Egy cím, de két történet. Mindkettő a héten ütött szíven, és mivel ez is, az is átlóg a magánszférámból a közügyek halmazába, úgy döntöttem, befűzöm az ánégyest.

A történetek közös tulajdonsága, hogy mindkettő egy-egy ebéddel kapcsolatos ártalmatlan előkészület közben kopogtatott – mit kopogtatott? döngetett – be magánszférám ajtaján.

Bosszúból közüggyé emelem, hátha valaki profitál belőle.

Tessék addig várakozni

Ha úton vagyok, szívesen ugrom be egy gyors, ámde finom ebédre valahová. A múltkor is épp ebédidőben jártam egy egyébként teljesen korrekt helyen. Csendes, kulturált, e-mail olvasásra is kiválóan alkalmas étterem, korrekt áron és pillanatok alatt megkapható, tényleg kifejezetten jó ebéd. Máskor már ettem itt. Ráadásul kétféle menüből is lehet választani. Lelassítok a bejárat előtt, látom, mi a mai menü. Mind az A, mind a B verzió jól hangzik, pedig az utóbbi vega, de pont egy kedvencem, és itt tényleg jól főznek.

Be is megyek, körülnézek, hol tudnék leülni.

Az étterem fele tele van: minden asztalnál ülnek. Nem csoda, hiszen egyrészt ebédidő van, másrészt itt tényleg jó a kaja. Optikailag csak az fura, hogy a helyiség mértanilag mintha két részre lenne osztva: az egyik felében telt ház, a másikban meg minden asztal üres. Elindulok az üres asztalok felé. Látom ám, hogy mindegyiken ott virít a "Foglalt" tábla. (Körülbelül 10 darab négyszemélyes asztalról beszélek.)

Kérdezem a pincért, hogy ezek a táblák úgy véletlenül, vagy tényleg foglalt minden asztal. Kedvesen tájékoztat, hogy oda fél órán belül jönni fognak, mert ők mindennap itt ebédelnek. De pár perc, és felszabadul valahol egy asztal, addig várakozzak.

Viszlát, minden jót!

Elvem, hogy ilyen helyzetben soha, de soha egy percig sem maradok. Ha egy pincér nem tudja megoldani azt, hogy egy félig üres étteremben ne kelljen állva várakoznom, akkor az vagy nem pincér, vagy az étterem nem étterem. Már a Piszkos Fred közbelép című könyvben is írva vagyon, hogy vendéget nem szokás ultimátumszerűen kínálni.

Megértem, hogy vannak törzsgárda vendégek, és egyetértek, hogy nekik mindig kell, hogy legyen szabad asztal, na de ebédidőben ne kelljen már egy félig üres étteremben állva várakoznom, hogy itt költhessem a pénzemet. Vagy ha ez egy ilyen hely, akkor kéretik az ebédelés lehetőségét titkosan kezelni, és a titkot csak a törzsgárda tagokkal megosztani.

Egy félig üres étteremben ne legyen probléma, hogy hová ültetnek le egyetlen embert.

Azt tettem, amit ilyen helyzetben mindig is tenni szoktam: amikor a pincér kezét cseppet se tördelve azt javasolta, hogy várjak pár percet, gondosan ügyelve arra, hogy biztosan a szavába vágjak, a következőt mondtam:

– Természetesen ha Önöknek nincs szükségük vendégekre, akkor szívesen keresek egy másik éttermet, viszontlátásra!

Nyilván bunkónak tartottak, de nem én kezdtem

Ezzel az egész sztorival Norbi járt jól, mert az étteremtől a parkoló felé mentemben megláttam egy Norbi Update Üzletet, és olyan dühös voltam, hogy oda mentem be valami harapnivalóért.

És milyen jól tettem! Ott ugyanis egész kontrasztosan sokkal jobban éreztem magam. Elmondtam, hogy kifejezetten magyaros koszton szocializálódtam, az egészséges ételeket tisztes távolságból szoktam elkerülni, de már régóta kacérkodom a gondolattal, hogy kipróbálnék valami húsevőknek való, nem durván makkegészséges ételt, és épp 2 perce kaptam meg ehhez a megfelelő impulzust.

Erre máris a kezembe nyomtak egy dobozos ebédet, ami kifejezetten megfelelt az elképzeléseimnek. Pont annyiba került, mint a menü az imént elhagyott étteremben, csak ezt még haza kellett vinni és meg kellett mikrózni, de kit érdekel ez ilyen helyzetben, feldúlt állapotban?

Végre itt azt kaptam, amit egy vevő kapni szeret: törődést, profi kiszolgálást, és az elvártnál jobb terméket.

Az én kicsinyes bosszúm

Hazavezettem, a Norbi kaját betettem a mikróba, jóízűen megettem, és még azt a jó érzést is megkaptam, hogy most egészségesen táplálkoztam. (Nem is gondoltam, hogy a Norbi kaja ilyen jó.)

