Kedves Kollégák, Barátaim, Felebrátaim, Versenytársaim és Társaim a Versenyben!
(Osszátok be, melyikőtök melyiket találja a leginkább testhezállónak.)Szóval Kedves Bélyegző Importőrök és Kedves
Bélyegzőkészítő Cégek, Akik Közel Vagytok Az Importőrök Tüzéhez!
Ez ugyan egy nyílt levél, de nem csak a ti számotokra lesz tanulságos — akkor nem ezt a műfajt választottam volna —, hanem mindenkinek, aki importőre egy terméknek, és vagy közvetlenül, vagy hozzá közel álló cégen keresztül méltatlanul alacsony, a piacinál jóval alacsonyabb áron szállít be multiknak és nagyfelhasználóknak. Továbbá a mai írás tanulságos lesz azoknak a kereskedőknek és gyártóknak is, akik ezektől az importőröktől vásárolnak, és épp a jövő évi piaci stratégiájukon törik a fejüket.
Nem akarom — és nem is fogom — kiteregetni a szakmánk szennyesét, de meg fogom említeni azokat a fontos problémákat, amelyeket egy rossz piaci szemlélet okozott — véleményem szerint a ti rossz stratégiátok —, és amely bármely termék piacán ugyanilyen gondokat okozhat.
Kedves Kollégák! Senkit nem szeretnék megbántani, de keményen őszinte leszek, előre is elnézést kérek. Értetek haragszom, nem ellenetek. Meg a piacért, amit sajnos ti, importőrök és a hozzátok közel álló cégek jó tíz éve következetes rövidlátással tesztek tönkre valami csodában bízva, pedig csodák nincsenek. Remélem, mire e levél végére értek, belátjátok ezt, és átgondoljátok a jövő évi stratégiátokat. Ezért, kizárólag egy szebb jövő reményében, most szembesíteni szeretnélek benneteket a saját rossz döntéseitekkel és azokkal a következményekkel, amelyekkel mind nektek, mind a szakmának szembe kell néznie.
Csapjunk a lovak közé, vagy inkább a lecsó kellős közepébe!
Tudom, belátom, hogy nehéz az importőrök helyzete. A külföldi gyártó céget semmi nem érdekli, csak a darabszám, lehetőleg egyre nagyobb darabszám, és a piaci részesedés százalékos aránya (lehetőleg egyre nagyobb százalékos arány). A külföldi gyártó cégnek semmi se drága: abból főztök, amitek van. Ha meg akarjátok tartani az importőri státuszt, kerül amibe kerül, hozni kell a számokat. A külföldi gyár szemében csak sokadik szempont az, hogy ezeket a számokat nektek milyen áron sikerül elérni — azaz megéri-e nektek megfelelni az importőröknek. Jelzem tehát, hogy tudom: nincs könnyű dolgotok.
De hányan is vagytok? Nem volna sportszerű márkaneveket említeni, és számokat sem mondok, hányan vagytok, csak annyit mondok, hogy ebben a színdarabban nagyon kevés főszereplő van, és ezé a kevés főszereplőé a piac 90 százaléka.
Aztán van néhány kisebb importőr — övék a maradék 10 százalék. És mindig van valaki, aki szeretne még pályára lépni.
A piaci főszereplők marketing stratégiája — nevezzük így — közti lényeges különbség, hogy van, aki a minőséget helyezi előtérbe, van, aki a kedvező árat. Közös vonásotok, hogy szeretnétek sokat keresni — ami természetes.
Mi történt az elmúlt tízegynéhány évben, aminek egyenes következménye, hogy most nagyon idegesen várjátok a jövő évet, annál is nagyobb idegességgel az elkövetkező öt évet? Mit hibáztatok el, és milyen hatással lehet a teljes piacra, azaz majd minden bélyegzőkészítőre ebben az országban, aki még megmaradt, ha nem gondoljátok át a következő lépéseiteket?
Kezdetben voltak az importőrök, és voltak bélyegzőkészítők, akik tőletek bélyegzőházakat vásároltak, megrendelőket szereztek maguknak, legyártották a bélyegzőgumikat, összeszerelték a bélyegzőket, és eladták őket a vevőknek. Bélyegzőkészítőnek lenni nem volt rossz. Van, akinek ma sem az, de egyre kevesebben vannak, akik jól érzik magukat a bőrükben. (E sorok írója köszöni, jól van.)
Kezdetben az importőrök csak a bélyegzőkészítőknek szállítottak bélyegzőt. (Ma sem szívesen vallják be, hogy ezek az idők véget értek.)
Történt ugyanis bő 10 esztendeje, hogy az egyik importőr rájött, micsoda üzleti potenciál van abban, hogy ő importőrként akár a többi bélyegzőgyártóval azonos áron, ámde kedvezőbb beszerzési ára miatt nagyobb haszonnal, vagy akár a többi bélyegzőgyártónál alacsonyabb áron, a szokásos haszonnal, ámde jelentős árelőnnyel tudna versenybe szállni. És mivel a nagy cégek szeretik az alacsony beszerzési árakat, ráadásul ezeknek a nagy cégeknek rendkívül rokonszenves tulajdonsága, hogy sok bélyegzőt rendelnek, ráadásul folyamatosan, lehet, hogy érdemes lesz megtenni ezt a lépést, azaz lehet, hogy érdemes lesz nem csupán bélyegzőkészítő partnerek felé értékesíteni, hanem saját bélyegzőkészítő céget alapítani. Persze ez csípné azoknak a bélyegzőkészítőknek a szemét, akik egy ilyen céggel szemben folyton alulmaradnának a tendereken, ezért a dolog úgy lenne elegáns, ha nem volna publikus.
Hogy létrejött-e ez a cég, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.
Hogy annak következményeképpen, hogy az a bizonyos cég létrejött-e vagy sem, létrejött-e ilyen cég az üzleti aréna túloldalán, azt szintén mindenkinek a fantáziájára bízom. Ilyen helyzetben aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére — ez nem gyerekmondóka, hanem piaci törvényszerűség.
Történt, ami történt, fedje a történelem jótékony homálya — a botrány elmaradt, és minden bélyegzőkészítő megszokta, hogy Magyarországon milyen eséllyel lehet bélyegzőt eladni a bankszférának vagy egyéb olyan területen, ahol a beszállítói szerződést az árak és kizárólag az árak alapján kötik meg. (Tekintsünk el azoktól az értelmezhetetlen helyzetektől, amikor a szerződést nem az árak alapján kötik meg, és nem is a termék vagy a szolgáltatás minősége alapján, hanem egyéb, általam értelmezhetetlen paraméterek figyelembe vételével, valószínűleg az alapján, hogy melyik bélyegzőtípus színe felelt meg jobban a megrendelőt képviselő beszerzőnek — hogy egyéb szempontokat, amelyekre gondolni sem merek, ne is említsek.)
Egy biztos: a nagyfelhasználók, jellemzően a bankok kezdtek egyre jobb árajánlatokat kapni, amikor bélyegzőre volt szükségük.
De vajon változott-e a piaci helyzet a bélyegző import piac főszereplői között?
Nem változott. Maradt a százalékos arány úgy, ahogy korábban volt, vagyis egyetlen importőr sem szerzett százalékosan nagyobb piacot, de a bankok végre szerény bevételükből egyre kevesebbet voltak kénytelenek bélyegzőkre költeni — gondolom, az így megtakarított összeget kedvezőbb hitelek és magasabb betéti kamatok formájában a magyar vállalkozóknak és a lakosságnak adták vissza, amit az ország nevében ezúton is köszönök.
Mit mondtak nektek, kedves Importőr Kollégák a márkátokat képviselő gyártók? Nyilván azt, hogy kerül, amibe kerül, a nagy megrendeléseket az általatok képviselt márkának kell elnyernie. Ha kell, kaptok árengedményt.
Több se kellett nektek. Kértetek árengedményt, és becsületetekre legyen mondva, tovább is adtátok az erre egyre inkább rászoruló bankoknak. Nem kerestetek többet, de legalább a ti márkátok került a nagyfelhasználók asztalára. Nem rajtatok múlt, hogy most egymás után mennek csődbe, ti mindent megtettetek értük. (Szerencsére az adónkból majd megmentik őket, és jövőre is rendelnek majd bélyegzőt.) Darált műanyaghulladékot nem tudok annyiért venni, amennyiért végül hol egyik, hol másik márka termékeit beszerezték ezek a nagyfelhasználók.
Mi, bélyegzőkészítők közben a piac többi területén igyekeztünk elkérni annyi pénzt a munkánkért, amennyit az ér. A rövidlátóbbak a bankszektor felé érvényesített stratégiát kezdték átvenni, mert azt hitték, ti ettől a stratégiától vagytok nagyok és erősek, majd az esztelen próbálkozók lassan tönkrementek ebbe az esztelen versenybe.
Mit tettetek eközben ti? Mivel a rengeteg olcsón elkészített bélyegzőn nem sok hasznot tudtatok realizálni, illetve csak annyit, amit a véres harcért cserébe, hálából a gyártótól ki tudtatok csikarni, aki viszont további számokat várt, elkezdtetek ezekkel az ésszerűtlen árakkal is egyre lejjebb menni. Hiszen a tendereken továbbra is az nyert, aki a legalacsonyabb árat adta. Hasznotok abból volt, hogy mi, bélyegzőkészítők sokszor többet fizettünk nektek az üres bélyegzőházakért, mint amennyiért az elkészített komplett bélyegzőket adtátok a nagyfelhasználóknak. Míg az év végén a bélyegzőkészítők az importőri árak növekedésével számoltak — ez egyébként rendben van, ismerjük a piacot —, a nagyfelhasználók elkezdtek alkudni a tavalyi árakból. És mindig volt köztetek, aki kiszolgálta őket.
