Az évek során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek könyv ügyben teljesen megbízhatatlanok.

Nagyobbik gyermekünk érettségizik. Soha meg nem szerzett diplomámat a magyar szakon vesztegettem el, amikor négy és fél év után megszöktem a végső vizsgák elől. Viszont az irodalom szeretetét nem vetettem le magamról, és maradt annyi a fejemben, hogy tudjak segíteni a felkészülésben. Így az elmúlt pár nap az érettségi tételek átbeszélésével telt.

Rengeteg verset tudok kívülről. De tényleg. Nagyon sokat. Ha megszerettem egy szöveget, a legtöbbször megtanultam, mert így mindig velem lehetett. Bárhol tudok magamnak szavalni, utazás, sportolás, bármi közben. Meg persze lehet menőzni, amikor egy nyári kocsmázás közben az ember már annyit ivott, hogy már sokat beszél, de még hibátlanul artikulál, és eszébe jut egy odavágó idézet.

Na, erre a sok megtanult szövegre szükség is volt, mert pár kötet eltűnt a könyvespolcról. Egyszer valaki kölcsönkérte őket két hétre, aztán ennyiben maradtunk. Megfeledkeztünk róla mindketten. Vagy én még emlékszem, de ő már nem, és milyen kínos volna felemlegetni. A Radnóti kötet például – legalább is az a kiadás – pótolhatatlan. Mázli, hogy az eclogák mennek fejből. Rég tűnt el, de még mindig fáj a szívem érte. (Ha esetleg olvassa ezt az írást, aki kölcsönvette, ne szégyellje visszaadni.) 

Amikor a könyvek elkezdtek ijesztő mennyiségben másoknál maradni, ki kellett találnom valamit. Ajánlom minden könyvbarát figyelmébe. Három megoldás is van ugyanis.

Kik a könyvbűnözők?

Az emberek egy százaléka teljesen megbízható. Elkéri a könyvet, azonnal elolvassa, és ad annyira magára, hogy gyorsan vissza is hozza. Velük minden rendben van. Csak ők nagyon kevesen vannak. Három-négy ilyennel is találkoztam életem során, szóval én már a szerencsésebbek közé tartozom.

Aztán van, aki elkéri a kötetet, hazaviszi, és megnyugszik, hogy ez már megvan. Aztán soha többet nem olvassa el. Mert már biztonságban érzi magát. Tudja jól, hogy nagyobb baj már nem történhet: ha bármikor el akarná olvasni a kötetet, ha akarná. Ott van nála. És persze, amint kiolvasta, majd visszaadja. Ez a könyvbűnözők legveszélyesebb típusa.

Aztán telnek a hetek, a hónapok és az évek. És végül – akár olvasta, akár nem – már akkor is kínos volna visszaadni, ha emlékezne rá, hogy kitől is kérte kölcsön. A legutálatosabb, amikor pontosan tudja, hogy ott lapul nála a könyv, de azt reméli, hogy én nem emlékszem már rá. És inkább nem adja vissza, mint hogy vállalja azt a kínos helyzetet, amikor azt kell mondani, hogy hát ööö, izé, szóval ez nálam maradt, bocs, visszahoztam. Ilyen az ember.

Hogyan védekezhetünk a könyvbűnözők ellen?

1. Van az a régi szabály, hogy könyvet, hanglemezt, borotvát, fogkefét stb. nem adunk kölcsön. Ez elég jól működik, csak két baj van vele. Az egyik, hogy elég kínos nemet mondani. A másik, hogy még engem furdal a lelkiismeret, hogy hátha most épp olyasvalakitől tagadom meg a könyvet, aki pont visszaadná.

Ezért én ilyenkor meg szoktam venni a kérdéses kötetet, és oda szoktam adni ajándékba. Így pont ugyanannyiba kerül, mintha nem kapnám vissza, csak legalább nálam marad az eredeti, amihez emlékek is fűznek, nem kell fejben tartani, sem újra levadászni valahol. És marad a jó kapcsolat, sunnyogás nélkül. Nem olcsó, de jó megoldás. Tudom, a kicsinyességemért fizetek, de legalább… Szóval azóta nem tűnnek el a könyveim.

Csak akkor van baj, ha olyan példányt kérnek el, ami egyáltalán nem kapható. Ilyenkor nincs mese, vagy meg kell mondani, hogy nem, vagy ki kell találni valami jól hangzó hazugságot. ("Géza épp a múlt szerdán kérte kölcsön, a napokban jön érte. Ha visszahozta, majd szólok, oké?") Kockázatos, de gyáva népnek nincs hazája.

2. Aki szeret veszélyesen élni, az kérje meg az ismerősét, akinek kölcsönadja a könyvet, hogy pózoljon vele egy fotóhoz. Fényképezze le mobillal, hogy az illető kezében a könyv, így legalább tudni fogja, hogy kinek adta kölcsön. És ha nagyon sokára se kapja vissza, küldjön egy e-mailt, és csatolja hozzá ezt a képet, és érdeklődjön, hogy érzi magát a könyv a barátjánál. (Sok sikert a továbbiakhoz!)

3. Aki lelkiismeretes, ám feledékeny embereknek ad kölcsön, az használhat Ex Librist a könyveibe. Ez azért is jó módszer, mert ha az illető tényleg csak azért nem adná vissza a kötetet, mert elfelejtette, hogy kié volt, a belső borítóra nyomtatott Ex Librisből rá fog jönni, hogy ki is a könyv gazdája. Aki biztosra akar menni, több lapra is tehet egy lenyomatot.

És hogy mivel? Nos, nálunk pont kiváló bélyegzőket lehet rendelni erre a célra… Aki a körbélyegzőkre esküszik, innen válogathat. Érdemes középre valami jópofa képet tenni, a körívre pedig odaírni, hogy "Kovács János házi könyvtára". Latinosabb műveltségűek az "Ex Libris Kovács János" feliratot is választhatják. De már találkoztam olyan radikálisan őszinte emberrel is, aki azt írta, hogy "Ezt a könyvet Kovács Jánosnak add vissza". Óvatosabb duhajok a telefonszámukat is ráírhatják, biztos, ami biztos. (Kovács János neve helyett persze mindenki válassza a sajátját, ezzel is javulnak az esélyek.)

Egy ilyen bélyegző hosszúkás vagy ovális lenyomattal is jól mutat.

Aki pedig nem szeretné a könyveit mindenféle színes lenyomatokkal telepecsételni, vagy egyszerűen csak a lehengerlően elegáns megoldások híve, annak a dombornyomó szárazbélyegzőt ajánlom. Nincs elegánsabb, mint egy szép domború nyomat a papíron. Messziről nem is látszik, viszont minden adat eltüntethetetlenül ott van a könyvben.

Aki az Ex Librisnek köszönhetően csak egyetlen könyvvel többet kap vissza, annak már bőven visszajött az ára.

No meg milyen menő dolog már egy Ex Libris.

Minimum arra jó, még ha valamiért mégse kapnánk vissza a kötetet, hogy a könyvbűnözőnek soha nem lesz tiszta a lelkiismerete. Szerény bosszú, de mégiscsak bosszú!