Egyszer találkoztam egy kiadvánnyal, amit egy képzőművész házaspár készített. Benne volt 20 ezer tárgyuk. Húszezer. Ez így elsőre soknak tűnik, meg egyenként bemutatva különösen is, de egy közepes méretű lakásban már szinte meg se látszik.

Meg se tudnánk mondani hány tárgy között éljük a mindennapjainkat. És persze mindre szükségünk van, de hogy valójában milyen kevés holmival beérjük, az akkor derül ki, amikor nyaralni megyünk, és akár kétheti holmink kényelmesen elfér a csomagban, amit magunkkal viszünk. És nem is hiányzik a többi. Sőt: a legönfeledtebb napjainkat a tárgyaink többsége nélkül éljük.

Én is temérdek tárgyat gyűjtöttem magam köré az évek alatt. Amikor valamit nem találok, a plafonon vagyok. Ez a tárgyak bosszúja.

A minap néztem a Discoveryn (a kedvenc csatornám, talán az egyetlen, amin valaha nézek valamit) egy sorozatot. A címe: Egy fogkefével a világ körül. Két srác elindul világot járni, és mindaz, amit magukkal visznek, elfér egy-egy közepes hátizsákban. Pénzt nélkül utaznak. Az egyetlen előre megvásárolt tétel a repülőjegy, amivel a kiindulási pontra mennek. Onnan aztán gyalog, stoppal és mindenféle változatos módon haladnak tovább.

Van, hogy egy motelben takarítást vállalnak az éjszakai szállásért, máshol szívességből fogadják be őket. Ez most egy kicsit extrém, de főznek maguknak a szupermarketek közeli lejáratú, már kidobott cuccaiból is. Nem romlott kaja, csak már kidobták.

Szóval kalandos, és persze nem való mindenkinek. Ők is szenvednek néha, de összességében minden jól működik. Ezt a túrájukat 9000 kilométeresre és 70 naposra tervezték. Persze más ez akkor, amikor az ember tudja, hogy ez csak egy kaland, amiből, ha kell, ki lehet szállni, meg egyébként is vége lesz, és más lenne így élni. De egy ilyen utazás azt is megmutatja, hogy az a rengeteg tárgy, amit kemény munkával keresett pénzből összehordunk magunk körül, nem mind elengedhetetlenül szükséges. Egyszer érdemes volna összeszámolni, hány órát adtunk oda az életünkből azokért a dolgainkért, amelyekre nincs is úgy igazán szükségünk. Az időnk véges, és hajlamosak vagyunk inkább a tárgyainkra hinni, hogy az a vagyonunk, pedig az idő az.

Évek óta van egy állandóan útra kész hátizsákom, amiben mindig benne van minden, ami akkor kellhet, ha kirándulunk. Bármikor fel lehet kapni, és irány a világ! Tele van persze kütyükkel. Van benne egy katonai hadtáp készlet, ami egyszer már bizonyított a seregben, meg elsősegély csomag, meg kötél, varrókészlet, alkoholos főző (pici és kompakt, spiritusz kockákkal), svájci bicska, még egy jó kés, tájoló, vízhatlan gyufa, kulacs, csajka, kézmelegítő, hőtükrös fólia kihűlés és hőguta ellen, fém bögre, alumínium tányér, levespor, konzerv, csúzli, pulóver, esőkabát, sapka, gyertya, szikravető, huzalfűrész, szárított, porított hús, csokoládé, víztisztító, fejlámpa, power bank, toll, jegyzetfüzet, síp.

Télen kamásli és hómacska is – ez egy olyan, cipőtalpra erősíthető, láncokkal és fém karmokkal ellátott herkentyű, amivel hóban és sárban is könnyedén el lehet közlekedni. Fejből ennyi jut eszembe. Persze mindenből a lehető legkisebb méret, legkisebb tömeg. Egy közepes kis hátizsákra kell gondolni. Nem zombi apokalipszis idejére van összekészítve, de arra se utolsó. Egyszerűen így szeretek kirándulni.

A feleségem mindig azt kérdezi, hogy minek ezt a sok fölösleges izét magammal cipelni. Ha kirándulunk, az ő zsákjaikban nincs ennyi bigyó. (Bár a fiamé már telik, ugye…) De az az igazság, hogy olyan még sose volt, hogy a szerinte fölösleges dolgok közül valamit ne kellett volna használni. Többnyire nem is egyet.

Minden hasznos kütyüt imádok, és szeretem magamnál tartani őket. Hasznos kütyü az a tárgy, ami nagyon kicsi, nagyon könnyű, sok mindenre jó, és jó eséllyel szükség lehet rá.

Időben megtanítottam a fiamat késsel, csúzlival, gyufával, szikravetővel bánni, a ruháit úgy összehajtani, hogy öklömnyi helyen elférjenek. Nemrég olvastam, hogyan kirándult annak idején Bear Grylls az apjával. Amikor például megmásztak egy magasabb dombot, gyúrtak egy csomó homokgombócot, és dobálták a képzeletbeli ellenséges katonákat, akik a magaslatot védték. Elég jó gyerekkora lehetett ennek a Bear Gryllsnek. Minden fiúgyereknek jár egy ilyen kellemesen excentrikus apa.

Szóval az én dilim a funkcionális kütyük mániákus gyűjtése. És persze a használata. Bolondulok az ilyenekért. Mindig van nálam svájci bicska. Ha repülővel utazunk, akkor is csak a reptéren teszem be a nagy poggyászba, és amint visszakapjuk a futószalagról, kiveszem a bőröndből, és zsebre vágom, mert anélkül félember vagyok. Szerintem nem volt még nap, hogy legalább ötször ne kellett volna használnom.

Bármit el lehet adni nekem, ami városban, erdőn-mezőn használható, és egy kicsit kisebb vagy erősebb vagy összetettebb, mint az, amit addig használtam.

Csak én vagyok így összedrótozva?