Még ekkor sem csaptatok az asztalra, ekkor sem gondoltátok azt, hogy véget kellene vetni ennek az ámokfutásnak, és keresni kellene valami piaci stratégiát, ami jobb ennél az egyre drágább állóháborúnál. Addig vittétek le az árakat, míg valaki ellenetek fordította ezt a fegyvert.
Megjelent egy új piaci szereplő. Valaki, aki tud olcsóbb bélyegzőt hozni, mint amit ti adtok. Van egy mágus, aki korábban a vevőtök volt, de aztán rájött, hogy lehet ezen a piacon — a ti harcotoknak hála — bármivel piacra lépni, ha az olcsó. És elhozta a piacnak, amire a piacotokat szocializáltátok: elhozta az Olcsó Bélyegzőt. Egy kicsit savanyú, egy kicsit sárga, de a miénk. Mert azt is mondják, hogy azt mondja róla — tudom, ez csak mendemonda, ő sosem állítana valótlant —, hogy magyar termék. Ez az új bélyegző olyan távol keleti, hogy ha odáig kellene mennünk, ahol készítik, már félúton éhen halnánk. De nadon kici, nadon ócó. És persze véletlenül a lenyomatméretek egyeznek a klasszikus Trodat lenyomatméretekkel — nota bene, nem ez az egyetlen márka, amelyik valamiért a Trodat méreteket másolja, szóval van más importőr is, aki Trodat copy terméket forgalmaz —, az anyaga olyan, amilyen, a minősége olyan, amilyen, használati értéke annyi, amennyi, de ócó. Nadon ócó.
És ti meg vagytok sértve, hogy ez a termék versenyezni mer a tiétekkel.
Na de Drága Barátaim, nem ti tanítottátok a piacotoknak, hogy az ócó a jó? Mégis mit vártatok? Miért nem tanultatok abból, hogy nincs olyan, hogy beszállítok olcsón, és majd jövőre árat emelek? A saját bőrötökön tapasztalhattátok megannyiszor, hogy az így szerzett piac hálátlan: amikor árat emelsz, ő pályázatot ír ki, és a kikiáltási ár a tavalyi ár fele. És ti boldogan mentetek egymás piaca ellen a másik tavalyi áránál olcsóbban. Úgy tettétek tönkre a nagyfelhasználói piac árait — a bélyegzőpiac legfizetőképesebb piaci szegmensének árait, annak a piacnak az árait, amelyik legalább az éves bélyegzőfogyasztás felét adja —, hogy igazán meg sem érte nektek. Tettétek ezt egy szebb jövő reményében. Pedig ha mindenki hozzáfért volna ehhez a szegmenshez, és mindenki rendes árakat tudott volna kérni a munkájáért, kevesebb munkával legalább ugyanennyi hasznot tudtatok volna elérni magasabb árak mellett. Ráadásul a bélyegzőkészítő partnereitek — az igazi vevőitek — a legtöbbször többet fizettek volna a tőletek vásárolt alapanyagért, mint amennyiért azt ti elkészítve eladtátok a nagyfelhasználóknak.
Egyikőtök közben legalább a saját "utcai" piacán korrekt árakkal állt helyt, korrekt versenytárs volt azon a területen. Sajnos volt, aki nem bízott annyira a termékében, ezért az "utcai piacon" is az árverseny mellett döntött. Ezzel legalább oda pozícionálta a termékét, ahová az valójában való: a kici ócó kategóriába. De az "utcai piacon" legalább egyikőtöknek volt annyi esze, hogy nem vitte le az árakat arra a szintre, amennyiért már nem éri meg dolgozni.
Mit tett a magyarországi bélyegzőkészítők jelentős része? Ekezdte utánozni azt, amit látott tőletek a nagyfelhasználói piacon. Mert nem gondolta végig, hogy az nem éri meg. Fogalmuk se volt róla, hogy azon az áron nem lehet nem veszteségesen dolgozni, és hogy aki mögött nem áll egy hálás külföldi gyártó, aki piaci részesedést szeretne szerezni bármilyen áron, az nem kap ahhoz elég muníciót, hogy versenyben tudjon maradni. Az abba fog belebukni, hogy sok vevőt szerez az alacsony áraival. Vagy abba — egyre többen ebbe buknak bele —, hogy még csak sok vevőt sem szereznek, mert az alacsony árból nem futja pénz a vevőszerzésre. Sokan azt sem tudják, hogy az is pénzbe kerül. Rendben van, ez utóbbi már nem a ti felelősségetek: mindenki olyan halálnemet választ a cégének, amilyet akar.
De nézzük, mit tehettek a mai helyzetben, amikor a nagyfelhasználók félremotivált piacán megjelent az a termék, amire ti éheztettétek ki ezt a piaci szegmenst: megjelent az olcsó bóvli, de a vevőtöket nem érdekli, hogy bóvli, mert bő egy évtizede arra tanítjátok, hogy az árát nézze. A vevő nem szakember, nem fogja tudni, hogy amit vesz, gagyi. Idő kell, míg rájön. Ehhez először meg kell vennie. És mit tehettek akkor, amikor ez a termék megjelenik azoknál a bélyegzőkészítőknél, akik eddig tőletek vásároltak, de mivel kimaradtak a zsíros(nak hitt) üzletekből a nagyfelhasználói piacon — hála a versenyképtelenül alacsony áraknak —, csalódottságukban és a szebb jövő reményében majd ettől az új piaci szereplőtől fogják megvásárolni a nagyon távol keleti "magyar" bélyegzőt (persze ő nem állítja, hogy magyar, mások mondják róla, hogy ő azt mondja).
Mit tehettek tehát?
Azzal kezdem, ami nektek fog először az eszetekbe jutni.
- Tovább mentek az árakkal lefelé, hátha az új piaci szereplő nem bírja majd szusszal.
A döntés hátránya, hogy ezzel mínuszt termeltek magatoknak, és a nagyfelhasználói piacot továbbra is arra tanítjátok, hogy lehet jövőre olcsóbban vásárolni, mint tavaly. Nem vagyok biztos benne, hogy a bankoknak azzal kell megköszönni a pénzpiaci válságot, valamint a lehetőséget, hogy az ő csődjük elkerülését a mi adónkból visszafizetett hitelből finanszírozzák, hogy tovább csökkentitek az árakat. - Ölbe tett kézzel nézitek, mit csinál az új piaci szereplő, és bíztok benne, hogy hamar jóllakik, előbb, mint megenné a nagyfelhasználói piacot reggelire.
Ezt nem is kell magyaráznom, mert ez a ti kockázattűrési küszöbötöket is meghaladja. Ha ugyanis eredményeket fog elérni, a következő célja nem az lesz, hogy hátradőljön, hanem az, hogy megszerezze a piac minél nagyobb részét. - Tovább versenyeztek egymással az eddigi módszerekkel ott, ahová az új versenytárs nem tud bejönni — mert hátha van még, akinek nem minden bélyegző, ami festéknyomot hagy a papíron, ha bármilyet is.
Nem jó stratégia, mert túl nagy szabadságot adtok neki a piac maradék részén, a ti maradék piacotok pedig egyre kevesebb profitot termel majd nektek, ha továbbra is évről évre egymás alá ígértek. És nem, ez nem a ti belügyetek — amíg Magyarországon akár csak egy helyen is annyiért lehet bélyegzőt kapni, amennyiért ti ebben az esztelen versenyben egy piaci szegmensnek beszállítotok, addig a mi morális hitelünket rontjátok, márpedig ebből nem kérünk. - Beletörődtök, hogy a nagyfelhasználói piacot át kell engedni a leglcsóbb terméknek, és mivel ott nem sok nyereségetek volt, áthelyezitek a piaci árnál sokkal alacsonyabb árszintet az "utcai" bélyegzőpiacra.
Na, ebből lesz a népharag: minden valamire való bélyegzőkészítő csalódottságát fogja kifejezni, és ez nektek nem lesz jó. És természetesen sokan fel fogják adni minőségi elveiket — akiknek még van ilyen —, és elkezdik majd forgalmazni az új, nagyon kicsi, nagyon olcsó bélyegzőt. És akkor eléritek, amire akkorra már egy ország bélyegzőpiacát sikerülhet szocializálni: mindenkit az ár fog érdekelni. Ti pedig elveszítitek a piacotoknak akkora százalékát, hogy a külföldi gyártó cég csak azon az áron nyerheti vissza piaci részesedését ebben az országban, ha megvonja tőletek az importőri jogot, és közvetlenül a bélyegzőkészítőknek szállít be, és a ti árréseteket nekik adja át.
Na, ez az a megoldás, ami mindenkinek rossz. Remélem, számoltok vele, mert nem lehetetlen végkifejlet, noha jövőképnek nem túl tetszetős.
Nem sorolom tovább a lehetséges rossz döntéseket, inkább azt mondom, hogy ha nem a minőségi szolgáltatás felé mozdultok, ami következésképpen jóval magasabb árat jelentene részetekről, átmeneti piacvesztéssel a nagyfelhasználói szférában, akkor átadjátok a piacotokat az új versenytársnak, akiért eddig sem tehettetek volna többet, mint amit tettetek: beszántottátok neki a bélyegzőpiac felét, hogy ő vethessen és arathasson rajta. Semmit nem kell tudnia a termékének a tieitekkel szemben, csak annyit, hogy olcsóbb legyen. Welcome to the real world!
Oké, eddig zokogtunk, most nézzük, mit tehettek. (Van egy fogadásom, hogy legyintetek, de hátha nem.)
- A nagyfelhasználói piacot már úgyis tönkretettétek, és most is csak akkor fértek be egymás helyére, ha a másiknál alacsonyabb árat tudtok adni, mint ő tavaly, vagy ha a másik az alacsony árért cserébe olyan alacsony minőséget tud adni, a sietősre szervezett gyártás közbeni kapkodásban annyit hibázik, hogy a vevő elégedetlen vele. Így nem éri meg dolgozni — az első helyes lépés, hogy ezt lássátok be.
