kellő számú ilyen magasan kvalifikált vásárlót érj el azok közül, akik akár helyben laknak, akár adott távolságból odautaznak Hozzád, vagy kiszállítást kérnek. A lényeg, hogy legyen elegendő bevonzható ügyfeled, aki érti, mi az, amit megfizet azzal, hogy Nálad veszi meg jó minőségben azt, amit akár féláron is megvehet máshol, igen jelentős, ámde elsőre nem látható minőségi kompromisszumok mellett.
Bíztatásul hadd mondjak el valamit.
Szokás azt állítani, hogy az ország keleti fele sokkal árérzékenyebb, mint a többi régió.
Hadd cáfoljam ezt az állítást. A keleti országrészből is rengeteg vásárló választ bennünket, pedig a Google-ben az első oldalon található cégek közül mi dolgozunk a legmagasabb áron. Igaz, hogy ezért az összegért olyat nyújtunk, amit nem sokan kínálnak, sem pénzért, sem ingyen. És mi igazi márkát adunk, nem valami no-name utánzatot. És igen, van összefüggés a márka, az ár, a szolgáltatás és a minőség között.
A teljes vásárlói tömegnek legfeljebb 20%-a érti ezt a szemléletet.
A másik 80% vagy magától megy a versenytársamhoz, vagy én szoktam odaküldeni őket.
A legtájékozottabb, leghaladóbban gondolkodó 20% elégedetten vásárol nálam – Nálad is ők fognak -, és kölcsönösen örülünk egymásnak.
Míg másokról legfeljebb az fog elterjedni, hogy olcsón dolgoznak – őket majd otthagyják a vevőik egy még olcsóbbért -, addig Rólatok az fog elterjedni, hogy megbízhatóan dolgoztok, amit ígértek, az mindig úgy is van, és mindig hibátlan munkát adtok ki a kezetekből. „Ha megbízható gépet akarsz venni, akkor a Vidi Ritáékhoz menj!” – ha ez terjed el Rólatok, akkor kezdhetsz fütyülni a multik áraira.
Sok sikert hozzá!
Attila!
Te kényeztetsz engem:)
De a témához visszatérve: a vevő tényleg nem tudja mit akar PONTOSAN. Csak sejti, vagy nagyon halvány elképzelései vannak. Befolyásolódik azok által, amiket lát, hall; a reklámok csak arra jók, hogy olyan igényeket támasszanak, amik sosem lesznek kielégítve, és ezáltal frusztráltak lesznek, amit azzal ellensúlyoznak, hogy megvesznek valami „annak látszó” tárgyat…
Én is abban hiszek, hogy az embereket tájékoztatni kell, és mivel senki nem hülye, ezért szívós munkával, kitartással és hittel abban, amit csinálunk, meg lehet változtatni a berögzült tévhiteket.
Igen, ez az őszinteség, ami kifizetődik:)
De egy fontos adalék: a minap engem is befolyásolt valami, aminek nem kellett volna.
Megosztom a sztorit: avon katalógust kapok havonta, majd egy kellemesen sürgető e-mailt az összekötőmtől, hogy ha vásárolni szeretnék, mindenképp jelezzem X ideig..
Jár mellé kedvezmény és ajándék is.
Kb 3 havonta rendelek.
Igenám, de nemrégiben közölte a sógornőm, hogy van egy ismerőse, aki sokkal-sokkal-sokkal olcsóbban be tudja szerezni, és sokkal-sokkal, de sokkal olcsóbban adja, mint a katalógusban van.
Oké, ezt a lehetőséget karácsonykor kihagytam, és nem is volt szándékomban élni vele, mert a „sokkal” az nekem nem mond semmit.
Épp írnám a megrendelő e-mailt, mire a férjem: tudod, K. tud olcsóbban…
Oké, mondom, de milyen olcsón?
Telefon: kb. 30% árengedmény.
Najó, legyen, próbáljuk ki ezt a csatornát.
Na, a következő történt: ha megrendeltem volna a szokásos módon, akkor megkapom az árut 3 nap alatt, 15%-kal olcsóbban, plusz mellé ajándék (kb 500 ft értékben.)
Ezzel szemben a Sokkal-sokkal-sokkal olcsóbb forrás, 3szori rákérdezésre, 2 héttel később, 3 kézen átmenve juttatta el hozzám az árut, ugyanolyan áron, mintha a jól bevált módszernél maradok.
Így se ajándék, se időben nem érkezett meg, és olyavalakinek termeltem hasznot, aki azt egyáltalán nem érdemelte meg!
És ez az utóbbi „fáj” a legjobban.
Mert a minőségi szolgáltatásról lemondtam a családi nyomás hatására.
Na, az utózöngéket nem mesélem el, de volt ez miatt egy kis idegeskedés a famíliában, amivel legalább azt elértem, hogy ez a sokkal-sokkal-sokkal olcsóbb forrás fel sem fog merülni, soha többé, mint lehetőség… Nem csak nálam nem, de senkinél.
Úgyhogy tanultam is, meg tanítottam is valamit:)
Egyébként egy ideje meghallom, hogy OLCSÓ és menekülök.
De ehhez át kellett állnom ide a másik oldalra…
Még egy sztori, gyerekkoromból.
Apámékkal jártam piacra és épp meggyet kellett árulnom.
Apu megbízott, hogy mérjem fel a konkurencia árait, úgyhogy még hajnalban mentem egy kört, megnéztem, mennyiért adják a meggyet, milyen az a meggy, és ahhoz képest belőttem az árat.
Rosszul!!!
Ugyanis sikerült jól elnéznem és kb. fele áron adtam.
Namost, ami délig ki szokott tartani áru, az kb. fél óra alatt elfogyott.
De mai napig fülemben cseng egy házaspár hangja: gyanakodva nézték a gyönyörű, nagyszemű, hibátlan meggyet, és azt kérdezték: Miért ilyen olcsó?
Én nem értettem a dolgot, csak akkor esett le, hogy túl olcsón adtam, mikor apám jött a másik sorból és majdnem szívinfarktust kapott, hogy mélyen áron alul elkapkodták a csudaszép meggyet.
Szóval az a házaspár már akkor tudott valamit!:))
Ők voltak a 20%:)
Kedves Rita!
Mindig olyan hihetően hangzik, hogy „ez ugyanaz, csak olcsóbb”. Sosem szabad bedőlni ennek.
Ha valami kevesebbe kerül, mint ésszerű lenne, annak mindig nagyon komoly oka van.
Ezt most Te is megtapasztaltad.
És azt is láttad – még gyerekként -, hogy hiába hibátlan valami, ha az árát a gagyihoz igazítjuk, akkor gyanakodni fognak azok, akik tudják, hogy az alacsony árnak mindig oka van. Azt fogják gondolni, hogy ez gagyi. Vagy lopott. Csak igen ritkán van, hogy az alacsony ár oka az, ami Nálatok volt, történetesen az, hogy valaki elrontotta az árképzést.