Végeredmény:

Ráállok a Norbi Update ebédekre, az étterem meg bátran rakja tele "Foglalt" feliratú táblával az összes asztalt.

Tanulság:

A legjobb termék sem elég jó, ha rossz az ügyfélszolgálat.

Magyarországon sztrájkolnak a tyúkok

Hétvége, ülök a kocsiban, tartok hazafelé. Felhív a feleségem, hogy kellene egy doboz tojás a rántott hal panírjához, hozzak már. Piac ilyenkor nincs. Megállok az első útba eső üzletnél, történetesen egy SPAR hipermarketnél.

A tojáspultnál – mint mindig – most is kinyitom a tojásos dobozt. Egyrészt megnézem, hogy nem törött-e valamelyik, másrészt igyekszem olyan dobozt választani, amelyikben a tojás-guanó tört számlálója nagyobb, mint a nevezője. Ez nem mindig könnyű.

Látom, hogy van tojás mindenféle árfekvésben. A legkisebb guanó-átlaggal rendelkező tojások egyébként épp közép árfekvésűek. Már majdnem tenném be a kosárba, amikor megszólal bennem a bélyegzőkészítő, és azt mondja:

– Nézd már meg a bélyegző lenyomatot a tojáson!

Megnézem.

Ez a tojás lengyel. Már teszem is vissza. Elvből nem veszek külföldi élelmiszert, ha van magyar. Márpedig tojásból úgy tűnne logikusnak, hogy van.

És megint dühbe jövünk

Zárójelbe teszem a tojás/guanó arányszám optimumát, és kizárólag a magyar tojásbélyegző kódra koncentrálok. És ekkor látom, hogy a legdrágább (konkrétan a legolcsóbbnál másfélszer drágább) tojások magyar tyúkok termékei, minden más, a többi 4 vagy 5 verzió mind-mind lengyel.

Természetesen a magyart választom. És közben elgondolkodom azon, hogy az vajon véletlen-e, hogy a magyar terméket gusztustalanul magasra árazták. Nem is volt belőle sok – nyilván így nem keresik annyian. Meg hát ki nézi a tojás országkódját? Csak egy bélyegzőkészítő.

A lengyelekkel semmi baj nincs

A pénztár felé ballagva pedig azon tűnődöm, hogy végül is mi a fenét várunk mi az élettől, ha úgy becsüljük meg a magyar termelőket, hogy a külföldiek termékeit vásároljuk. Nem a lengyelek hibája, hogy ezer kilométeres távolságból szállítják hozzánk a "friss" tojást. És ne a lengyelekre legyünk dühösek, amikor a magyar termelő tönkremegy, és majd a mi adónkból kell segélyezni.

Nem a lengyel termelő tehet arról, hogy Magyarországon nem elég tudatosak a vásárlók ahhoz, hogy a hazai munkaerőt próbálják meg eltartani.

És a SPAR-t se szidjuk. Mindaddig, amíg megvesszük tőlük az olcsóbb lengyel tojást, addig külföldről fogják behozni az árut (a hasznot pedig kiviszik az országból). De ha mi, vásárlók a vásárlói szokásainkkal erre tanítjuk őket, akkor ne legyünk rájuk dühösek. Ha ugyanis kizárólag a magyar tojást vennénk meg, a külföldről behozott áru pedig ott zápulna rájuk a polcokon, egy idő után nem hoznának be ilyet az országba.

Csak rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar ipar és mezőgazdaság. Tessék egy kicsit körültekintőbben vásárolni!

Úgyis elmondom a tojásbélyegzőt

Ha már tojásról beszélek, gyorsan hadd mondjam el, mit jelentenek a betűk és a számok a tojásbélyegzőn. Ez az a piros szám- és betűsor a tojás héján.

Például az, hogy 1HU15T10/2.

Az első karakter a tartás módját jelöli. Ha 1, akkor szabad tartás, ha 2, akkor alternatív tartás, ha 3, akkor ketreces tartás. (A 3-as kód a leggyakoribb.)

A második és a harmadik karakter az országkód. Ha ez HU, akkor bátran megveheti. Ha nem HU, akkor tegyen meg annyit a magyar gazdaságokért, hogy hagyja ott megzápulni a tojást, ahol van.

A következő kód Budapest és a megyék kódja, 1-től 20-ig.

Utána következik az állategészségügyi kerület száma, majd a T betű, a tojótyúk kódjele, majd a telep sorszáma, majd a / jel után az istállók száma.

Mi ebből a fontos?

Ennyi mindent nem érdemes megjegyeznie, de kérem, figyelje az országkódot.

És ha teheti, tojást inkább a piacon vegyen. Meg zöldséget, gyümölcsöt is. Rendes körülmények között én is ott szoktam, mert mint magyar vállalkozó, tudom, hogy tartozom ennyivel a magyar termelőknek.

Ezek apró dolgok, de nagy dolgok múlnak rajtuk.

Tőlem magyar vállalkozók vásárolnak. Ha ők nem lennének, elmehetnék cselédnek egy kedves kínai családhoz.

És Ön is.