- Végre emeljétek meg az árakat arra a szintre, amennyiért érdemes dolgozni, és ezzel párhuzamosan a legjobb képességeiteknek megfelelő minőséget nyújtsátok. Az áremelés nyilván drasztikus lépés lesz, de a végre már keletkező profit egy részét tegyétek el, a másik részéből pedig adjatok vissza a nagyfelhasználói piacnak jobb szolgáltatást. Hogy végre tudják, mi az, amiért fizetnek. És értsék, mennyivel kapnak kevesebbet, ha olcsóbbat vásárolnak fapados kiszolgálással.
- Értsétek meg az ideiglenes feladás elvét (Sztálin értette), és ahol a gyenge minőségű, nagyon olcsó bélyegzővel szemben kell versenybe szállni, adjatok magas árat és prémium szolgáltatást mellé. Ő nem fogja tudni az alacsony árból finanszírozni a prémium szolgáltatást. Mi történhet? Legfeljebb az idén ő nyer. Ismerve a termékét, tudonotok kell, hogy jövőre nem fog nyerni. Addigra ugyanis kiderül, mire jó a távol keleti bélyegző. De ha idén beadtok egy számotokra is elfogadható árat, egy olyan árat, amiből egy színvonalas szolgáltatás veszteségek nélkül finanszírozható, akkor jövőre, amikor az ő termékéről kiderül, mennyit is tud, akár magasabb árak mellett is tárt karokkal fognak várni benneteket. Aki pedig nem, annak sok szerencsét a távol keleti csodastemplihez.
- Gondolkozzatok el azon, hová vezetett az árharc, és törjétek a fejeteket egy jobb stratégián. Nem kell szeretni egymást, nem kell megbízni egymásban, de meg kell értenetek, hogy két atomhatalom nem zongorázhat a billentyűkön, ha hosszú távra szeretne stratégiát építeni. Lehet, hogy meg kell szoknotok egymást. Nézzétek meg, mennyit nyertetek az elmúlt 10 év állóháborújában. Változott-e a piaci pozíciótok, meg tudtatok-e felelni a külföldi anyacég elvárásainak, és van-e esélyetek arra, hogy a jövőben ugyanezzel a stratégiával megfeleljetek ennek. Ha nincs, esetleg üljetek le a külföldi anyacéggel, és próbáljátok meg megértetni vele, hogy az elvárásai nem relevánsak, és ti nem vagytok hajlandók hősi halált halni értük, és ha hajlandók is lennétek, hiába tennétek ezt, ezért legyenek szívesek, fogalmazzanak meg reálisabb célokat. Ha ez megvan, akkor próbáljátok meg elviselni egymást a piacon, és egyikőtök se rúgjon fel íratlan szabályokat, (nevet nem mondok, de akire értettem, tudni fogja, hogy rá gondolok). Ha mégis megteszitek, ha bárki közületek vét az ésszerű elvek szerint működtetett piac törvényei ellen, akkor a magyarországi bélyegzőpiacra az vár, amit az FMCG szektor élt át a rendszerváltozás után: addig kergették egymást az árversenyben, míg szép csendben mind csődbe mentek, és felvásárolták őket/bejöttek helyettük a külföldi cégek, akik azóta megemelték az árakat, és köszönik, jól érzik magukat a piacon a magyar szereplők nélkül is.
Magyarázattal tartozom nektek, miért is írtam ezt a nyílt levelet. Nem leszek az adósotok, elmondom.
A Trodat márka iránti elkötelezettségem ismert. Aki ezt a bélyegzőt importálja az országba, annak nem kell magyaráznom, miért vagyok a vevője, nem kell bizonygatnom az elkötelezettségemet, és azt is sokáig sorolhatnám, miért is tartozom hálával ennek a cégnek. A hálán túl pedig tartozom annyival, hogy ebben a piaci helyzetben, és most, hogy a hűen kiszolgált bankszektor az idén a mindenki által ismert kedves meglepetéssel — álláspontom szerint egy nemzetközi bűnténnyel, amit minden tettes megúszott — honorálta az iránta tanúsított lojalitást, szóval tartozom annyival, hogy elmondjam, igenis merni kell merésznek lenni, és beáldozni a bástyát ebben a sakkjátszmában. Vagyok annyira a barátotok, hogy ezt elmondjam. Remélem, nincs harag. Szeretlek benneteket.
Azoknak az ellenfeleimnek, akik másik márkát importálnak, azért mondtam el a fentieket, mert egyrészt nem az ellenségeim, hanem az ellenfeleim, másrészt mert valamennyi piaci szereplő józan belátására szükség van ahhoz, hogy olyan megoldás szülessen, ami jó a piacnak.
Annak a piacnak, amelyiknek az elmúlt 10 évében aktív szereplője voltam, és amely piacért felelősséget érzek.
Kedves Barátaim, Felebarátaim, Versenytársaim, Ellenfeleim — osszátok be —, remélem, nem sértődtetek meg.
Értenetek kell, hogy a vesztés a nyerés része. Ha nem értitek meg, mind ti, mind az egész piac méltatlanul nagy árat fog fizetni ezért a tévedésért.
Tudom, olyanra bíztatlak benneteket, amihez szerintetek meg kellene bízni egymásban, de ez — mindannyiunk számára ismert okok miatt — nem könnyű feladat.
Mondok egy jó hírt: nem kell megbízni egymásban. A piac azé lesz, aki meri visszahozni a reális (magyarul: a jelenleginél jóval magasabb) árakat a nagyfelhasználói piacon, és prémium szolgáltatást tud mellé adni. A többiek bele fognak fulladni az árversenybe. Szóval nem kell feltétlen megbízni egymásban, csak merni kell kimondani, hogy mi a munkátok értéke.
Az új termék — a nagyon olcsó, nagyon távol keleti bélyegző — nem a minőségi bélyegzők ellenfele, hanem az olcsó bélyegzőké. Azzal fogják egy kategóriában emlegetni, amelyik termék ezen az árszinten marad.
Melyikőtök szeretné, ha az ő termékét ezzel hasonlítgatnák össze?
További munkátokhoz sok sikert kívánok!
Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu
Mikor megláttam, hogy milyen hosszú lesz, készítettem egy kávét, és miközben olvastam, olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy:
1.) Most nagyon örülök, hogy nem vagyok az ellenséged – igaz, ennek mindig örülök :))
2.) Örülök, hogy bank sem vagyok, mert most leszedted a keresztvizet rendesen :))
3.) Őszintén megmondva annak is örülök, hogy nem bélyegzőkkel foglalkozom, mert ha jól belegondolok, szinte már heroikus, amit megteszel Attila ezért az iparágért, és nem és nem tanulnak semmit…
4.) Egészen biztos vagyok abban, hogy a nagy forgalmazók nem fognak észbekapni, illetve mivel nem egy kézben van a döntés, még ha el is gondolkodik valaki az itt leírtakon, a bürokráciájukban elvész minden élhető kezdeményezés, ami a jövőt szolgálja…
Szomorú….
Attila!
Ez qrva jóóóó….
Nagyon jól megfogalmaztad megint az árharc lényegi folyamatát Attila. Mindegy, hogy a Tescot, vagy a bankokat akarja valaki átvágni azzal, hogy ócsón beteszi a lábát, aztán majd jól megemeli az árakat, mindig ugyanaz a sztori vége..
És általában nem a kkv szektor szokott ilyenkor nevetgélni 🙂
Kedves Attila!
Beletaláltál.
Magam nem vagyok bélyegzőkészítő, nyomtatófestékekkel foglalkozom.
A kotta viszont ugyanaz. Néhány szó cseréjével ugyanezt tudnám én is elmesélni, csak nálunk kicsit tarkább a kép: megtöltjük, megtöltöd magad, olcsó, olcsóbb, kínai, … aztán utánam a vízözön.
Ebből is csak két út vezet ki: a tönkremenés vagy a minőségi szolgáltatás és a minőségi marketing.
Szurkolok a bélyegzős szakmának – is.
Hát, ez aztán az OKOS kirohanás. Csak azok akiknek szól értik-e szegények? Talán nem értenek alapdolgokat és ettől elszegényednek.
És másokat is elszegényítenek. Mi lenne, ha az óriási felvevőpiac észrevenné, vagy rájönne hogy hol is csorbul a táplálékláncon Ő?
Ugye ez az olcsójánosság senkinek sem jó. Olcsón akar stemplit venni és ez azt jelenti, hogy nem adja át, ami a másik ember munkájáért járna.
Pl egy bank, nézi hol vehet olcsó papírt, olcsó tollat, olcsó munakerőt. Aztán azoknak akinek nem fizette meg a munkáját, egyszecsak kölcsönt ad. Aután azok nem fizetik neki vissza a kölcsönt.
Na ilyen szép természetes körforgás.
ÜdvMy
Attila!
Nekem egy istentisztelet jutott az eszembe olvasás közben. A Bosnyák téri református templomban történt. Hallgattam a papot. Megdöbbentett, hogy minden szavával azonosulni tudok, ha az „Isten” fogalma helyett az „Ember”-t helyettesítem be.
Olyan általános érvényű igazságokról írsz, amit minden iparágnak meg kellene szívlelnie.
Külön kiemelném az iparággal szembeni felelősség kérdését. Jó lenne, ha végre kis hazánkban ennek fontosságát elkezdenék megérteni a kkv-k tulajdonosai. Nem ártana észrevenni, hogyan játsszák ki őket egymás ellen, aminek csak vesztesei lehetnek.
Hali!
No ezt sokan elmondhatják importőreikről. Sajnos ezen kívül nemigen lesz változás, mert magyarok vagyunk. Mindig fog jönni egy éhesebb és butább réteg, amelyik még tovább viszi ezt a cirkuszt. Hogy hol lesz ennek a vége? Remélem csak lesz valami ami kikényszeríti majd a változást.
