Nem vagyok felszabadító. 
Felszabadítók nincsenek.
Az emberek szabadítják fel önmagukat.

(E. Che Guevara)

Hetek, lassan hónapok óta háborgok és dühöngök, amiért bármerre fordulok, panaszok, jelszavak és féligazságok ömlenek mindenhonnan. A „mi lesz velünk” és a „mit csinálnak ezek ott fenn” megalázkodó kérdései. Ez és más semmi.

Semmi.

Mindig gyűlöltem a vertikális politikai modellt. Mármint azt, amelyik úgy képzeli, hogy vagyunk mi – a jelentéktelen kis hangyák a fűszálak alatt -, meg vannak ők ott fenn. És majd ők megmondják, majd ők gondoskodnak rólunk, majd ők elvállalják. Nekünk nincs felelősségünk. Időnként választunk, de persze mindig kiderül, hogy bennünket, kérem, megvezettek. De könnyű nekik, ők nagyok, mi itt kicsik vagyunk.

Aki elfogadja ezt a modellt, az mindig lent lesz. És mindig becsapva érzi majd magát.

Gyűlölöm az emberi tehetetlenséget.

Utánad készülünk egyre…

Egyébként hová tűntek a Facebookról a jó szakmai cikkek linkjei? Hol vannak a jó kampányok?

Tömegek kocsmapolitizálnak már-már nyíltan a munka helyett. Alacsonyan szállnak az önigazolások. Most mindenkinek van kire fognia, hogy neki miért nem megy. Műfajilag csak annyiban különböznek ezek a sirámok, hogy van, aki a kormányra mutogat, és van, aki az ellenzékre.

Dolgozni esetleg nem akarna végre valaki?

Most, amikor az iparága vállalkozói, azok alkalmazottai 8 óra munkaidőből jó eséllyel 7 óra 30 percet értelmetlen kocsmapolitizálással töltenek, na most lehet nagyot villantani egy jó szakmai cikkel, egy jól megcsinált akcióval. (Csak ne árakció legyen! – mondaná az öreg Levi Strauss.)

Most ugyanis egészen kicsi az iparági reklámzaj. (A reklámzaj szóért külön köszönet Wolf Gábornak, annyira zseniális, hogy már-már nyelvújítási magaslatokig ér. Rengetegen vettek át tőle, sokan nem is tudják, hogy ő hozta be a közbeszédbe – illendő, hogy megjelöljem mint forrást.)

Kipróbáltam: most egy jól elhelyezett petárdával akkora hatást lehet elérni, mint máskor egy atomvillanással. Mert most senki sem csinál ilyet, de mindenki ugrana, ha végre látna egy jó kampányt. Már mindenkinek elege van abból, hogy más sincs, csak ez a vergődés. És nemzeti hősként tisztelnék azt, aki először merne mást csinálni, mint kapatosan az asztalra borulva bőgni.

Ha ez így van, akkor ki az az őrült, aki ilyenkor azzal és csak azzal tud foglalkozni, hogy melyik független pártalkalmazott közgazdász cikkét idézze a Facebookon saját pártpreferenciái igazolása gyanánt?

Minek?

Úgy érzem magam, mint abban a régi gyerekfilmben az állatkert igazgatója, amikor egész nap az elefántot nézte, amelyre valaki ráírta, hogy „Hülye az igazgató”. És pontosan azt szeretném mondani, amit ő mondott:

– Hozzanak egy másik elefántot. Ezt már kiolvastam.

Feljött bátorságod napja,
Hogy a halált leteperje

És az idézet után akkor most mindenki képzeljen oda egy kérdőjelet. Hogy feljött-e a bátorság napja. Vagy továbbra is majd megvárja, hogy ott majd fönn…

Akinek nem világos, hogy nem – nem és nem – az aktuális politikusoktól, trendektől kell várni a sorsa jobbra fordulását, az rövidesen nagyot fog csalódni.

Lehet tüntetni a kormány mellett vagy ellen, lehet önigazolásképpen cikkeket linkelni a közösségi médiába – persze én se bírtam ki -, de értelmetlen.

Európát, benne Magyarországot és személy szerint Önt a munka és a kreativitás fogja felemelni. Nem a kormány, nem az EU, nem az IMF.

És itt maradt a világra…

Nehéz elfelejteni, hogy az az Európa, amelyik most épp vizsgáztat bennünket, épp néhány napja állt meg bután 9 tagállama leminősítése előtt. És azok az egyébként méltán neves, vezető politikusok, akiktől a csodát várjuk – nem a hazaiak, hanem azok, akik nekik is az „ott fent” -, nos azok a politikusok arról nyilatkozgattak, hogy nem értik.

A hitelminősítő pedig azt mondta: nem baj, ők értik. Amíg Európa a leszakadást konzerválja, nem fog megmenekülni a válságból, legfeljebb finanszírozhatja azt.

Most múlik pontosan?

Akkor most vége? Ennyi volt? Konzerválták? Így marad?

A fenét!

Minden válság meg szokott oldódni, és eddig minden válság – ennek direkt utánanéztem – a Facebook bejegyzések nélkül oldódott meg. És mindegyiknek azok voltak a nyertesei, akik nem a kocsmaasztalra borulva siratták önmagukat, meg elveszettnek hitt lehetőségeiket, hanem dolgoztak. Ezzel mintegy téve a válság ellen.

Sohasem csalódott benned,
Ki karod erejét várta

És e sorokkal most nem kevesebbet teszek, mint meghirdetem a vállalkozói népfrontpolitikát! A saját döntéseikért felelősséget vállaló, dolgozni képes vállalkozók cselekvési egységfrontját.

És ez a dal (itt lenn), pontosan ez lesz a mozgalom indulója.

Azért, mert

– elég forradalmi a fülke- és egyéb forradalmároknak,
– de elég baloldali a baloldaliaknak,
– és elég nosztalgikus azoknak is – én őket is szeretem -, akik a Kádár-rendszert sírják vissza immár kényelmes távolságból.

Sok barátom van, ha jól tudom, mindenféle pártállásból. Nekik azt üzenem, hogy PEACE, testvéreim, menjünk dolgozni!

És Önnek is pontosan ezt szeretném mondani.

Legyen Ön az első az iparágában, aki ahelyett, hogy a más véleményen lévőkkel szemben érvelő – egyébként remek – cikket idézné be a Facebookra, összedob egy fantáziadús kampányt, és levadássza vele a piacot.