Gyerekkoromban volt egy autós kártya parti, amit sosem felejtek el.
Hárman játszottunk. Az autós kártyában az a szabály, hogy kiteszünk az asztalra a kezünkben található lapokból egyet-egyet, és akinek a leggyorsabb kocsi van a felcsapott kártyáján, az viszi a többiek kitett lapját. Akinek elfogynak a lapjai, kiesik. Az nyer, aki begyűjti a többiek lapjait.
A két másik srác, akivel játszottam, elkezdett összejátszani. A nagyobbik, amikor elnyert tőlünk egy-egy lapot, a jó kártyákat megtartotta, a gyengébbeket visszaadta a másik gyereknek.
Vagyis ha a nagyobb fiú vitte a kört, csak az én lapjaim fogytak, a másik srác lapjai nem. Éreztem, hogy én fogok veszíteni, és dühös voltam, hogy ilyen disznóságot csinálnak — és ezt a szabályok elvileg nem tiltották. (Meg aztán ők ketten voltak, én egyedül…)
A másik srác, aki mindig megkapta a gyengébb lapokat, vigyorgott, mint a vadalma, örült, hogy a nagyobb fiú őt szemelte ki kedvezményezettnek.
Eljött az a pillanat, amikor az utolsó kártyámat is elvesztettem.
És ekkor megdöbbentő dolog történt.
A nagyobbik fiú azt mondta a másiknak:
— Figyelj, ugye tudod, hogy a legjobb lapokat megtartottam, a gyengébbeket pedig odaadtam neked? Vagyis most nálam van az összes jó lap, nálad pedig az összes rossz. Lejátsszuk, vagy van annyi eszed, hogy feladod?
Ezt a partit minden vállalkozónak ismernie kell. Ez a történet nálam vállalkozás-ismereti alapmű.
Horváth Attila
Remek kirohanás, remélem jól esett – mert sorry, de tudnod kell, hogy ez minden, amit elértél vele.
A piac sosem ész érvek szerint működik, mivel a verseny alapvetően érzelmi játszma. Minél hevesebb, annál hevesebbek az érzelmek, és a logika kirepül az ablakon.
De egy jó hír:
Nézz körül a piacon – de TÉNYLEG nézz körül, és válaszolj erre a kérdésre:
Látsz-e olyan céget, bármelyik iparágban, amelyik az „én vagyok a legolcsóbb” stratégiát nyomja, és több mint 10 éves?
Egy percig sem reméltem, hogy a világ megváltozik. Csak jeleztem, hogy honnan jövünk, merre tartunk.
Olyan kevés meghatározó erejű szereplő van ezen a piacon, hogy még azt a luxust is megengedhetnék maguknak, hogy ésszerű stratégiával működjenek.
Nem probléma, ha nem. (Nem az én problémám.)
Kedves Gábor hol a jó hír?
SZÉTNÉZEK és az Attila által említett nadon oco termékek már 10 éve piacon.
És az összes iparágban!
Nem jól látom?
Kedves Noname!
Igazad van, a nagyon gagyi, nadon ócó termékek minden iparágban több mint 10 éve itt vannak, de az őket forgalmazó cégek ritkán élik meg a 10. évüket.
A gagyi termék problémája nem tűnik el, de legalább a mohikánok cserélődnek körülötte. Az is valami.
Az egyik TV csatornán régi 30-40 évvel ezelőtti filmeket tűznek műsorra.
No az egyik sorozat egyik epizódjában Simon Templar nevű bácsi – hol van az már, régi szép idők – egy aábc boltba ment be, amin a felirat TESCO volt.
Ha az emlékeim nem csalnak ez az árúházlánc a nadon oco termékeiről volt – mondom csak VOLT híres. Hol van az már, régi szépidők.
Jogos, és a Tesco még most is a nadon ócó árairól híres, el is múlt bőven 10 éves, de azt azért be kell látni, hogy nem tipikus kkv. Sőt, eléggé úgy néz ki, mint egy multi.
És ha egy kkv próbál multiként árazni…
Még nem láttam olyan kkv-t, aki meg tudta volna valósítani azt, hogy elkölt marketingre x-et, és beszed érte a beszállítóitól 5x-et. Olyan kkv-t se láttam, aki bár olcsón adott el, 120 napra fizetett, és a polcpénzből meg a banki kamatokból is gazdagodott volna. Ennek ellenére sok kkv olyan árpolitikát folytat, mintha multi lenne.
A végén meg persze döbben, és fogalma sincs, hol rontotta el.
Egy tönkrement viszonteladóm mesélte, hogy digitális nyomdagépet lízingelt. Hogy ő legyen a legolcsóbb a piacon — tényleg, miért kell a legolcsóbbnak lenni? —, megnézte, mennyiért dolgozik a legolcsóbb konkurense, és aláígért. Kevesebb mint egy év alatt sikerült csődbe mennie, ugyanis nem volt havonta annyi nyeresége az eladott nyomdai termékeken, mint amennyi a lízingdíja volt.
Na de az mekkorát bukhatott, aki szintén vett egy digitális nyomdagépet, és amikor belőtte az árát a piac legolcsóbb szereplőjéhez, éppen az ő nem megérős árai alá célzott?
Az emberi hülyeség nem ismer határokat. Az áraz ilyen eszetlenül, akinek semmi értelmes mondanivalója nincs a termékéről, semmi értéknövelt szolgáltatást nem tud mellé adni.
Csodák nincsenek — ők a piac legalja, és oda is kerülnek, a piac legaljára. Csak idő kérdése.
Komolyra ferdítve a szót.
Mind kettő üzletpolitikát – olcsó gyenge, drága minőségi – lehet jól és rosszul csinálni.
Nem találok semmi vigasztalót abban, ha valaki rosszul csinál valamit és belebukik. Mert nem tőlük van „félni valónk”, azoktól kell tartani, akik báránybőrbe bújt farkasok.
Nem kell összetéveszteni a jó stratégiát rosszul követőket a rossz stratégiával.
Ami jó, az nem olcsó. Ami attól olcsó, hogy gyenge, arról nem szokták bevallani, hogy gyenge.
Aki gyengét ad olcsón, az megsérti az ügyfeleit — azt üzeni a termékével, hogy nekik ez is jó, nekik ez jár.
A számok törvénye szerint jót nem igen lehet olcsón adni.
Lásd gojzervarrott bőrcipő. Annak ára van. Nem lehet 1500Ft-ért adni.
De nem is itt van a buktató.
A buktató ott van, hogy a rossz minőséget lehet drágáért adni.
Innentől viszont ember legyen a talpán, aki eldönti melyikről van szó.
A drága jó minőségről vagy a gagyibb és drágán adottról.
Azt se kéne megenni, hogy a nem noname gyártó azt mondja az enyém 3x árért jobb. Mert mi abban a pláne?
Azt viszont nem mondja, hogy figyu az enyém ugyan annyiért van, de jó minőségű.
Miért is nem mondja? Miért van a fordítottja a köztudatban elfogadva?
Szóval ha jól megvizsgáljuk nem olyan egyszerű ez a dolog. Folynak a játszmák rendesen.
„Aki gyengét ad olcsón, az megsérti az ügyfeleit”
Miért is?
Aki gyengét ad drágán az akkor mit csinál?
“Aki gyengét ad olcsón, az megsérti az ügyfeleit.
Miért is?”
Mert ezzel azt üzeni, hogy szerinte ezt érdemlik a pénzükért, amit munkával szereztek.
Természetesen aki a gagyit drágán adja, az is megsérti az ügyfeleit, mert azt üzeni a termékkel, hogy nekik ez is jó, és ráadásul be is csapja őket, mert az értékénél többet kér érte.
Olyan egyszerű az egész: korrekt terméket kell adni korrekt áron.
„Olyan egyszerű az egész”
Teljesen egyetértek veled.
Olyan egyszerű az egész:
ne ölj
ne lopj
ne kívánd felebarátod…
De valahogy még sincs így. Miért?
Mert a jót mondani vagy csinálni nagy különbség. Ez pedig már így van.
Egyrészt nem teljesen igaz, hogy nincs jól a „ne ölj”, „ne lopj”. Általában jól van. Nem mindig és nem mindenkinél van jól. Ettől még ez az etalon, és nincs rendben az ellenkezője.
Máskülönben pedig a lényeg szerintem az, hogy jelezni kell, ha valami nincs jól, és törekedni kell, hogy jól legyen.
Ha nem a megfelelő törvényszerűségek szerint mozogsz egy területen, az vissza fog ütni.
Te Attila nem kellene vissza élni avval, hogy utólag szerkeszted a hozzászólásodat.
Így én ezzel be is fejezem ez így nagyon egyoldalú.
Köszönöm, hogy itt lehettem.
Noname, nem éltem vissza semmivel.
Pontosítottam, mert úgy tűnik, vagy félreérted, vagy túlbogarászod a részleteket. Szóval megírtam a hozzászólást, aztán átolvastam, és mivel úgy éreztem, nem egyértelmű, pontosítottam. De olyan hozzászóláshoz nem nyúlok, amire már válasz is jött.
Sajnálom, ha ez nem fér bele. Pontosságra törekszem. Egyébként ritka, hogy egyáltalán beleírok abba, amit már átküldtem, csak úgy tűnt, nem sikerül úgy fogalmaznom, hogy ugyanazt lássuk a fókuszpontban. Ezért pontosítottam.
De a mondanivalóm nem változott.
Persze azt is lehetne, hogy a pontosítást — ami a legtöbbször egy-egy szó kicserélése egy árnyalattal találóbbra — utólag, egy új hozzászólásban írom meg, na de az nem olyan praktikus. Így jobban összeáll egy gondolat. (Nem mintha magyarázkodni szeretnék, mert szerintem semmi okom rá.)
Üdv, örülök, hogy itt voltál! (Ezt is utólag szerkesztettem bele — csak a pontosság kedvéért.)
Szia Atti!
Szeretnék hozzászólni de aszem kivesézted a témát. Egyet viszont hagy tegyek hozzá, ez a kabát nem minden importőrre húzható rá.
Nagy Pál
Hali!
Noname! Te biztos noname terméket árulsz. Se neved, se általad forgalmazott termékedet nem mered felvállalni. Vajon ez a korrekt üzlet alapja? Gagyi mellet jól érvelsz, és sokban igazad is van, de ez nem lehet a jövőnk alapja.
Ezért el kellene kezdeni a fejlődést és felvállalni,hogy ki is vagy Te, mint noname tulajdonképpen. Lehet, hogy Te forgalmazod a szétesős bélyegzőket?
.
Bréking nyúz!
Ma kaptam egy e-mailt egy bélyegzőházakat forgalmazó cég képviselőjétől, aki úgy érzi, magára ismert ebben a cikkben.
Egyrészt örömmel veszem, hogy a szakma ezt a blogot olvassa, sőt, kitüntetésnek veszem, hogy ezek szerint nem csak a vevőimnek tudok hasznos tartalommal szolgálni, de a szakma is ide jár információért. 🙂
A levél korrekt volt, sok érdekes kérdést érintett, ezért válaszomban arra bátorítottam a szerzőjét, hogy gondolatait tegye közkinccsé itt a blogban.
Remélem, megteszi. Állok a vita elébe.
Horváth Attila
Már megint baromi izgalmas témát választottál Attila, és még izgalmasabb, hogy ki az, aki hátulról beszólt…
Remélem lesz vér a pucájában és kiáll az igazáért nyilvánosan is!
Tisztelt Horváth Attila!
A bélyegzőpiac új szereplőjeként (vannak akik nem örülnek nekünk… vajon miért?) természetesen igyekszünk figyelemmel kísérni a bélyegzőkészítő társadalom minden rezdülését.
Így eljutott hozzánk a „Nyílt levél a bélyegző importőrökhöz és árharcosokhoz…..” című írásműved (bocsánat a tegező viszonyért, nem bratyizni akarok de hiteltelennek érezném a magázódást közel húsz éves bélyegzős pályafutásom után, kérlek bocsásd ezt meg nekem).
Megszólítattunk, így hát hallgattassunk is meg!
(Remélem nem értettem félre semmit és tényleg ránk gondoltál, ha mégsem tekintsd tárgytalannak levelem.) A történelem felidézése helyén való dolog sokat tanulhatunk belőle. Láthatjuk hogy mások mit hibáztak el és azt is hogy mi mit hibáztunk. A múlt ahogy Te látod 100%-ban azonos azzal ahogy én látom. Nincs nézet különbség köztünk. Annyit engedj meg még, hogy hozzátegyek kiegészítésként, hogy a két „nagy” párharcának az általad leírt módja szinte teljességgel ellehetetlenítette a magyar bélyegzőkészítő társadalmat, melynek Te ugyanolyan kárvallottja voltál mint én és még nagyon sokan mások. Az idő múltával a helyzet egyre rosszabb lett az olló kezdett bezárulni. Az általad említett egyik „nagy” kiscégének törpe vezetője odáig merészkedett önteltségében, hogy úgy gondolta Ő fogja eldönteni melyek azok a bélyegzőkészítő cégek melyek életben fognak maradni és melyek azok amelyek nem.
Én azt gondolom, hogy egy normálisan működő kereskedelmi láncnak nem szabad így működnie. A nagykereskedő nagykereskedjen, a gyártó gyártson, a végfelhasználó pedig vegye meg a kész terméket azon az áron amennyit az ér. Mindenki kapja meg a munkájáért járó tisztességes ellenértéket.
Ennyit a múltról.
Lehet, hogy kicsi meg olcsó de nem GAGYI !!!!!
Nagyon sok termék készül ma Kínában jók is rosszak is (kevesen tudják mert a „nagyok” nem publikálják, többek közt a TRODAT bélyegzők is …érdekes a felirat a TRODAT dobozokon Made by TRODAT…..meg tudom adni a cég nevét).
Egy olyan országban ahol elő tudnak állítani űrrakétát, meg mágnes vasutat és még sorolhatnám a termékeket (például a Pannon GSM-től kapott 3G-s vezeték nélküli INTERNET modem melynek segítségével ezt a levelet írom szintén ott készül) (ezek szerint a Pannon is gagyit árul?) Majd pont bélyegzőt ne tudnának csinálni?
Ne misztifikáljunk!!!
Nem olyan bonyolult dolog egy bélyegző. Persze kell hozzá néhány dolog.
Szaktudás meg technológia meg néhány év kísérletezés fejlesztés, na meg nem kis tőke és nem utolsó sorban elszántság.
Illetve tudni kell, hogy milyen egy JÓ bélyegző.
(Egyébként nem értem azt hogy miért baj az ha valami Kínában készül. Szerintem nem ez egy terméknek a fő paramétere.
Ez leegyszerűsítés. Egy rossz reflex. Ne öntsük ki a gyereket is a lavór vízzel. A minősége az igen!!! Az fontos!!!! )
Autós hasonlattal élve csak az az ember aki Mercedes-szel meg BMW-vel jár? Az aki Daewoo-t vagy Hyundai-t vezet az már ki sem mehet a forgalomba vagy szégyenkeznie kell. Vagy akinek nincs pénze Mercedes-re az ne vegyen autót? Egyébként a napokban néztem bele egy Hyundai i30-asba és megdöbbentem hogy mennyi luxus és milyen magas színvonalú kidolgozottság van benne ….. szegény Mercedes. Na de maradjunk a bélyegzőnél.
A kicsit elkényelmesedett „nagyok” érthető okból cseppet idegesek mert az a „gagyi” mégsem olyan „gagyi” sőt veszélyesen nem az (!!!!),
(az egyik „nagy” általam sokra becsült egyik prominens képviselője egy baráti beszélgetés közben egy rossz pillanatában – nem koncentrált eléggé és kicsit kiesett a szerepéből – azt mondta hogy „ egész jó” ). Szóval a „nagyok” úgy viselkednek mintha a bélyegzőház gyártás jogát a Jó Istentől vagy még magasabbról kapták volna és bélyegző gyártással az Ő Istentől származó engedélyük nélkül senki nem foglalkozhatna. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy bizony az egyik „nagy” nem is olyan nagyon régen kivált a másikból magával víve……. na de hagyjuk mert ez nem a mi asztalunk.
Na persze egyszerűbb azt mondani valamire ha az üzleti érdekünk azt kívánja, hogy gagyi. Persze ez a Te esetedben kedves Attila nem állja meg a helyét mert mint bélyegzőkészítő az „új szereplő„ megjelenéséből csak profitálhatsz. (Tehát szerintem neked ez nem üzleti érdeked). Még ha nem is vásárolsz az általunk kínált termékből akkor sem. Nézd meg a „nagyokat”, érdekes módon amióta a piacra léptünk szinte folyamatosan elérhetők a bélyegzők közel fél áron. Ha lehet valamit árulni mondjuk 50 Ft- ért folyamatosan akkor eddig miért került 100 Ft-ba? Talán mégsem lehetünk annyira gagyik ha ennyire oda kell ránk figyelni. (Ezért nem igazán értem az álláspontodat, „kirohanásodat”)
Természetesen ez a színjáték a bélyegzőkészítők számára készül (már mint az árháború). Az utcai árakat szerintem nem érinti. Mi a partnereinknek azt mondjuk, hogy ne az árakkal versenyezzenek (hacsak nem az egyik „nagy” kis törpéje ellen nem) hanem a megkeresett extra árréssel növeljék a szolgáltatásuk színvonalát.
Attila !
Így ismeretlenül hadd ajánljak egy fair üzletet.
Elviszek hozzád néhányat a bélyegzőink közül kérlek vizsgáld meg tisztán szakmai szemmel.
Nem várok tőled semmi egyebet, mint tényleges tapasztalatokon alapuló szakértői véleményt. Számomra értékes minden tényeken
alapuló észrevétel legyen az akár pozitív akár negatív.
Utána cselekedj belátásod szerint.
Még egy gondolat:
Szándékosan nem akartam ezt a levelet hozzászólásként publikálni a blogodon, (nem mintha nem merném felvállalni bármilyen fórumon)
mert nem tekintelek ellenségnek és végképp nem szeretnék harcolni ellened kárt okozni neked (sajnos meg teszik ezt az elődeink).
Az hogy mit hogyan publikálsz az csak a Te erkölcsi normáidon múlik.
Függetlenül attól, hogy mit forgalmazol (azt a terméket forgalmazd amiben hiszel! )
számomra az egyik legfontosabb embercsoporthoz tartozol,
akinek a véleményére mindig!! oda kell figyelni: a bélyegzőkészítők csoportjához. (Ha valaha is megfelejtkeznék erről kérlek emlékeztess!!)
Úgy gondolom, hogy a mi üzletpolitikánk – mely alapjaiban különbözik az elődeink üzletpolitikájától – hosszútávon meghozza a gyümölcsét.
Ráadásul van egy nagyon jó termékünk amiben Én hiszek és egyre nő azoknak a száma akik szintén hisznek benne.
Köszönöm hogy végig olvastad levelem.
Had kívánjak neked nagyon sok üzleti sikert sok bélyegző eladást (abból a márkából ami számodra a leg kedvezőbb).
U.I.
Kérésedre közzéteszem gondolataimat.
Köszönettel és
Tisztelettel:
Kedves Laci!
Köszönöm, hogy közzétetted a gondolataidat, már kezdem is a — várhatóan hosszú — választ.
Az aláírásodat nem én tüntettem el. Hadd kérdezzem meg: pótolhatom? Merthogy lemaradt a levél végéről.
Horváth Attila
Kedves Laci!
Még egyszer köszönöm, hogy elküldted nekem ezt a levelet, és külön köszönöm, hogy elfogadtad a javaslatomat, és feltetted a blogra. Ez talán egy lépés a szakmánk klasszicizálódása felé: azaz végre megpróbálunk értelmesen beszélni fontos dolgokról. Az álláspontunk több ponton lényegesen eltér, és nem vagyok biztos benne, hogy meg fogjuk tudni győzni egymást, de legalább elmondjuk az érveinket.
Hadd pontosítsak rögtön az elején: nem vagytok új szereplői a bélyegzőpiacnak (bár valamiért ezt állítod). Egy a szakmában eléggé ismert névvel közös céged és a szétválásotok története legendaként kering a szakmában. Nos, én ezt a történetet már 10 éve ismerem. Korábban bélyegzőkészítő cég voltatok — jól emlékszem? —, most pedig egy új bélyegzőtípussal szeretnétek betörni a piacra. Tehát nem új piaci szereplők vagytok, csak importőr szerepben vagytok újak.
„Remélem nem értettem félre semmit és tényleg ránk gondoltál.” — Te mondtad! Ezek szerint magatokra ismertél. Érdekes lenne tudni, melyik volt az a pont, amikor azt mondtad, ez a cikk rólatok (is) szól.
Erről a bélyegzőről ezek szerint most már nem csak én állítom, hogy kínai, te magad is ezt mondod. Érdemes lenne utánanézni, miért lehet azt visszahallani másoktól — jellemzően potenciális vevőidtől —, hogy a céged azt mondja, ez magyar termék. Mert sajna ezt hallani, és ez nem hangzik túl őszintén. Egyébként magyar termék párti vagyok, de mivel nem tudok sem jó, sem rossz minőségű magyar bélyegzőről, ezért a Monarchia határáig tudtam hátrálni a legjobb megoldásért: így forgalmazok Trodat bélyegzőt. (Egyébként a Trodat lézer üzletágában az egyik szaktekintély magyar — így a lézergépemnek van magyar vonatkozása is.)
És most hadd reagáljak néhány gondolatodra!
„A két „nagy” párharcának az általad leírt módja szinte teljességgel ellehetetlenítette a magyar bélyegzőkészítő társadalmat, melynek Te ugyanolyan kárvallottja voltál mint én és még nagyon sokan mások.”
Ezzel egyetértek. Ezért is írtam ezt a cikket. Sajnos ezen a problémán nem segít, csak ront a helyzeten, hogy az eddigi, árhracra épülő stratégiára ráteszel egy lapáttal. Nem az én bajom, és a két nagy közül is szerintem inkább az egyiké. Amelyiknek prémium terméke van, meg fogja tudni magyarázni a magasabb árát. Aki alacsonyabb árú, kisebb presztízsű terméket visz, idegesebb lesz.
Pontosan azért hagytam ott a nagyfelhasználók hálátlan piacát, mert a tárgyalások a beszerzési áram alatti árszintről indulnak — lefelé. Tudom, hogy erős a csábítás, hogy borsot törj a „nagyok” orra alá, de ehhez nem vagy elég nagy. Tudsz egy-két alkalommal — amíg figyelnek, mit csinálsz, és átgondolják a saját stratégiájukat — alacsonyabb árat adni, mint ők, de hidd el, mindkét versenytárs márka elég tőkeerős ahhoz, hogy annak érdekében, hogy kiszorítson a piacról, anyagi áldozatokat is vállaljon. Ez persze tovább rontja a nagyfelhasználói piac árait, de nem javítja a te esélyeidet. Vagy hagynak nyerni, és megvárják, míg belefulladsz az áraidba, meg abba, hogy ez a termék nem az a termék, vagy invesztálnak abba, hogy egy darabig full non-profit szállítsanak, míg te éhen nem halsz. Szerintem már tapasztaltad egyszer testközelből, hogy van olyan helyzet, amikor sem pénz, sem barátság nem számít.
Röviden: mindenki rosszul jár, de legalább megpróbáltad.
Csak az a baj, hogy mindeközben egyre szélesebb körben képzelik azt emberek, hogy műanyaghulladék áráért bélyegzőt lehet vásárolni.
Holott a bélyegző nem egyszerűen egy pecsételésre alkalmas szerkezet, hanem egy ilyen szerkezet, egy rendelési szisztéma és egy jól felépített — ha jól felépített — szolgáltatás összessége. És mindehhez garanciák. Az alapanyag kilós áráért nem lehet megfelelő színvonalon szolgáltatni, szállítani, garanciát vállalni. Ezt tudják azok is, akik bevállalják az alacsony árakat, és megígérnek mellé fűt-fát. Más kérdés, hogy van olyan ebben a szakmában, aki szereti ezeket az ígéreteket is úgy kezelni, ahogy az alacsony árait: bemegy a legjobb feltételekkel, és abban bízik, hogy egy év múlva majd lesz lehetősége változtatni. A garancia kérdését sokan szeretik az ígéretek szintjén kezelni. (Ócsóért nem is lehet másképp, mert nincs miből finanszírozni.)
Van egy nagynevű cég, aki azzal fordult hozzám, hogy egy ismert cégtől vásárolja a no-name bélyegzőit, naponta 2000 lenyomatot szeretne vele készíteni. A bélyegző úgy néz ki, mint a Trodat Professional Line fémbélyegzők, csak mondták, hogy ez sokkal könnyebb, nem fárasztja annyira a kezet, ami igaz is, csak van egy rettenetes hátránya: havonta eltörik a bélyegzőjük. Letörik a markolata. Egy darabig kicserélték nekik garanciában, de amikor kezdte nem megérni, hogy havonta visszahozzák, a gyártó írt egy levelet, hogy bocs, ez felhasználói hiba, csere nincs. De legalább olcsó volt. (Ez akkor egyben válasz arra a kérdésedre, hogy mi a különbség bélyegző és bélyegző között.)
Ennek a cégnek megoldásra volt szüksége. Bélyegzőt akart vásárolni, és nem árat. Ehhez persze előbb meg kellett vennie az olcsót, és meg kellett értenie, hogy az miért nem jó. (Időm van.) Ajánlottam neki a Trodat Professional Line sorozatot, és mondtam, hogy erre örök garancia van. Ha bármikor tönkremegy, kérdés nélkül cseréljük. Viszont nem adtam egy forint árengedményt sem. Vagyis — ismerve a versenytársam nagyfelhasználói árait — a beszerzést nagyjából 5-szörös áron tudták megoldani.
Próbáltak alkudni, de nem sikerült nekik.
Szerinted mégis kitől vásárolnak? Igen, jól sejted: tőlem. És a bélyegző bírja.
Kérdezed, mi a különbség a kínai termék és a nem-kínai termék között.
Először is: a Trodat bélyegzők Ausztriában, Welsben készülnek. Nem egyszer látogattam már meg a gyárat Welsben, és nem egyszer csodáltam meg, ahogy a gépek emberi kéz érintése nélkül ontják magukból a bélyegzőket, dobozba rakják, majd a bedobozolt bélyegzőket kartonba teszik, azt lezárják és még feliratozzák is. A gyár tehát nagyon is Európában van.
A Trodat bélyegző legújabb generációjának kifejlesztésére 7,5 millió eurót költöttek, ami testvérek között is 1,87 milliárd forint. Szerinted költenének ennyit, ha ennek nem volna értelme? Aligha.
Tudok róla, hogy vannak termékek, alkatrészek, amelyek gyártását az olcsó munkaerő miatt saját gépeivel Kínába szervezte ki a Trodat, de a dizájn Trodat, a gép Trodat, a technológia Trodat. És a Kínában gyártott termékekre is ugyanazok a tesztek vonatkoznak, nincs pardon. Ráadásul az ott készült termékek döntő hányada eleve a kínai piacnak készül — amelyik egyébként azzal hálálja meg az európai gyártók Kínába érkezését, hogy gátlástalanul lekoppintja azt, amit más miliárdokból fejlesztett, csak kihagyja belőle azt, ami magas alapanyag- vagy gépigénnyel járna.
A Trodatnál a piac forgalmának 90%-át adó bélyegzők, vagyis a legkeresetteb méretek kivétel nélkül mind Welsben készülnek. Vagyis 90 százalék esélyed van rá, hogy olyan Trodat bélyegzőt vásárolj, amely Kínát sosem látta.
Még a Professional Line sorozat is Welsben készül, pedig annak van olyan szerelési folyamata, amelyikhez emberi kézre is szükség van. Kínában ez olcsóbb lenne, de a prémium minőség nem bírná ki a szakképzetlen munkaerő okozta esetleges hibákat.
Lehet mentegetni a Kínában tervezett és gyártott termékeket, de hadd mondjak egy szemléletes példát.
A Smart perelte Kínát, amiért lekoppintották az autójukat. Gyártanak BMW kinézetű kínai autót is. Egyértelmű, hogy a kínai olcsóbb.
Ki kell próbálni mindkét kocsit, meg kell nézni, mit tudnak, meg kell nézni, mit tudnak 3 év használat után, melyikre mennyit költöttél, ja, és meg kell nézni a törésteszteket.
Nagyon gyenge duma az, hogy „ez ugyanaz, csak olcsóbb”. Nem, így helyes: „ez majdnem ugyanúgy néz ki, csak olcsóbb”.
Megint téged idézlek:
„Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy bizony az egyik „nagy” nem is olyan nagyon régen kivált a másikból magával víve……. na de hagyjuk mert ez nem a mi asztalunk.”
Azért a nem is olyan nagyon régen kijelentéssel vitába szállnék, mert az nagyjából 30 éve volt. Igen, a Trodat, amikor kitalálta a műanyagházas önfestékező bélyegzőt, nem gondolt időben arra, hogy mindent levédjen. Ennek nyomán született meg pár utcával arrébb az első gyenge másolat, majd azóta a többi. Laci, nem akarlak megbántani, de az általad forgalmazott bélyegző lenyomatmérete is a Trodat méreteket másolja. (Oké, a többi konkurens márka is…) És még a számozás is: a Trodat 4911-esnek nálatok is 11-esre végződő típusszámú a megfelelője, a 12-esé nálatok is 12-re végződik, a 13-as 13-ra és így tovább. A másolók még arra se vették a fáradságot, hogy a típusszámokba némi kreativitást vigyenek. Vagy tán azt szerették volna, ha a vevők összetévesztenék a terméküket a Trodattal.
Mint amikor az Adidas cipő helyett Adidac, a Reebook helyett Reobek, a Sony helyett Sany stb. márkanevet használtak. (Egyébként te Sony tévét vennél inkább vagy Sany-t?)
Figyeld csak meg: meg lehet állapítani, hogy ki az, aki eredetit alkot. Az ilyen ember ugyanis mindig igyekszik megkülönböztetni magát és a termékét a többiekétől. A másolók inkább hasonlítani szeretnének, szeretnének belesimulni annak az árnyékába, akit másoltak.
Idézet következik a leveledből:
„Na persze egyszerűbb azt mondani valamire ha az üzleti érdekünk azt kívánja, hogy gagyi. Persze ez a Te esetedben kedves Attila nem állja meg a helyét mert mint bélyegzőkészítő az „új szereplő„ megjelenéséből csak profitálhatsz.”
Nagy kárt nem okoz nekem a dolog, mert a te terméked nem az én termékem versenytársa. Egyetlen tulajdonságát sem tudnám összehasonlítani a Trodattal, sem a szolgáltatást az én cégem szolgáltatásával. A te terméked azokkal tud versenyezni, akik olyan ügyfeleket gyűjtenek, akiknek nem az számít, hogy mit kapnak, hanem az, hogy mennyiért. A te terméked az alsó kategóriába árazott termékekkel versenyképes. Az nem az én pályám.
Ettől függetlenül zavar, hogy az én tisztességes áraim a kínai import copy termékekkel szemben pofátlanul drágának tűnnek. Szerencsére a vevőimet alaposan megszűri a marketing stratégiám, és hozzám eleve azok jönnek, akik pontosan tudják, mit várhatnak egy minőségi terméktől, és mit várhatnak egy olyan szolgáltatótól, aki komolyan gondolja azt, amit ígér. Annyi kellemetlenséget okoz a termék, hogy akinek még sosem volt bélyegző a kezében, könnyen azt hiheti, hogy vannak hiénák, mint a Bélyegző Expressz, és vannak a kedves cégek, mint X, akik olcsón dolgoznak, mert kevéssel is beérik.
„Nézd meg a „nagyokat”, érdekes módon amióta a piacra léptünk szinte folyamatosan elérhetők a bélyegzők közel fél áron.”
Szerintem ezt nem a Trodat márkára mondod. Azt folyamatos sztenderd áron vásárolom. Nyilván van, aki versenybe száll a te áraiddal.
„Talán mégsem lehetünk annyira gagyik ha ennyire oda kell ránk figyelni.”
Mindenkire oda kell figyelni, aki veszélyezteti valakinek a piaci pozícióját. Nincs összefüggés az odafigyelés és a minőség között. Az odafigyelés és az ár között sokkal inkább.
Ha megnézed — és biztos te is meg fogod nézni —, akik velem próbálnak versenyezni, egyikük sem a szolgáltatás minőségével vagy a bélyegző minőségével próbál konkurálni. Az volna a nehezebbik út. Helyette azt szokták hangsúlyozni, hogy „nálunk ugyanez van, csak olcsóbban”. Meg „nálunk nincs sürgősségi felár”. Hehe, jó vicc. Amikor másnál az expressz szolgáltatás 1 napos, a normál pedig 3-4, addig nyilván nem kell az „expresszért” felárat fizetni. Az 1 napos szolgáltatásért nálunk sem kell felárat fizetni, csak azt mi nem hívjuk expressznek. Nálunk az expressz a helyszínen azonnal vagy kiszállítva 2 órán belül értendő.
Szóval az olcsóbb általában nem ugyanaz, mint a drágább. És ezért bosszant, amikor a piacon annak a híre terjed, hogy „ez magyar termék, és ugyanazt tudja, mint a többi, csak olcsóbb”.
„Elviszek hozzád néhányat a bélyegzőink közül kérlek vizsgáld meg tisztán szakmai szemmel.
Nem várok tőled semmi egyebet, mint tényleges tapasztalatokon alapuló szakértői véleményt. Számomra értékes minden tényeken
alapuló észrevétel legyen az akár pozitív akár negatív.
Utána cselekedj belátásod szerint.”
Laci, elnézést kérek, de az a helyzet, hogy nekem már volt ilyen bélyegző a kezemben. (Az úttörő megoldja…)
Bélyegzőkészítőként semmi érdekem nem fűződik márkához kötődni: nem vagyok aktivista. Tehát ha csak az érdekelne, hogy többet lehetne keresni egy alacsonyabb beszerzési ár mellett, vagy ugyanannyi haszonnal jobban lehetne árharcolni egy olcsóbb termékkel, lehet, hogy elgondolkoznék ezen a típuson. De vannak ennél fontosabb szempontjaim is. Nem akarlak hitegetni, hogy talán majd egyszer, mert az a helyzet, hogy pontosan tudom, miért van szükségem a Trodatra. Azért, mert csak ezzel a márkával tudom azt nyújtani, ami szerintem egy vevőnek jár.
A piacnak — szerintem — nem kompromisszumoktól nem mentes olcsóbb bélyegzőkre van szüksége, hanem jobb bélyegzőkészítőkre. Olyanokra, akik tudnak helyesen írni, költenek arra, hogy pontosan szállítsanak, és amit ígérnek, azt be is tudják tartani.
További munkádhoz sok sikert kívánok!
Horváth Attila
Na igy kéne lecseszni a többi iparágat, bankokat, a kormányzatot stb. !
Hali!
Na fiúk azt hiszem ez szép volt. Kíváncsian várom lesz-e folytatás. Én azt hiszem a kiegyezés lenne az üdvözítő. Bár igen nagy feszültség érződik a szereplők közt, ami azt valószinűsíti, hogy eltelik még egy kis idő a béke kötésig.
Dundi, nincs harag köztünk, egyszerűen más a véleményünk. Markánsan más.
Tisztelt Mindenki!
Akkor „csapjunk a lecsó közepébe”….!!!!
( UTÓLAG )
Nagy érdeklődéssel végigolvastam a blogot és ez úton szeretném kifejezni hálámat a vitaindítónak és a hozzászólóknak. Annyira érdekesnek tartom a témát, hogy több-ször alaposan mondatról mondatra elolvastam. Viszont néhány dolgot szeretném, ha pontosítanánk.
🙂
Van valami új bélyegzőmárka a piacon? Ha igen akkor valamiről lemaradtam, szíve-sen megvizsgálnám milyen! Én még abban a korban vagyok, mint a gyerek, hiába in-tik a szülei, hogy annak a dolognak nem jó íze van, vagy ragacsos lesz a kezed tőle, mivel szeretek a saját tapasztalatomra támaszkodni, ezért mindent kipróbálok és aztán kialakítom a véleményemet tapasztalataim alapján az ügyletről. Így vagyok a paradi-csomos káposztával, megkóstoltam, nem ízlett, nem is fogyasztom, ezzel szemben a lecsót kifejezetten szeretem, viszont aki a paradicsomos káposztát szereti, nem vetem meg érte. Mindkettő étel, azonos a funkciójuk, fogyasztásuk után normál esetben jól-lakunk tőlük.
Nem akarnék gazdasági kérdésekbe bocsátkozni, hogy a paradicsomos káposzta drá-gább, mint a lecsó, ezt rábíznám a FOGYASZTÓRA, ki mit választ.
Ezzel szemben minden szakácsnak fontos, hogy olyan ételt adjon, amit a vendégei ki tudnak fizetni, és ez csak az anyagi oldala a kérdésnek, mert egyszer adjon romlott ételt, többet az a VENDÉG ott nem fog fogyasztani. Persze vannak, akik a Hiltonban ebédelnek minden nap (vagy körülnézhetnénk még valami nívós étterem ügyében Eu-rópában) és nem megterhelő ez a pénztárcájuknak. Az én lecsómnál van olcsóbb étel! Bár ez nem érdekel és a medvetalp leves a másik véglet, sem! Ezekhez nem értek, bár meg tudom enni!
Megyek is és falok valamit, mert megéheztem ebben az eszmefuttatásban. Lehet, hogy lecsót eszek, bár az januártól már luxus lesz.
Mindenkinek jó étvágyat kívánok a főztjéhez.
a SZAKÁCS
Tisztelettel:
Barcs Gábor
Kedves Gábor!
Örülök, hogy írtál, kösz a bejegyzést! Segítsünk annyit a többieknek, akik nem ismernek — javíts ki, kérlek, ha tévedek —, te Laci testvére vagy, és szintén az új márka forgalmazója.
És még egyszer: üdv!
Mielőtt az egész beszélgetést metaforákba úsztatnánk át, hadd reagáljak arra, amit írtál: történetesen arra, hogy „a lecsó januártól már luxus lesz”. Ergo: adjuk lejjebb az igényeinket, de vásároljunk olcsón.
Erre szoktam azt mondani, hogy
1. bélyegzőt az vesz, akinek cége van, ezért feltehető, hogy akkora tőkével vágott bele a cég megalapításába, hogy ezt az egyszeri költséget ki tudja majd termelni — ha nem, akkor vészlámpa! És akkor hadd kapjon érte minőséget, ne pedig diszkont áron valami olyat, ami aztán nem az, aminek látszik.
2. elnézést a példáért, de WC papírból is van olcsó meg drága, sőt, van, aki a Népszabadságra esküszik, és természetesen mindhárom alkalmas arra, amire tervezték — na de micsoda különbség!
3. ne sértsük már meg a vevőket azzal, hogy azt mondjuk nekik, hogy „tisztelt Cégvezető, úgy érzem, Önnek feltétlenül be kell érnie egy szerényebb minőséggel, mert hátha nem engedhet meg magának jobbat”. Ráadásul egy olyan tárgyról van szó, amit egyszer megvesz, és utána évekig használ. És nem dollármilliókba kerül. Plusz az ár nem csupán a tárgy árát tartalmazza, de egy szolgáltatást is. Nyilván olcsóbb, ha egy hétig várni kell rá, és drágább, ha azonnal viszi egy motoros futár.
Melyik cégvezető jár ukrán zsiguli tankjában átcsempészett benzinnel? Pedig két tank benzin árán meg lehetne spórolni akár egy Trodat bélyegző árát is, ha nem benzinkúton tankolna. Az alacsonyabb ár nem minden.
Az olcsón beszerzett tárgy vételára felett érzett örömöt hamar beárnyékolja — és felül is múlja — az a bosszúság, amit akkor érzünk, amikor kiderül, mitől volt olcsóbb.
Végül pedig — ha már gasztronómiai hasonlatokkal operálunk — hadd meséljem el egy árversennyel kapcsolatos nyári élményemet.
Két lángosos ugyanabban az utcában. Az egyiknél 150.- forint a sajtos-tejfölös lángos, a másiknál 250.- forint. A 150.- forintoson erősen szagos, ámde íztelen Tesco sajt, a tetején vizezett tejföl. A 250.- forintoson finom sajt és tejföl gazdagon.
Most akkor ki jár jobban? Az, aki 150-ért vesz lángost, vagy az, aki 250-ért?
Üdv:
Horváth Attila
http://www.belyegzoexpressz.hu
Jön a fekete leves kedves Gabi és Laci.
Üdvözlök MINDENKIT!
Kedves Attila,
Van, a drága és jó, van az olcsóbb, de ugyan olyan jó másik osztrák bélyegző és van az olcsó és gyengébb minőségű termék.
Ezen megy az „eszmecsere”…
A vásárló meg lassan megbolondulna, ha nem látná át okosan ezt a „kuszaságot”.
De átlátja és józanul dönt és vásárol, mert van minőségi tapasztalata.
Persze van, aki ide-oda cikázik, de végül visszatalál a jól bevált, kitűnő bélyegzőhöz,
amit reális áron és mégis minőségi szolgáltatással kap meg.
És itt a bűvös szó: REÁLIS….ez persze nem azt jelenti, hogy minőségben elmaradna a Trodattól, sőt, ha elmaradna, akkor nem lehetne piacvezető. De úgy tudom Attila Te is szerettél volna ilyen másik osztrák bélyegzőt forgalmazni….vannak emlékeim erről.
Lehet itt lecsóról, meg Mercedesről beszélni, a Kedves vevő hamar rá fog jönni, ha rosszat kap nagyon olcsón, vagy, ha netán rosszat kap ugyanolyan áron, netán drágábban kapja a jót a reálisnál, vagy, ha az „utcai piacon” (web) valótlant sugall egy cég egy másik cég termékéről.
A vevőinkből élünk, Őket kell színvonalasan kiszolgálni, éppen ezért nem kellene félrevezetni egy bélyegzővel sem. Egy bélyegző legyen funkcionális, teherbíró, jól használható, e mellé adjuk a minőségi szolgáltatást. Felesleges túlmisztifikálni egy terméket, mert vannak, akik ezzel félrevezethetők, de a legtöbben nem.
Itt Magyarországon számtalan bélyegzőmárka megfordult már, számtalan próbálkozás volt új márka bevezetésére vagy egy régebbi márka új köntösbe bújtatására és végül kudarcba fulladt. Miért??? Mert két olyan név szerepel a magyar piacon, ami nagyon is ismert, bizonyított már megbízhatóságával. Mindkét termék osztrák gyártmány! Költséges játék egy új márka bevezetése, főleg azért, mert a semmiből jött, nincs fejlesztési tapasztalat mögötte, nincs vásárlói visszajelzés, csak max. rövid távú! És itt igazat adok Attilának!
Viszont….ismerek egy bélyegzőt, ami olcsó, jóval olcsóbb, mint a reális áron kapható másik osztrák bélyegző és a Trodat-hoz kötődik….ajjaj. Ez is elég nagy bibi…ezzel is lehet árat leverni. Miért volt vagy van ennyire szüksége a Trodatnak erre?
Amikor a reális áron kapható másik osztrák bélyegzőt megpróbálták több oldalról jóval olcsóbb, és rosszabb minőségű bélyegzővel kiszorítani, akkor is maradtak az árak, nem történt árcsökkentés, persze ahol támadás érte, ott védekezni kellett, ez törvényszerű.
Nem szeretnék, mert teljesen felesleges történetekbe bocsátkozni, de minden oldalnak lehetnek históriái.
Én sokat tapasztaltam a magyar piacon, immáron 16. éve, és váljon ez a reális árú bélyegző javára, hogy sajnos sokszor szerették volna minden kitalációval befeketíteni a márkát, ”szétesik, ha leejtjük”…és hasonló trükkökkel (érdekes nekem soha nem esett szét!!! És azoknak sem akiknek ezt mondták!!) szimpátiavesztésre sarkallni a vásárlókat, csak azért, mert népszerű lett…és a népszerűsége anno, nem az árkülönbségből adódóan kezdődött, hanem más értékesítési stratégián múlt.
Persze adódhatnak hibák egy bélyegzőnél, még a legszigorúbb gyártási technológiák mellett is, adódhatnak rossz szériák, még a Trodatnál is. És adódtak is! Az viszont biztos, hogy sok pénzbe kerül mindkét osztrák gyártónak a tervezés, a minőségi anyagok beépítése, a gyártástechnológiák betartása.
És itt megint Attila mellé kell álljak abban, hogy az új bélyegzőmárka ebben bőven elmarad a két osztrák terméktől.
Ez a személyes véleményem – senki nem sarkallt rá, hogy reagáljak – , melyet kizárólag a 16 éves tapasztalatomra építettem.
Zárszóként bízom abban, hogy senkit nem sértettem meg soraimmal, mindenki végezze a munkáját úgy, ahogy jónak látja, forgalmazza azt a terméket, amiben bízik és nyugodt szívvel és lelkiismerettel vásárlóinak tud ajánlani és értékesíteni.
Üdvözlettel
Attila
Sziasztok Nagy Pali és Attila!
Sajnos nem látok tisztán, ki kicsoda. Nagy Pali, ha Te egy nyíregyházi Nagy Pali vagy, bélyegzős körökből, akkor az üdvözlés mellé még annyi, hogy nocsak, látom, itt olvasgat szinte az egész szakma.
Attila, he Te pedig az a 16 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Attila vagy, akire gondolok, akkor pláne azt kell mondanom, hogy ihaj, hogy már minden versenytárs itt olvasgat. Márpedig szavaidból ítélve Te nem lehetsz más, mint az a bizonyos Attila. Üdv tehát!
Attila, csak egyetlen apró tárgyi tévedést hadd pontosítsak: piacvezetőként említesz egy másik osztrák bélyegzőmárkát. Nem stimmel: a Trodat a piacvezető. A másik márkát a piacvezetőről koppintják, lám, a lenyomatméretek is azonosak, és egy év lemaradással mindig kijönnek a Trodat előző évi fejlesztéseivel. Na ja, kevesebb fejlesztési költség, alacsonyabb előállítási ár. Olcsóbb alapanyag — alacsonyabb előállítási ár. Kevesebb felhasznált anyag — le kell mérni a két bélyegzőt, és meg kell nézni, hány százalékkal több anyag van egy Trodatban —, szóval kevesebb anyag, alacsonyabb ár. Persze nyilván ugyanaz a minőség, ez egyértelmű. A Tesco Kóla és a Coca Cola között is csak két különbség van: a neve meg az ára. Ízre szinte ugyanaz. Aki mást mond, az nem mond igazat. Hehe. (Nem népbutítás ez?)
Ezt az idézetet hadd másoljam ide — végül is erről ismertelek fel —, íme:
„De úgy tudom Attila Te is szerettél volna ilyen másik osztrák bélyegzőt forgalmazni….vannak emlékeim erről.”
Nos, 10 éve, amikor a cégem indult, és amikor azt hittem, a legjobb ár számít — sosem titkoltam, hogy volt egy ilyen tévedésem —, valóban kértem árat egy Trodat másolatot forgalmazó cégtől.
És ha vannak emlékeid erről, akkor ez csak úgy lehet, ha Te az az Attila vagy, aki ott akkor kereskedelmi igazgató volt, és olyan árat adott a no-name osztrák másolatra, amennyiért én eredeti Trodatot is tudtam vásárolni. Nyilván védted egy nagy vásárlódat tőlem — apropó, nem rokonod neked az az akkori nagy vásárlód? Úgy tudom, már nála — vagy nála is? — dolgozol. Szerencsére hosszú távon az eredeti Trodat mellett köteleződtem el. Nem bántam meg. És a vevőim sem szokták megbánni, hogy ezt ajánlom nekik.
Való igaz: mivel a piacot akkor is erősen átjárta az árversenyzés szelleme, az induláskor fontosnak tartottam a jó árat. 10 év alatt megtanultam, hogy a jó minőség hosszú távon kifizetődőbb.
Nekem is sok emlékem van a „reális áron ugyanannyit tudó, csak olcsóbb” bélyegzőről. Nem véletlen, hogy nem azt forgalmazom.
Üdvözlöm a főnöködet, és boldog új évet mindkettőtöknek!
Boldog Új Évet!